Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Felsőboldogfalva, református templom

Felsőboldogfalva (románul Feliceni, németül Obermariendorf) falu, Székelyudvarhelytől délre 4 km-re, a Garán-pataknak a Nagy-Küküllőbe ömlésénél fekszik. Első írásos említésére 1333-ban kerül sor, ekkor de Villa Sancte Marie néven jegyzi a pápai tizedjegyzék, 1497-ben Boldogazzonfalvaként említik. 1567-ben a regestrum 5 kapuval jegyzi, 1576 és 1899 között Felső Boldog Asszony-falva a neve.

1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, Demeter a pápai tizedjegyzék szerint 2 régi banálist fizet. Már neve arról tanúskodik, hogy Szűz Mária tiszteletére szentelt temploma volt. A templom három korszakot képvisel.

Valószínűleg a XII. században, de mindenképpen az 1241-es tatárjárás előtt az első szakaszban egy kisebb méretű temploma volt. Ezt egyenes záródású szentélyének feltárt alapjai bizonyítják.

Ezt a templomot a második szakaszban, a XIII. században bővítik, a szentélyt meghosszabbítják, ugyancsak egyenes záródással. Ebből az időszakból való mai hajója, a félköríves déli és a csúcsíves nyugati kapu, a diadalív nyílástávolsága és vállköve, s valószínűleg a falképek, valamint a déli fal csúcsíves ablaka.

A harmadik építési szakasz a XV. századra esik, amikor a templomot a nagyobb sokszögzáródású késő gótikus szentéllyel bővítik. Ekkor kap boltozatot a hajó és külső támpilléreket, és a nyugati homlokzaton tornyot. Valószínűleg ekkor emelték csúcsívessé a diadalívet. A szentély ablakai csúcsívesek, kőrácsokkal, melyek ma hiányoznak. A hajdani boltozatnak mind a hajóban, mind a szentélyben csak nyomai, jelei maradtak.

A déli félköríves kapu felett vörös festéknyomok látszanak, melyeknek színei megegyeznek a belső falképek színeivel. Az északi falon és a diadalív falán az 1974–1975-ös javításkor falképeket fedeztek fel, melyeknek csak egy részét szabadították ki a mészréteg alól; ezek: egy álló püspök vörös háttér előtt, három szent ülő helyzetben, meztelen lábakkal, imára kulcsolt kezekkel, két térdeplő glóriás alak (talán Szent Miklós 3 leánnyal vagy 3 gyermekkel). A diadalív egyik oldalán: süveges alak mellképe, ettől jobbra 5 alak, talán a keresztről való levétel jelenete. A másik oldalon Veronika kendője, ahol a kendőt maga Veronika tartja. Ugyanott: Királyok imádása. Mindezek a gótikus átalakítás előtti korból valók, legkésőbb a XV. század első feléből.

Középkori emléke a gótikus kori Jezus-Maria minuszkulum betűs feliratú kehely. Kupája sodronyzománcos rozettákkal díszített, ezüst nódusza lapos gömb alakú, hatkaréjos réztalpa későbbi. A hajdani boltozatot az 1661-es tatárdúlás rongálásai után, 1670 körül, kazettás mennyezettel váltották fel. A tornyot 1869-ben magasították.

A kazettás mennyezetet Kelemen Lajos ismerteti részletesen. Erdély legnagyobb festett mennyezete. A százat meghaladó szép szabadkézi virág- és levéldíszek nagy változata tölti ki a kazettatereket. A latin felirat megörökíti a festők nevét: „Regnante Illustr[issimo] et Celsissimo Principe d[omi]ne Mich[aele] Apafio Aedilibus exis[tentibus] Francisco Dersi et Martino Füresz Anno Domini 1670 Erectum est hoc opus per Joannem et Andream Asztalos de Szombatfalva 1670.” A templomot visszabontott várfal veszi körbe.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 630.