Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Emmerberg vára

Winzendorf Bécsújhely (Wiener Neustadt) városától 10 km-re nyugatra fekszik, a Gutensteini-Alpok és a Bécsi-medencéhez tartozó Steinfeld-síkság találkozásánál. A vár a településtől észak-nyugatra, az 583 méter magas és sűrű erdővel borított Schlossberg délnyugati nyúlványán, az úgynevezett Steinfeld (Kőmező) északi szélén található. A Schlossberg nyúlványa három oldalról meredek sziklákkal szegélyezett, így csak a délkeleti oldalt, ahol a szomszédos hegyoldal magasabb szintre emelkedik, kellett erősen megerősíteni. A vár helyszíne stratégiailag jól megválasztott, a tetejéről belátni az egész "Neue Welt"-et, egy termékeny medencét a Hohe Wand és a Fishauer Vorberge között és a Steinfeld egy részét.

A vár a 12. században épült, az Alsó-Ausztria délkeleti részén fekvő határszakasz mentén húzódó erődítménylánc részeként. A várat először 1170 körül említik az írásos források. Kezdetben valószínűleg a nemesi Emmersberg család birtokolta hercegi hűbéri birtokként. Az Emmersberger család lelkészi család volt, akik a Babenbergek uralma alatt elnyerték a Truchsess címet. Az Emmersberg nevet először 1170-ben említik egy okiratban a "During von Emmerberch" kifejezéssel. A család valószínűleg 1384 körülig birtokolta Emmersberg várát és uradalmát.

Az Emmerbergi dinasztia férfi ágon kihalását követően, 1430 körül Albrecht von Wolfenreit kapta meg Emmerberget, és családja a 16. század közepéig birtokolta a várat. A törökök az 1529-es hadjárat alatt nem foglalták el a várat, de a környéket jelentős pusztítás érte. 1550 után az Emmersbergi vár házasság révén a Scherfenberger család birtokába került, majd röviddel ezután a báró Teufel család tulajdonába került. 1593-ban Johann Alexander von Brassican, Bécsújhely császári várkapitányának birtokába került hűbéri birtokként és egészen 1685-ig maradt családja birtokában. Ezt követően a vár 1760-ig lakott volt, azonban gyakran cserélt gazdát. A vár pusztulása Heinrich von Heussenstein gróf alatt kezdődött 1760 körül, mikor a császári tetőadó elkerülése végett a tetőszerkezetet eltávolíttatta és eladta.

Az erősség állapota sokat romlott, mikor az egyik későbbi tulajdonos Ferdinand Wilhelm Wartensleben gróf, 1821-ben kőfejtőként használta a várfalakat, hogy kúriát és istállókat építsen a várdomb lábánál. A környéken élő gazdák szintén engedélyt kaptak a már romos vár köveinek kitermelésére. A környéken számos kerítésfalát is a romokból származó kőanyagból építettek. A gróf azonban fiatalon meghalt, és halálakor súlyos adósságokban vergődött. Örököse, testvére, Alexander Wilhelm Wartensleben gróf (1787–1844) nem tudta elkerülni a csődöt, így eladta Emmerberget és a környező birtokot Rainer főhercegnek, Lombardia-Velence alkirályának. 1853-ban a birtok legidősebb fiára, Ausztriai Lipótra szállt.

A ma már erősen növényzettel benőtt romterület és a környező erdők, a Salvator Habsburg-Lothringen család tulajdonában vannak. A vár omlásveszélyes állapota miatt már jó ideje elkerített területen belül helyezkedik el. Biztonsági okokból a vár területére tilos bemenni, amelyre számos ponton táblák is figyelmeztetnek.

A vár végső kiépítésében jelentős erődkomplexummá vált az évszázadok folyamán. A vár szabálytalan alaprajzú, külső fallal övezett késő román stílusú belső maggal rendelkező erődítmény volt, melynek nyugati részén található magja a 12. és 13. századra nyúlik vissza. A 15-16-17. században további külső védművekkel, falakkal és bástyákkal erősítették meg. Emmerberg vára funkcionális épület volt, építészeti díszítés nélkül, azonban a néha kissé sajátos formájú konzolok és a szépen kidolgozott ablak- és ajtófélfák a magas építési minőségről tanúskodnak.

A várat keleten a várárok irányából, valószínűleg egy hídon át lehetett megközelíteni. Az erődítmény könnyen sebezhető keleti oldalát külső védművek és egy várárok biztosította. Egyszerű kerek kapu vezetett az első várudvarra, amely délnyugati oldalán egyre keskenyebbé válik, és legkeskenyebb pontját a második kaputoronynál éri el. A külső várból két kapu maradt fenn, amelynek jobb oldalán egy kőpince, bal oldalán pedig egy fali tornác található. Az I. kaputól nyugatra állt a kerek torony. Ehhez csatlakozott a kapuőr lakása, amelynek maradványai fennmaradtak. A külső udvar falát, amely szinte az egész erődöt körülveszi, valószínűleg a 15. és 16. században építették. Innen egy kapu vezetett a második várudvarba. Ennek északi oldalán állnak a szabadon álló, egyhajós, téglalap alakú Szent Mihály-kápolna maradványai, amelyet román stílusban építettek 1160 körül.

Az vár belső legrégebbi része és magja a 12. és 13. századból származik, és egy hatalmas, háromszintes pajzsfallal rendelkezett, amely közel hat méter vastag volt sokszögű délkeleti homlokzatán. Egy tíz méter hosszú és nagyon alacsony átjáró (III. kapu) vezet a belső várudvarba, ahol jobbra egy kerek falú kút vagy tárolóakna nyílik (ma törmelékkel teli). Az átjárókapu kövezetében még mindig jól láthatók a szekérkerekek nyomai, amelyeket azok az idők során, a természetes kőzetbe vájtak. Az egykor háromszintes palotát csigalépcsős torony osztotta két szárnyra. Ennek udvari oldala az 1990-es évek végén összeomlott. Az északi szárny az építészetileg régebbi, a közbenső mennyezetek szinte teljes egészében kőboltozatokból álltak. A felső pajzsfalban azonban még mindig látható egy kivételesen hatalmas mennyezeti gerenda csonkja. A déli szárnyban csak fa közbenső mennyezetek voltak. A palota délkeleti végén volt a vár kazamatái és a külső gyűrűfal nyugati sarkán egy masszívan épített kerek bástya (rondella) bejárata.

Források:

Erwin Reidinger: Frühwarnsystem der Burgen Starhemberg, Emmerberg und Tachenstein, 2014
Ferdinand Dorner: Wehrbauten in Niederösterreich, Wien 1985
Felix Halmer: Niederösterreichs Burgen, 1956.
Gerhard Stenzel: Österreichs Burgen, 1989.
Winzendorf település honlapja
ÖesterreichWiki.org: https://oesterreichwiki.org/wiki/Hauptseite