Utolsó frissítés: 2024.04.16.
Appony vára
Appony (Oponice) község, Nyitrától 25 km-re északra fekszik. A várának romjai a Nyitra folyó völgyére néző Tribecs hegység egyik észak-nyugati, 333 méter magas nyúlványán állnak. Az 1300-as esztendő előtti évtizedekben, a királyi adományként kapott földbirtok védelemre alkalmas pontján építette fel a Csák nemzetség, Appony várának korai magját. Ez egy kicsiny alapterületű vár volt, a legmagasabb pontján egy henger alakú toronnyal.
Első, napjainkig fennmaradt okleveles említése 1300-ból származik. Ekkor a Csák nembeli Csák mester birtokát képezte, melyet halála után testvére, a Felvidék korlátlan hatalmú oligarchája, Trencséni Csák Máté nagyúr örökölte meg, aki egészen az 1321-ben bekövetkezett haláláig szilárdan a hatalmában tartott. Csák Máté halála (1321) után Károly Róbert király serege előtt behódolt a vár várnagya. Ezt követően az egész váruradalom a királyi Kamara kezelésébe került át. 1389-ben az örökös pénzzavarral küszködő "Luxemburgi" Zsigmond király zálogosította el Serkei Dezső bárónak.
A várat három esztendő múlva már, Cseklészért cserében, örökbirtokul Cseklészi Miklós nemes úr három fiúsított leányának (Angelika, Margit, Anna) és férjeiknek (Turóci Benedek, Zselizi Vesszős Tamás, Őri Péter) adományozta oda az uralkodó. A férjek közül 1395-ben már Őri Péter volt a vár egyedüli birtokosa és ő lett az Apponyi nemesi família őse, akik az erődítményt az egész fennállása alatt lakták.
1430-ban a Morvaországból rabló hadjáratra indult cseh husziták elfoglalták, és rövid ideig megszállva tartották. A támadása során a vár megrongálódott, így az első jelentősebb építkezés ekkor történt, melynek eredményeként kiépült a vármagot körülvevő új várfal.
1514-ben, az akkor Apponyi Péter uralta várat, Jabloniczi Cseh János nejének, Ludányi Annának szolgái rohanták meg és rabolták ki. Az elrablott tárgyakat a ludányi várban tartott vizsgálat folyamán megtalálták más idegen dolgokkal együtt. 1517-ben II. Lajos Apponyi Péternek és rokonainak (Móricz, Miklós, Ferenc és Benedek) Appony váráról és tartozékairól új adománylevelet ad.
A 16. században Appony várbirtok a kisebbek közé tartozott, alig 3 falu tartozott hozzá. A török veszély miatt a korszerűtlen várat 1542-ben megerősítik. Ekkor épül meg a hengeres, úgynevezett Teres ágyútorony. Miután a 16. században idáig nem ért el a török hódoltság, Appony mindvégig megmaradt katonai szempontból jelentéktelen magánvárnak.
A vár életében a következő változást a 17. század elején történt átépítés hozta. A külső várudvar északkeleti részén új palotaépületet építettek. Az ágyútornyot pedig lakóépületté alakították át. Az átalakítás a vár középkori magját is érintette, ahol új késő reneszánsz stílusú beépítésre került sor.
A családon belüli birtokviták eredményezték, hogy 1612-ben a földesúri família két reneszánsz kastélyt is létesített a völgybeli faluban. Ennek köszönhetően a várban még tartó munkálatok megszakadtak és az erődítést mint menedékvárat használják 1645-ig. A vár sorsát ekkor egy villámcsapás következtében keletkező tűz pecsételi meg. A leégett, tetőzet nélküli vár ezt követően pusztulásnak indult. De még romjaiban is harci események zalottak ősi falai között. A Rákóczi-szabadságharc idején, a már romos várat a kurucok búvóhelynek használták. Ezért a császáriak ágyukkal lőtték a falakat, tovább pusztítva a még álló részeket. Az ezt követő századokban falai és épületei leomlottak, a vár területét az erdő vette birtokba.
