Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Bálványosvár keletkezését a helyszínen kutató Ferenczy István régész a XI. századra helyezi, hasonlóan a Székelyföld területén felkutatott többi korai kővárhoz. Ezzel szemben a szakemberek által készített újabb felsorolásokban már nem szerepel. Így vélekedik Engel Pál történész is, aki szerint Bálványosvár a tatárjárás után keletkezett várak egyike, amit, a környéket uraló feltorjai Apor bárói család emeltetett. Az első, napjainkig fennmaradt okleveles említése csak 1360-ból való „castri Baluanus” néven, amikor a székely eredetű bárói família tagjai megosztoztak rajta. Azon kevés erősségek egyike, ami a fennállása alatt mindvégig egyetlen földesúri családé volt.

Az eldugott, nehezen megközelíthető várat kevés esemény érintette, csak ritkán adnak hírt róla az egykorú források. 1541-ből származik egy okmány, amiben a családtagok egyezséget kötöttek a váruradalomból befolyt jövedelmek elosztásáról. Azt biztosan tudni, hogy a XVII. század elején még épségben állt és lakták az épületeit. Pusztulásának körülményei bizonytalanok, egy 1674-es feljegyzés szerint: „Apor Ilona a ki pusztán hadta a volt Bálványos várát leánykorában”, más adat szerint már 1603-ban, amikor Apor Miklós földesúr elesett a Székely Mózes ellen vívott brassói csatában, az özvegye, Lázár Borbála elhagyta a kényelmetlen hegyi sasfészket és a Torja községben emeltetett reneszánsz várkastélyba költözött át. Bár a részletek még bizonytalanok, de a XVII. században sorsára hagyott erősség lassan romba dőlt, falait és épületeit egyre inkább rongálják az időjárás viszontagságai.

Leírása:

Bálványosvár {románul Turia} romjai a völgybeli Bálványosfürdő üdülőtelep fölé emelkedő Várhegy 1056 méteres csúcsán omladoznak. A kezdetben még lankásan emelkedő kocsiút a hegy lábánál átcsap a csúcsra vezető nyílegyenes turistaösvénybe, amin tüdőt próbáló kaptató után érhetjük el a várrom bejáratát. A DK-i oldalon a középkorban egy sziklába vésett szárazárkon át, vezetett a felvonóhíddal védelmezett kapun keresztül az út a Várhegyet félkörben ölelő alsóvárba. Ennek kerülete 240 méter volt, a kőfal vastagsága 1,5 – 2 méter, míg az erősen lepusztult fal magassága 4 méter körüli volt. Mivel a hegy erősen emelkedett a 30 méterrel magasabban fekvő felsővár felé, az alsóbb részeken nem lehetett kialakítani épületeket, azokat mind a csúcson helyezték el a középkori várépítők. A szabálytalan ellipszis alakú felsővár falai 160 méter kerületű udvart öveztek. A kőfalak a D-i oldalon már leomlottak, míg a többi szakaszokon 5 – 6 méter magasságig állnak. Az erdős bozóttal benőtt várudvaron felfedezhetjük a feltöltődött ciszternát, amely mellett kisebb lakóépület állhatott. A csúcsot koronázza a 10 x 10 méter külső méretű, 2,1 – 2,3 méter falvastagságú öregtoronynak napjainkban már csak kb. 20 méter magas csonkja. Az alsó részén vastagított rézsűvel készített épületnek három emeletét fafödémekkel, míg a negyediket boltozattal fedték be. A torony legfelső emeletének fala 60 centiméterrel vékonyabb volt, talán ez egy későbbi építkezés nyomát jelezheti. Ezt tartják a kutatók – az országosan ismert adatok alapján – Bálványosvár legkorábbi épületének. A pusztuló védőmű falán nem látható nyílás, a bejárata így valószínűleg a felsőbb, már leomlott szinten lehetett.

-- 1942-ben és 1971-ben folytak régészeti kutatások Ferenczy István által a várromban, aki szerint Bálványosvár is bele tartozhatott a XI. század végi Szent László király által létrehozott K-i határvédelmi várrendszerbe {mint például Rapsonné vára, Budvár…stb.} -- Ezzel szemben a szakemberek újabb felsorolásaiban már nem szerepel Bálványosvár, mint korai erősség! -- Személyes véleményem: amíg a korai kővárak csak egy kőfalból álltak és torony nélkül épültek, addig Bálványosvár tipikus példáját mutatja az öregtoronnyal és azt övező kőfallal létesített magánföldesúri birtokközpontoknak, amit a későbbi évszázadokban újabb védhető területtel {külsővár} bővítettek. Fennállása is egészen a XVII. századig tartott, és nem a kora Árpád-korig. Így szerintem Bálványosvár az 1241-42-es tatárjárás utáni nagy várépítési korszak szülötte, ami már kezdettől fogva magánföldesúri lakhelyül szolgált.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 461.