Utolsó frissítés: 2018.01.02. - Az információk elavultak lehetnek!
„….Egy órai járásra a hegyekben, éppen Raholca vára fölött találhatók Óvár (Stari grad) romjai, melynek hosszan elnyúló falai szinte meghaladják az alsóbb, ruzsicai várét. Persze ennek a várnak régebbinek kell lennie, sőt a falainak jellege is teljesen eltér, és hiába is keresnénk benne olyan pazar lakóhelyiségeket, mint az alsóbb várban. Az idők által felőrölt falak alaprajza azt mutatja, hogy a várat négy részre osztották. A régi építők itt sem egyengették el a csupasz sziklákat, hanem az arra alkalmasakat felhasználták a falaik alapozásához. A várrom északról délnek nyújtózkodik: mind két végét különleges módon alakították a védelem fokozásához. A történészek semmit sem tudnak mondani erről az építményről….”
Mai állapot:
A turistaúton megközelíthető vár az előterében található sziklák megmászása után lenyűgöző képet mutat. A dél-észak irányban fekvő vár hosszában tekintélyes méretű (cca. 120 m ), míg kereszt irányban jóval keskenyebb (cca. 25 m ). A vár déli részén található sziklás felszínt is belefoglalták a védelembe, ami erős hasonlóságot mutat a magyarországi Drégely várának kapumegoldásával. A sziklaárkon áthaladva, egy kb. 4 méter magas, félköríves, sáncszerű halom tetejére juthatunk. A halomról letekintve találkozhatunk az első falmaradványokkal, melyek magassága a 6 métert is eléri. Itt egy ajtónyílást és egy lőrésszeru ablakot is megfigyelhetünk. Ezután, egy harántfal dombszerűen leomlott maradványain kell átkelnünk, hogy a vár középsőés nagy kiterjedésű udvarára juthassunk. Az udvart máig magas falak övezik. Ezután egy ajtószerű falkiomláson keresztül juthatunk az északi udvarba, melynek magasan álló, kívülről támpillérekkel megtámasztott nyugati falának tövében, két épületre, utaló süppedésre lelhetünk. Ezt az udvart északon egy kerektorony létezésére utaló, kb. 6 méter magas dombszerűég zárja. A toronydomb északi előterében egy kettős sánc található, mely a magyarországi Rékavár kerektornya előtti sáncokra hajaz. A hosszan elnyúló vár alapját alkotó várhegy északról, nyugatról és délről igen meredek, ám a keleti várfalat egy félholdszerű, kb. 5 méterrel mélyebben fekvő, kb. 15 méter széles tereplépcső, kíséri, mely a keleti peremén szintén igen meredeken zuhan alá. Ez a tereplépcső igen alkalmas volt egy külsővár elhelyezésére, jóllehet erődítésnek (se falaknak, se sáncoknak) nyoma sincs. A vár nyugati falát kívülről, tekintélyes méretű és gondosan kivitelezett támpillérekkel támasztották meg. A tekintélyes vastagságú és magasságú falak, valamint a modernebb erődítéselemek teljes hiánya miatt, a vár a 13. századra datálható. A várhoz kiépített felvezetőútnak nyomát sem találtam, de a mai terepalakulatok alapján feltételezhető, hogy a vár bejárata valahol délen, a sziklaárok környékén lehetett. A vár a maradványai alapján felkeresésre ajánlott, noha semmilyen történeti adattal nem rendelkezünk róla.
A várat bejárta: Szatanek József és Kósa Pál, 2005. 10. 09, akit az átadott is itt felhasznált képanyagért külön köszönet illet.
