Utolsó frissítés: 2017.02.27. - Az információk elavultak lehetnek!
Gács:
Losonctól néhány km-re északra, Gács (Halič) falu fölött állt Gács vára. A helység nevét galíciai nemeseiről kaphatta. E terület Losonc föld részeként kb. 1230 óta Tomaj nb. Dénes nádoré és utódaié, a Losonciaké volt. A Losoncziak a 14. század elején Károly király oldalára álltak, ezért első itteni várukat – melynek pontos építési idejét nem ismerjük – 1321 előtt Csák Máté felégette, birtokleveleik is bennégtek. Mária királyné 1386-ban megengedte Losonci Istvánnak, hogy e birtokán ismét vár épülhessen, de ezt először csak a Giskra elleni harcokban említik. A várat a husziták elfoglalták és megerősítették. Őket Hunyadi János ostromolta ki, melynek során a vár erősen megrongálódott.1456-ban Losonczi Albert itteni várnagyát, Balogdi Pált említi egy oklevél. A XVI. század első felében is a Losoncziak birtokában találjuk. A harcok során időközben rommá lett várat, mivel a király engedélye nélkül épült újjá a 16. század közepén, az országgyűlés rendelete nyomán 1544-ben lerombolták. A XVI. század közepén Gács község a török hódoltsághoz tartozott. 1598-ban Forgách Zsigmond volt a helység földesura, aki 1612-ben nagy költséggel helyreállíttatta a várat, mely a török ellen is jól bevált. 1678-ban Thököly Imre igyekezett a várat kézre keríteni. Fel is szólította a vár akkori urát, gróf Forgách Adámot, hogy csatlakozzék hozzá, de Forgách megmaradt Lipót hűségében.
Ennek következtében Thököly 1678. november havában kurucaival megjelent a vár alatt, mire Makfalvay János várkapitány, hogy a támadásnak elejét vegye, három ágyút adott át Thökölynek. Forgách Ádám halála után (1681) özvegye, báró Rehberg Mária Katalin, újabb támadásoktól tartva, a lengyel királyhoz fordult segítségért. II. Rákóczi Ferenc hadjáratának kezdetén a vidéki nemesség, sőt Pest vármegye tisztikarának egy része is e várban keresett menedéket. A kurucok 1703-ban ostrom alá fogták a várat, de a várbeliek visszaverték a támadást. Miután azonban rövid idő múlva az egész Felvidék a kurucok kezébe került, Gács vára is meghódolt Rákóczinak. Rákóczi egy francia kapitányra bízta a várat, aki azonban 1709-ben, midőn a császári had ostrom alá fogta Gácsot, ágyúlövés nélkül meghódolt. A vár alapjaira 1762-ben építtetett barokk kastélyt az akkori tulajdonos, gróf Forgách János. A kastélyt 1896-ban alakították a mai formájára. A 20. század 2. felében gyógypedagógiai intézet működött a kastélyban, jelenleg üresen áll. A várból csupán néhány hosszabb falszakasz és a várárok maradt meg.
| GPS: | É 48° 21.405 (48.356743) |
| K 19° 34.525 (19.575422) |
A gácsi várkastély messziről uralja a tájat, mely a település központi részén emelkedő dombon található. Nem vendégként látogatva a kastélyt, a parkolás a park alsó részén lehetséges. A nemrégiben felújított kastély négycsillagos szállodaként várja vendégeit, étteremmel, kávézóval.
Utolsó frissítés: 2017.02.27. - Az információk elavultak lehetnek!
Új feltöltések, frissítések
Támogatás
| Ajánlott látnivalók | |
|---|---|
Az oldal használatának rövid bemutatása:
Tisztelt Látogató!
Szeretnénk egy rövid, de hasznos útmutatóval segíteni az oldal használatának elsajátításában. Az új oldal sok tekintetében változott a korábbi weboldal felépítéstől, működésétől..
Igyekeztünk jóval több információval áttekinthetővé tenni a helyszíneket. Külön menüket kaptak az ábrázolások, a légi fotók. Létrehoztunk egy archívum menüpontot, melyben időrendben elhelyezhetőek a korábbi képeink, de terveink szerint ide kerülnek majd feltöltésre azok a régi fotók is, amelyeket a fotózás kezdete óta készítettek és elérhetőek várainkról.
Újdonság szintén a videók és mellékletek menük, melyek célja mind vizuálisan, mind információk szintjén a legtöbbet megmutatni egy helyszín látnivalóiból, történetéből, jelenkori változásaiból.
Helyszínek "Látnivalók" menűsor: Belépve egy kiválasztott helyszínre, annak "Áttekintés" oldalára kerülünk. Az új "szürke" menüszerkezet megjelenítésének lényege, hogy csak azok a menük láthatóak, választhatóak, amelyekben tartalom is található. Megjelenő menüpontok használata értelemszerű, használata külön kiegészítést nem igényel.
