Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Doboka - Dăbâca, Románia, Erdély és Partium, Szolnok-Doboka történelmi vármegye - Vár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Archívum
  • Térkép

Utolsó frissítés: 2025.11.07.

Doboka vára

Kolozsvártól É-ra, a Kis-Szamosba folyó Lóna-patak völgyében települt a ma jelentéktelen, de hajdanán a vármegyének nevet adó község, Doboka (Dăbâca - Dobeschdorf). A falu határában emelkedő Várhegyen található a monumentális méretű, az erdélyi Árpád-kori védelmi rendszer katonai központjának tekinthető Doboka vára.

A désaknai és széki sóbánya közelében létesített dobokai vár egy 8-9. századi szláv településre épült, a 10. században nemzetségfői központ volt. Ez a korai vár-periódus a 10-11. század fordulójára keltezhető. Az I. (Szt.) István korában szervezett ispánsági központot a korábbi sáncok fölé emelt szélestalpú, kazettás faszerkezetű sánc védte (a hozzátartozó járószinten Péter király dénára került elő). A 11-12. század folyamán új, gerendavázas sáncgyűrűvel övezték a várat, amelytől DNy-ra, az ekkor már meg nem újított harmadik és negyedik védelmi vonal között Árpád-kori település, 11-12. sz.-i köznépi temető, ez utóbbitól 200 méterrel D-re egy további temető és templom feküdt.

„Castrum Dubuka” kezdetben királyi vár, és a hasonló nevű várispánság központja. Nevét Szt. István király korában első ispánjáról, Dobokától kaphatta, kinek fia Csanád szintén egy vár és vármegye névadója lett. 1068-ban itt várta Salamon király Géza és László herceggel a támadó nomád úzok seregét. Ispánját 1164 körül, udvarispánját 1213-ban, várjobbágyait 1214-ben említik először. Ez utóbbi évben – mint a Váradi regestrum írja – Voivoda, dobokai várispán szemlét tartott seregén. A várispánság utoljára IV. László 1279-ben kelt oklevelében szerepel, melyben a Doboka várához tartozó bizonyos földeket, melyeket még V. Istvántól nyert adományba, Mikud bánnak adta. A 13. század folyamán a sáncokra kőfal, a vár É-i sarka közelében négyzetes torony épült, amelynek léte a Dobokát birtokló Mikud bánhoz köthető.

A 14-15. században a vár kőfalát tovább erősítették. Mátyás király 1467-ben Dobokai Miklóstól ezt a birtokát is elvette, mert részt vett a Szentgyörgyi és Szapolyai grófok vezette összeesküvésben. Utolsó ismert várnagyát, Bádoki Mátyást Izabella királyné idejében említik. Ekkor még a vár épségben állott. Pusztulásának pontos idejét nem ismerjük.

Az erősség a Várhegy legmagasabb pontján épült, megközelítően háromszög alakban, melynek É-i végében egy sánccal körülvett belső várat alakítottak ki, tetejére pedig 3-5 m vastag, ma már meg nem határozható magasságú kőfalat raktak.

Elsőizben Krettier Károly ásatott itt az 1940-es évek elején. A vár sáncát a 11. századba helyezte, szerkezetét favázasnak határozta meg, mely erős égési nyomokat mutatott. Az 1964-1967 között, Pascu és Rusu által végzett feltárás során szintén kutatták a sánc maradványait, és ekkor kőfalát mintegy 2 méter magasságban helyreállították.

A várkomplexum ásatásai során 10. század végi, valamint 11. század elejéről származó leletek – ékszerek, nyílcsúcsok, cseréptöredékek – kerültek elő. A 11-12. századi leleteket többek között sarkantyúk, késnyél, nyílhegy, mellkereszt töredék képviselték.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 163-164.

 

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 46° 58.612 (46.976868)
K 23° 40.279 (23.671309)

Információk: A Doboka felé vezető úton már feltűnnek a várhoz vezető táblák. Közel a falu északi végéhez balkéz felé emelkedik a vár dombja, melyre keskeny aszfaltút vezet fel.

A vár területe szabadon bejárható.

Utolsó frissítés: 2025.11.07.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025
Ajánlott látnivalók
toronyvár
Zecsevotoronyvár
Csillagerőd
KomáromCsillagerőd
Keresési előzmények
Doboka - Vár