Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

PocsajMagyarországHajdú-Bihar vármegyeBihar történelmi vármegye - Leányvár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Légifotók
  • Archívum
  • Térkép

Utolsó frissítés: 2024.07.30.

Pocsaj, Leányvár

Pocsaj község határában, a falu templomától ÉK-re 2,8 km-re, a Nagylétára vezető út D-i oldalán, attól DK-re 500 m-re, a falu felé terjedő plató szélén, 123 m magasan találhatók Leányvár maradványai. A pocsaji Leányvárról okleveles adatok nem maradtak ránk. Fényes Elek 1851-ben Leányvár omladékait említi. A „Leányvár” elnevezéshez a múlt századi hagyomány érdekes magyarázatot fűzött: Eszerint ezt a várat adta volna Marót fejedelem Hanza leányával menyasszonyi ajándékul Árpád fiának, Zoltánnak.

A várdombon és környékén már az őskorban is éltek emberek. A népvándorlás-kori erődítményben egy 1956-ban zajló ásatás során neolitikus és bronzkori teleprészt tártak fel. A várat az Árpád-korban is lakták. Erről többek között az 1954-ben előkerült középkori cserepek tanúskodnak. A vár felhagyása után a dombon még a középkor folyamán templomot emeltek, mellette temető terült el.

Zoltai Lajos 1912. április 19-én és július 5-én járt Pocsajban. Megtekintette és lerajzolta a Leányvárat, ahol őskori cserepeket gyűjtött. A Leányvárat erdő borítván, feltárásra nem gondolt. A vár platója ovális alakú, 26 m széles, 37 m hosszú. Felszínén épületeknek nyoma sem maradt. A platót a K-D-Ny-i oldalon kb. fél méter mély és 6-8 méter széles árok keríti. A vár legsebezhetőbb É-i részét kettős sánc védte, mely napjainkban kb. 3 m mély. Ezt a területet nyáron szinte járhatatlan bozót fedi.

Összeállította: Karczag Ákos

Források:

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára. Pest. 1851. III. 25.

Makkay János: Pocsajesztár – Leányvár. Archeologiai Értesítő. 1958. 201.

Kralovánszky Alán: Hajdú-Bihar megyei régészeti kutatások 1944-1961. (leletkataszter). A Debreceni Déri Múzeum 

Évkönyve. 1962-1964. 41

 

GPS: É 47° 18.050 (47.300835)
K 21° 50.648 (21.844133)

Információk: A vár dombja a Pocsajról Létavértesre vezető út jobb oldalán, az úttól kb 500 m-re, a sertéstelep közelében található. Az István-telepre bevezető útról jobbra induló, a várdomb déli részén futó földúton tudjuk megközelíteni a várat.

A fákkal és javarészt bokrokkal fedett helyszín felkeresését, csak a késő ősztől - kora tavaszig terjedő, szárazabb időszakban ajánljuk. A lankásabb és kissé tisztább délnyugati oldalon javasoljuk a feljutást. Ebben az időszakban a várdomb északi része előtti művelt mezőgazdasági részen haladva is megközelíthető a helyszín.

Utolsó frissítés: 2024.07.30.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025
Ajánlott látnivalók
Keresési előzmények
Pocsaj - Leányvár