Fontos viszont, hogy bizonyos nagyobb, vagy bonyolultabb helyszíneknél, több alaprajz választására van lehetőség az "Áttekintés" oldalon. Ezt az alaprajz képe alatt szám is mutatja, de az alaprajz jobb szélénél csúszka is utal rá. Mindkét módszerrel kiválasztható a kívánt alaprajz, melyeken a fotók ikonjára kattintva, az aktuális pozícióban készített képet látjuk a bal oldali nagykép ablakban. Az alaprajzon kiválasztott ikon ilyenkor sárga színre vált, továbbra is mutatva a választott pozíciót. A képek automatikus váltakozása ilyenkor megáll. A képre kattintva, külön ablakban megnyílva annak eredeti méretében való megjelenítését kapjuk. Az új feltöltéseknél és frissítéseknél, a korábbinál lényegesen nagyobb felbontású képeket használunk. Így jól áttekinthető, részlet gazdag bemutatását tudjuk nyújtani a látnivalóknak.
Az "Áttekintés" oldal alsó részén lévő gyors áttekintés képsora szintén csúszka segítségével görgethető, amennyiben a képek nem fértek el az oldalon.
Fontos és megszokást kíván az oldalon való görgetés módja. Mivel a belső tartalmak, például a szöveganyagok, képek, megkívánták egy kombinált görgetés rendszer kialakítását, ezért mindig ott működik a görgetés az egérrel, ahol az egér pozíciója van! Ezzel a módszerrel így nagyon könnyen lehet az egérrel léptetni a képeket, gördíteni a szöveges anyagokat, a kép alapú mellékleteket. Képek lapozásánál, mind a jobb és balszélen történő kattintás, mind az egérgörgő mozgatásával történő léptetés is használható. A háttéren vagy az Windows ablak csúszkát használva az egér görgetést az egész oldalt lehet mozgatni. A belső felületen használva az egér görgetés viszont a belső tartalmat mozgatja. Egy kis gyakorlást követően hamar rááll a kezünk, gyorsan és könnyen kezelhetővé válik a tartalmak görgetése.
A választó térkép használata: A korábbi váras oldal a helyszíneket mutatta a térképen. Az új oldal térkép pontjai viszont a településeket mutatják, ahova a helyszínek kapcsolódnak. A térképen lévő gyorskeresés, mind a helyszín, mind a település keresésére alkalmas, de mindig a település találatát és pontját fogja mutatni. Támogatott az ékezet vagy idegen karakter nélküli keresés. Ebben az esetben az alapkarakter kell használni. Szintén működik a szókezdeti, de törték szóra való keresés.
Rámutatva a település pontjára, kis buborékban ad információt, milyen látnivaló található a településen. Jelenleg a vár és templom elérhető, de a jövőben a látnivalók csoportja bővülni fog. A kis ikonok melletti szám mutatja a látnivalók számát. A pontra klikkelve automatikusan a keresés főmenü találati részére érkezünk, ahol kiválasztható, mely helyszín érdekes számunkra.
Keresés főmenü: A térkép főoldalról, ahogy azt előbb láttuk is ide kerülünk a választást követően. A keresés funkció, a főmenü sorból is elérhető. Itt a keresés sokkal pontosabban megadható, illetve több opcióban szűkíthető.
Források főmenü: Ebben a menüben a rendszerben található forrásmunkák kereshetőek, szerzőre, címre. A "Kiadványok" és "Szerzők" mezőben akár kiválasztásos módszerrel is. Jelenlegi állapotában még sima szöveges felületként működik, de a következő fejlesztési lépésben összekapcsolódik a mellékletként fizikailag is tárolt forrás tartalmakkal. Így amihez van anyagunk valamely formátumban, az azonnal megnyithatóvá válik majd. A többi forrásnál pedig ahol csak elérhető, közvetlen linkkel igyekszünk a tartalom eredeti forrásához irányítani az érdeklődőket.
Fontos volt számunkra, hogy a korábbi weboldal anyaga ne vesszen el. Számos helyszín kapcsán vannak olyan anyagok, amelyek pótolhatatlanok lennének. Az oldal fejlesztői sikeresen átemelték és adatbázisba szervezték a régi anyagokat. Azonban ez kompromisszumokkal együtt járó folyamat volt. A legfontosabb ezek közül, hogy a helyszínek jelentős számánál kell a pontatlanságokat javítanunk, mivel az program algoritmusok sok esetben nem tudták helyesen átemelni a tartalmakat.
Folyamatosan dolgozunk mind a hibajavításokon, mind az új anyagokkal való kiegészítéseken és természetesen a még hiányzó helyszínek felvitelén.
Emellett az oldal is folyamatos fejlesztés alatt áll, újabb lehetőségek és modulok beépítése van tervben, illetve további ésszerűsítések, melyek a kezelést kívánják segíteni.
A jövőre nézve egyik fő irány a mobil alkalmazás hátterének kialakítása, annak előkészítése.
Bízunk benne, hogy egy minden igényt kielégítő formában sikerül az új varak.hu oldalt elindítanunk.
Ebben a munkában számítunk minden várszerető ember hatékony közreműködésében, aki ezt a célt támogatni tudja.