Forrás:
Gjuro Szabo: Sredovječni gradovi u Hrvatskoj i Slavoniji, Zágráb, 1920.
| GPS: | É 45° 29.639 (45.493988) |
| K 17° 51.033 (17.850544) |
Megközelítése: A raholcai Óvár megközelítése (az egyéb látnivalók miatt), az alábbi útvonalon javasolt: Pécs – Drávaszabolcs határátkelőhely - Našice észak - elkerülőút Zágráb felé - Našice/Martin (johannita rendház) - Donja Matučina (gótikus templom) - Feričanci (barokk kastély) - Orahovica centrum. Orahovica központjába, a kettesjelzésű főútról balra térünk le, majd áthaladva Orahovica kisvárosán, utunkat egyenesen délnek, Kutjevo irányába vesszük. A délnek vezető úton, Orahovica plébániatemplomát balkéznek elhagyva haladunk tovább Duzluk településéig, mely Orahovica szabadidős központjának tekinthető. Ezen az úton egészen a hágóig megyünk fölfelé, ahol egy felhagyott kőbányát és egy pihenőhelyet találunk, ahonnan ragyogó kilátás nyílik a Dráva menti síkságra egészen Siklósig. A hágót elérve, a javasolt panoráma megtekintése után, a felhagyott kőbánya északi részén található, jó minőségű, meredek, kőzúzalékos úton megyünk tovább, mely a Kapavac-nak nevezett hegycsúcson található TV toronyhoz vezet. A meglehetősen változatos felszínűúton, kb. 2600 métert megyünk nyugatnak, míg nem egy kisebb parkolásra alkalmas térséghez nem érünk. Itt kell leparkolnunk, és a piros körrel jelzett turistaúton észak-felé kell haladnunk kb. 15 percen át. Ekkor érünk a várhegy déli részét képező sziklás részhez, ahonnan már könnyedén bejárható a vár területe
Utolsó frissítés: 2018.01.02. - Az információk elavultak lehetnek!
Új feltöltések, frissítések
Támogatás
| Ajánlott látnivalók | |
|---|---|
Az oldal használatának rövid bemutatása:
Tisztelt Látogató!
Szeretnénk egy rövid, de hasznos útmutatóval segíteni az oldal használatának elsajátításában. Az új oldal sok tekintetében változott a korábbi weboldal felépítéstől, működésétől..
Igyekeztünk jóval több információval áttekinthetővé tenni a helyszíneket. Külön menüket kaptak az ábrázolások, a légi fotók. Létrehoztunk egy archívum menüpontot, melyben időrendben elhelyezhetőek a korábbi képeink, de terveink szerint ide kerülnek majd feltöltésre azok a régi fotók is, amelyeket a fotózás kezdete óta készítettek és elérhetőek várainkról.
Újdonság szintén a videók és mellékletek menük, melyek célja mind vizuálisan, mind információk szintjén a legtöbbet megmutatni egy helyszín látnivalóiból, történetéből, jelenkori változásaiból.
Helyszínek "Látnivalók" menűsor: Belépve egy kiválasztott helyszínre, annak "Áttekintés" oldalára kerülünk. Az új "szürke" menüszerkezet megjelenítésének lényege, hogy csak azok a menük láthatóak, választhatóak, amelyekben tartalom is található. Megjelenő menüpontok használata értelemszerű, használata külön kiegészítést nem igényel.
Fontos viszont, hogy bizonyos nagyobb, vagy bonyolultabb helyszíneknél, több alaprajz választására van lehetőség az "Áttekintés" oldalon. Ezt az alaprajz képe alatt szám is mutatja, de az alaprajz jobb szélénél csúszka is utal rá. Mindkét módszerrel kiválasztható a kívánt alaprajz, melyeken a fotók ikonjára kattintva, az aktuális pozícióban készített képet látjuk a bal oldali nagykép ablakban. Az alaprajzon kiválasztott ikon ilyenkor sárga színre vált, továbbra is mutatva a választott pozíciót. A képek automatikus váltakozása ilyenkor megáll. A képre kattintva, külön ablakban megnyílva annak eredeti méretében való megjelenítését kapjuk. Az új feltöltéseknél és frissítéseknél, a korábbinál lényegesen nagyobb felbontású képeket használunk. Így jól áttekinthető, részlet gazdag bemutatását tudjuk nyújtani a látnivalóknak.
Az "Áttekintés" oldal alsó részén lévő gyors áttekintés képsora szintén csúszka segítségével görgethető, amennyiben a képek nem fértek el az oldalon.