A vár állapotában az ezredforduló hozott komoly változást. A vár és környezetét a 2000-ben megalakult Apponiana Polgári Társulás gondozza. Munkájuknak köszönhetően a vár területe napjainkban jól áttekinthető. A vár régészeti kutatása és helyreállítása napjainkban is tart, melyet a Nyitrai Egyetem Régészeti Tanszéke vezet. A társulással karöltve nagyon sokat haladtak a várrom falainak, épületeinek állagmegóvásában.
Összeállította: Keserű László - 2024
Források:
Szatmári Tamás: Appony vára, a www.varak.hu honlap korábbi szócikke
Dominik Repka - Peter Sater: Az apponyi vár 2015-2016. évi régészeti kutatása... (Castrum Bene 20/2017)
Appony (Oponice) község honlapja : www.oponice.sk/obec/historia-obce/
Karczag Ákos–Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei - 2018
Plaček–Bóna: Encyklopédia slovenských hradov. Bratislava - 2007
AB ART press: Hrady a známky na Slovensku - 2002

| GPS: | É 48° 24.673 (48.411221) |
| K 18° 13.360 (18.222668) |
Információk: Appony (Oponice) község, Nyitrától 25 km-re északra fekszik. A várának romjai a Nyitra folyó völgyére néző Tribecs hegység egyik, 333 méter magas nyúlványán állnak.
A településre érve a kastély mellett kelet felé haladó út, soromló előtti részén tudunk parkolni.
Majd gyalogosan a jelzett úton tovább haladva, mintegy 30-40 perces túrával érjük el a várromot.
Utolsó frissítés: 2024.04.16.
Új feltöltések, frissítések
Támogatás
| Ajánlott látnivalók | |
|---|---|
Az oldal használatának rövid bemutatása:
Tisztelt Látogató!
Szeretnénk egy rövid, de hasznos útmutatóval segíteni az oldal használatának elsajátításában. Az új oldal sok tekintetében változott a korábbi weboldal felépítéstől, működésétől..
Igyekeztünk jóval több információval áttekinthetővé tenni a helyszíneket. Külön menüket kaptak az ábrázolások, a légi fotók. Létrehoztunk egy archívum menüpontot, melyben időrendben elhelyezhetőek a korábbi képeink, de terveink szerint ide kerülnek majd feltöltésre azok a régi fotók is, amelyeket a fotózás kezdete óta készítettek és elérhetőek várainkról.
Újdonság szintén a videók és mellékletek menük, melyek célja mind vizuálisan, mind információk szintjén a legtöbbet megmutatni egy helyszín látnivalóiból, történetéből, jelenkori változásaiból.
Helyszínek "Látnivalók" menűsor: Belépve egy kiválasztott helyszínre, annak "Áttekintés" oldalára kerülünk. Az új "szürke" menüszerkezet megjelenítésének lényege, hogy csak azok a menük láthatóak, választhatóak, amelyekben tartalom is található. Megjelenő menüpontok használata értelemszerű, használata külön kiegészítést nem igényel.
Fontos viszont, hogy bizonyos nagyobb, vagy bonyolultabb helyszíneknél, több alaprajz választására van lehetőség az "Áttekintés" oldalon. Ezt az alaprajz képe alatt szám is mutatja, de az alaprajz jobb szélénél csúszka is utal rá. Mindkét módszerrel kiválasztható a kívánt alaprajz, melyeken a fotók ikonjára kattintva, az aktuális pozícióban készített képet látjuk a bal oldali nagykép ablakban. Az alaprajzon kiválasztott ikon ilyenkor sárga színre vált, továbbra is mutatva a választott pozíciót. A képek automatikus váltakozása ilyenkor megáll. A képre kattintva, külön ablakban megnyílva annak eredeti méretében való megjelenítését kapjuk. Az új feltöltéseknél és frissítéseknél, a korábbinál lényegesen nagyobb felbontású képeket használunk. Így jól áttekinthető, részlet gazdag bemutatását tudjuk nyújtani a látnivalóknak.
Az "Áttekintés" oldal alsó részén lévő gyors áttekintés képsora szintén csúszka segítségével görgethető, amennyiben a képek nem fértek el az oldalon.
