Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Szentilona - Šenkovec, Svetajelena, Horvátország, Muraköz, Zala történelmi vármegye - Csáktornya

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

Utolsó frissítés: 2023.01.06.

Szentilona, Csáktornya régebbi vára

Noha eddig nem foglalkoztam részletesen Csáktornya (horvátul: Čakovec) várának történetével s nem ismerem a most álló várral kapcsolatos építéstörténeti és ásatási megfigyeléseket – mégis olybá tűnik, a névadás indítékát jelentő Árpád-kori tornyot nem a ma álló vár területén, hanem másutt kell keresni! Erre már többen rámutattak, de most nem írnék kutatástörténetet sem.

A Muraköz és egész Nyugat-Zala régi jeles kutatója volt Gózon Imre, az ő 1878-ban papírra vetett sorait idézem (Jékely Zsombor szentilonai pálos kolostorról írott tanulmánya nyomán):

“Oh, de a Lackfy, Cillei és Keglevichek ősi várkastélya helyét komor rengeteg erdő borítja, rég letapodta már azt az idő s elvegyítette a föld pora közé!”

Tehát szerinte a szentilonai erdőben lévő régi Csáktornya vár egészen a Keglevichek idejéig létezett. Nem véletlen tehát, hogy a Lackfiak még alatta alapították a “csáktornyai” (szentilonai, senkoveci) pálos kolostort. Zrínyi Miklós – a későbbi szigetvári hős – még ezt a régi várat foglalta el Keglevich Pétertől 1546-ban ostrommal. Ha igaza van Gózonnak, akkor a jelenlegi helyen ismert csáktornyai várat – a régi vár lebontását követően, már a Zrínyiek építették. Nem nehéz belátnunk, hogy a Muraköz régi történetének egyik alapvető kérdéséről van szó!

Egy okleveles adatból tudjuk, hogy a területen Hahót nembeli Buzád bán fiai: Csák, Terestyén, Buzád és Láncrét – talán még a tatárjárás előtt – építettek maguknak tornyokat! A négyből azonban egyelőre egyiknek sem ismerjük a konkrét régészeti maradványait. Pedig mindez a 13. századi magyar lovagi kultúra szempontjából sem volna közömbös. A Terestyénben ugye nem nehéz felismerni Trisztánt, a Láncrétben pedig Lancelotot – a középkori európai lovagi történetek főszereplőit.

https://djnaploja.wordpress.com/2018/02/22/csaktornya-regebbi-vara/

 

GPS: É 46° 24.325 (46.405418)
K 16° 25.001 (16.416676)

Információk: a pálos kolostorhoz vezető út folytatásában (zsákutca) egy kis gyaloghídon lehet átkelni a patakon. A hídtól több ösvény vezet a várterületre.

Utolsó frissítés: 2023.01.06.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025
Ajánlott látnivalók
Barátok asztala
NagycsepelyBarátok asztala
Nagytétény - Száraz-Rudnyánszky-kastély
BudapestNagytétény - Száraz-Rudnyánszky-kastély
Keresési előzmények
Szentilona - Csáktornya