Fontos és megszokást kíván az oldalon való görgetés módja. Mivel a belső tartalmak, például a szöveganyagok, képek, megkívánták egy kombinált görgetés rendszer kialakítását, ezért mindig ott működik a görgetés az egérrel, ahol az egér pozíciója van! Ezzel a módszerrel így nagyon könnyen lehet az egérrel léptetni a képeket, gördíteni a szöveges anyagokat, a kép alapú mellékleteket. Képek lapozásánál, mind a jobb és balszélen történő kattintás, mind az egérgörgő mozgatásával történő léptetés is használható. A háttéren vagy az Windows ablak csúszkát használva az egér görgetést az egész oldalt lehet mozgatni. A belső felületen használva az egér görgetés viszont a belső tartalmat mozgatja. Egy kis gyakorlást követően hamar rááll a kezünk, gyorsan és könnyen kezelhetővé válik a tartalmak görgetése.
A választó térkép használata: A korábbi váras oldal a helyszíneket mutatta a térképen. Az új oldal térkép pontjai viszont a településeket mutatják, ahova a helyszínek kapcsolódnak. A térképen lévő gyorskeresés, mind a helyszín, mind a település keresésére alkalmas, de mindig a település találatát és pontját fogja mutatni. Támogatott az ékezet vagy idegen karakter nélküli keresés. Ebben az esetben az alapkarakter kell használni. Szintén működik a szókezdeti, de törték szóra való keresés.
Rámutatva a település pontjára, kis buborékban ad információt, milyen látnivaló található a településen. Jelenleg a vár és templom elérhető, de a jövőben a látnivalók csoportja bővülni fog. A kis ikonok melletti szám mutatja a látnivalók számát. A pontra klikkelve automatikusan a keresés főmenü találati részére érkezünk, ahol kiválasztható, mely helyszín érdekes számunkra.
Keresés főmenü: A térkép főoldalról, ahogy azt előbb láttuk is ide kerülünk a választást követően. A keresés funkció, a főmenü sorból is elérhető. Itt a keresés sokkal pontosabban megadható, illetve több opcióban szűkíthető.
Források főmenü: Ebben a menüben a rendszerben található forrásmunkák kereshetőek, szerzőre, címre. A "Kiadványok" és "Szerzők" mezőben akár kiválasztásos módszerrel is. Jelenlegi állapotában még sima szöveges felületként működik, de a következő fejlesztési lépésben összekapcsolódik a mellékletként fizikailag is tárolt forrás tartalmakkal. Így amihez van anyagunk valamely formátumban, az azonnal megnyithatóvá válik majd. A többi forrásnál pedig ahol csak elérhető, közvetlen linkkel igyekszünk a tartalom eredeti forrásához irányítani az érdeklődőket.
Fontos volt számunkra, hogy a korábbi weboldal anyaga ne vesszen el. Számos helyszín kapcsán vannak olyan anyagok, amelyek pótolhatatlanok lennének. Az oldal fejlesztői sikeresen átemelték és adatbázisba szervezték a régi anyagokat. Azonban ez kompromisszumokkal együtt járó folyamat volt. A legfontosabb ezek közül, hogy a helyszínek jelentős számánál kell a pontatlanságokat javítanunk, mivel az program algoritmusok sok esetben nem tudták helyesen átemelni a tartalmakat.
Folyamatosan dolgozunk mind a hibajavításokon, mind az új anyagokkal való kiegészítéseken és természetesen a még hiányzó helyszínek felvitelén.
Emellett az oldal is folyamatos fejlesztés alatt áll, újabb lehetőségek és modulok beépítése van tervben, illetve további ésszerűsítések, melyek a kezelést kívánják segíteni.
A jövőre nézve egyik fő irány a mobil alkalmazás hátterének kialakítása, annak előkészítése.
Bízunk benne, hogy egy minden igényt kielégítő formában sikerül az új varak.hu oldalt elindítanunk.
Ebben a munkában számítunk minden várszerető ember hatékony közreműködésében, aki ezt a célt támogatni tudja.