Fontos és megszokást kíván az oldalon való görgetés módja. Mivel a belső tartalmak, például a szöveganyagok, képek, megkívánták egy kombinált görgetés rendszer kialakítását, ezért mindig ott működik a görgetés az egérrel, ahol az egér pozíciója van! Ezzel a módszerrel így nagyon könnyen lehet az egérrel léptetni a képeket, gördíteni a szöveges anyagokat, a kép alapú mellékleteket. Képek lapozásánál, mind a jobb és balszélen történő kattintás, mind az egérgörgő mozgatásával történő léptetés is használható. A háttéren vagy az Windows ablak csúszkát használva az egér görgetést az egész oldalt lehet mozgatni. A belső felületen használva az egér görgetés viszont a belső tartalmat mozgatja. Egy kis gyakorlást követően hamar rááll a kezünk, gyorsan és könnyen kezelhetővé válik a tartalmak görgetése.
A választó térkép használata: A korábbi váras oldal a helyszíneket mutatta a térképen. Az új oldal térkép pontjai viszont a településeket mutatják, ahova a helyszínek kapcsolódnak. A térképen lévő gyorskeresés, mind a helyszín, mind a település keresésére alkalmas, de mindig a település találatát és pontját fogja mutatni. Támogatott az ékezet vagy idegen karakter nélküli keresés. Ebben az esetben az alapkarakter kell használni. Szintén működik a szókezdeti, de törték szóra való keresés.
Rámutatva a település pontjára, kis buborékban ad információt, milyen látnivaló található a településen. Jelenleg a vár és templom elérhető, de a jövőben a látnivalók csoportja bővülni fog. A kis ikonok melletti szám mutatja a látnivalók számát. A pontra klikkelve automatikusan a keresés főmenü találati részére érkezünk, ahol kiválasztható, mely helyszín érdekes számunkra.
Keresés főmenü: A térkép főoldalról, ahogy azt előbb láttuk is ide kerülünk a választást követően. A keresés funkció, a főmenü sorból is elérhető. Itt a keresés sokkal pontosabban megadható, illetve több opcióban szűkíthető.
Források főmenü: Ebben a menüben a rendszerben található forrásmunkák kereshetőek, szerzőre, címre. A "Kiadványok" és "Szerzők" mezőben akár kiválasztásos módszerrel is. Jelenlegi állapotában még sima szöveges felületként működik, de a következő fejlesztési lépésben összekapcsolódik a mellékletként fizikailag is tárolt forrás tartalmakkal. Így amihez van anyagunk valamely formátumban, az azonnal megnyithatóvá válik majd. A többi forrásnál pedig ahol csak elérhető, közvetlen linkkel igyekszünk a tartalom eredeti forrásához irányítani az érdeklődőket.
Fontos volt számunkra, hogy a korábbi weboldal anyaga ne vesszen el. Számos helyszín kapcsán vannak olyan anyagok, amelyek pótolhatatlanok lennének. Az oldal fejlesztői sikeresen átemelték és adatbázisba szervezték a régi anyagokat. Azonban ez kompromisszumokkal együtt járó folyamat volt. A legfontosabb ezek közül, hogy a helyszínek jelentős számánál kell a pontatlanságokat javítanunk, mivel az program algoritmusok sok esetben nem tudták helyesen átemelni a tartalmakat.
Folyamatosan dolgozunk mind a hibajavításokon, mind az új anyagokkal való kiegészítéseken és természetesen a még hiányzó helyszínek felvitelén.
Emellett az oldal is folyamatos fejlesztés alatt áll, újabb lehetőségek és modulok beépítése van tervben, illetve további ésszerűsítések, melyek a kezelést kívánják segíteni.
A jövőre nézve egyik fő irány a mobil alkalmazás hátterének kialakítása, annak előkészítése.
Bízunk benne, hogy egy minden igényt kielégítő formában sikerül az új varak.hu oldalt elindítanunk.
Ebben a munkában számítunk minden várszerető ember hatékony közreműködésében, aki ezt a célt támogatni tudja.


