Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Tarcal település története 

„ősrégi község, melyet már Anonymus is említ, a ki szerint a város és a hegy, mely alatt fekszik, Turzol vezértől vette nevét, ki azt Árpádtól ajándékba kapta." 

A honfoglalástól 1110-ig nincs írásos adat Tarcalról, de feltehetően a mindenkori király a birtokosa. Könyves Kálmán király 1110-ben itt országgyűlést tartott. Ezen az országgyűlésen mondták ki törvényben, hogy „boszorkányok nincsenek". Könyves Kálmán király emlékét tábla őrzi a községben. 

Zsigmond király 1398-ban Debrői Istvánnak adományozta a községet, melyet a leleszi káptalani levéltárban őrzött oklevél bizonyít. Hűtlensége miatt később Zsigmond király Tárcaltól megfosztotta Debrői Istvánt és Brankovics Györgynek adományozta a települést. Tokajjal együtt 1440-ben Hunyadi János birtokába került, majd annak halála után ismét királyi birtok lett. Mátyás király Tarcalt 1469-ben a Tokaji várral együtt Szapolyai János, majd János Zsigmond örökölte és kisebb megszakításokkal 1565-ig birtokolta. 

A város 1567-ben a törököktől elpusztított helységek között szerepel. II. Rudolf király 1596-ban oltalomlevelet ad Tárcalnak, majd 1603-ban a mezővárost Rákóczi Zsigmondnak zálogosítja el. A Rákócziaktól 1606-ban Bocskai István visszaváltja a birtokot, majd 1607-ben a király Thurzó Györgynek adományozta a települést. Bethlen Gábor erdélyi fejedelemé a tarcali földesúri jog 1622-től, aki 1624-ben szabadalomlevelet adott a mezővárosnak. Halála után özvegye, Brandenburgi Katalin lett Tarcal földesura, aki 1631-ben Csáki Istvánnak eladta azt. Csáki István III. Ferdinándtól 1638-ban a mezőváros részére szabadalomlevelet nyert, amely megengedte, hogy az várak módjára és alakjára körülsáncolhassék és palánkkal körülvétethessék. 

A várost II. Ferdinánd 1645-ben I. Rákóczi Györgynek és nejének, Lorántffy Zsuzsannának adta, de 1647-ben már a királyi kamara kezelte. Az elkövetkező évtizedekben hol az osztrákok, hol a törökök (tatárok), hol Thököly portyázó seregei pusztították a települést.

OLAJOS Csaba: A tarcali koronauradalom építészeti emlékei

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

TARCAL - TELEPÜLÉSERŐDÍTÉS 

Tarcal 17. századi erődítettségére napjainkra a helyszínen már semmi nem utal. Az erődítés nagy valószínűséggel a település belső magjának számító - a településszerkezetben ma is felismerhető - ÉNy-DK-i tengelyű nyújtott ovális alakú területet övezhette árokkal és palánkkal, melyen több kapu is volt. 

A történeti irodalomban először Könyöki József várjegyzéke szerepelteti Tarcalt, mint elpusztult erődítményt, de annak konkrét kialakításáról adatokat nem közöl. A Tarcal megerődítését lehetővé tevő királyi szabadalomlevelet Mosolygó József 1930-ban kiadott településtörténeti összefoglalása említi. Tarcal építészeti emlékeit részletesen feldolgozó Olajos Csaba is utal a település körüli erődítményre. Legutóbb pedig 2004-ben a Zemplén megyei vártopográfia foglalta össze az erődítményre vonatkozó adatokat. 

A mezőváros 1631-ben lett vásárlás útján Csáki István birtoka, aki 1638. június 4-én III. Ferdinándtól Tarcal részére szabadalomlevelet nyert. Ez megengedte, hogy a mezőváros várak módjára és alakjára körülsáncolja és palánkkal vehesse körül magát. Hogy ténylegesen éltek is e lehetőséggel, és az erődítmény megépült azt egy 1698-ból, és egy másik ezzel közel egykorú, a 17. sz. legvégéről származó összeírás igazolja. Sajnos ez nem védte meg a mezővárost a 17. sz. második felének folyamatos pusztításaitól, amelyek közül a legsúlyosabb 1678-ban következett be, amikor az egri törökök Kara Hasszán aga vezetésével teljesen elpusztították Tarcalt. 

A feltehetően palánkból és árokból álló településerődítés fennállásának, illetve nyomvonalának pontosabb meghatározásához további kutatások szükségesek. 

Forrás: Nováki Gyula-Sárközy Sebestyén-Feld István: B.-A.-Z. megye várai az őskortól a kuruc korig