Utolsó frissítés: 2025.01.09.
Gyula középkori ferences temploma és kolostora
SZATMÁRI IMRE - Gyula középkori ferences temploma és kolostora
(...) a kolostor másfél évszázados történetére vonatkozóan igen részletes adatokkal rendelkezünk. Implom József szinte valamennyit ismerte, s felhasználta az ásatás közben megfigyelt jelenségek értelmezéséhez, melyeket azután a későbbi kutatástörténet általában elfogadott. Így először is azonosította a talált romokat a ferences kolostorral; a szentélyben előkerült sírboltokat Corvin Erzsébet és Frangepán Beatrix sírhelyének állapította meg; bebizonyította, hogy Zündt metszete a templomról pontatlan, mert annak nem volt homlokzati tornya, hanem - a ferencesek építkezési szokására jellemzően - csak a szentély közelében, a kolostor udvarán állt egy harangtorony. Felfigyelt a szentély és a kolostor átépítésére, de ezt időponthoz nem kötötte.
A történeti adatok és az ásatási megfigyelések alapján - a szerkezeti felépítés tekintetében Implom József megállapításaira hagyatkozva - az építéstörténetet a következő módon vázolhatjuk.
I. periódus. 1420 és 1452 között újonnan épült a támpillérekkel megerősített, nyújtott téglalap alakú templomhajó az aránylag hosszú, szabálytalan nyolcszög három oldalával záródó gótikus szentéllyel. A szentély délnyugati, külső sarka mellett harangtorony állt. A templom déli oldalához (ahol támpillérek nem voltak) csatlakozott a kolostorudvar, melynek keleti és déli oldalát épületek, a nyugati homlokzat felőli oldalát pedig csak fal zárta le.
II. periódus. Később, minden bizonnyal 1531 táján vagy közvetlenül az után, a szerzetesek létszámának növelése érdekében átépítették, kibővítették a rendházat. Ekkor kerülhetett sor a szentély meghosszabbítására és a templom északi oldalán lévő kápolna (vagy kápolnák) építésére. (...)
Az 1985. augusztus 12-én és 13-án folytatott hitelesítő ásatás kizárólag a „toronyalapozás" újra-feltárására irányult, melyről az 1962. évi ásatás sem hozott új ismereteket, mivel a helyreállítás és romkert-kialakítás ezt a részt nem érintette. A munkával két célunk volt: egyrészt a toronyalapozásnak tartott objektum felkutatása (s ezzel az ismert alaprajz pontosságának elbírálása); másrészt szerkezetének, illetve funkciójának megállapítása.
Kiderült, hogy az Implom-féle alaprajz meglepően pontos helyen tünteti fel az. alapozást, hiszen az 1. sz. kutatóárokkal (kelet-nyugati irányban 3,5 x 1 méter, északi rábontása pedig 1 x 0,7 méter) sikerült megtalálnunk az alapozás északi szélét és a templomhajó délkeleti külső sarkát; a 2. sz. - mindössze 1,2 x 0,7 méteres, észak-déli irányú — árokkal pedig az alapozás déli szélét. Mérete így kiszerkeszthetővé vált: szélessége 1,9 méter, hosszúsága 2,25 méter. Az alapozás templomhajótól mért távolsága: 70 cm.
A toronyalapozás aljából 65 cm, a templomhajó alapfalából ugyanakkor 86 cm magasságú rész maradt meg. Az előző alját a jelenlegi felszíntől számított -130 cm-nél értük el, a templomhajó alapozási mélysége pedig 136 cm volt. A kettőt tehát nagyjából egyforma mélyen alapozták. Készítési technikájuk is megegyezik: mindkettő mésszel rendkívül erősen összekötött terméskövekből állt.
Az alapozástömb funkcióját tekintve végeredményben arra a megállapításra jutottunk, hogy az tartozhatott egy különálló harangtoronyhoz, ennek teljes megbízhatósággal történő állításához azonban kiterjedtebb feltárásokra lenne szükség a rendház területén, de ez a beépítettség miatt egyelőre lehetetlen.
Visszatérve a régi ásatásra, érdemes megemlíteni, hogy az 5. kép tanúsága szerint Implom kutatóárkokkal kereste meg a falakat, s ha rájuk bukkant, akkor azokat követte. Igaz, azt is tudjuk, hogy pl. a szentélyben kb. 50 centiméterenként ástak keresztül-kasul kutatóárkokat. Mégis valószínűnek tartható, hogy a templomhajó belsejét nem tárták fel teljesen, hiszen itt csak két-két szőlősor közt tudtak ásni.
Ugyanígy nagyobb üres foltok maradtak a kolostor területén is, melyekhez szintén alaprajzi bizonytalanságok járulnak. Az 1930-as évekből megmaradt három alaprajz pl. eltérő módon jelöli a kolostor falának a szentélyhez való csatlakozását, pedig ennek pontos ismerete újabb bizonyítékot adhatna a templom és kolostor időrendi viszonyának megállapításához. (Helyenként már téglát is építettek bele.) A „G"-vel jelölt épület (ez lehetett a káptalanterem) falmaradványait ugyancsak különböző módon jelölték. Még abban sem lehetünk biztosak, hogy az épület valóban csak egy helyiségből állt. Nem lehet megállapítani annak az Implom József által említett falnak a pontos helyét sem, amely az utóbbi épülettől déli irányban haladt, és a korai periódusban a kolostort határolta. Ugyanez mondható el arról a falról is, mely ekkor nyugatról zárta le az udvart. Nem tudjuk továbbá azt sem, hogy mekkora lehetett a bővítés (vagy csak átépítés?) előtt a kolostorudvar, mivel a kerengő csak részletekben követhető. A kolostorudvar mellett tisztázatlan maradt a déli nagy épület (ebédlő?) - ha ugyan épület volt, s nem csupán falakkal határolt, fölül nyitott térség - területe is. A szentélybővítés időpontjára eddig egyetlen javaslat született. E szerint ez a 1516. század fordulójára tehető.
A történeti adatok alaposabb értékelése alapján azonban arra a következtetésre jutunk, hogy ez a meghatározás mindenképpen korai, mivel a századforduló politikai és birtokviszonyai egyáltalán nem magyarázzák meg egy ilyen építkezés indítóokait. (Ehhez elég átfutni a kolostor történetére vonatkozó adatok tartalmát és idejét. Sokkal inkább valószínűnek tartható a konventi cím elnyerése körül kimutatható - s részben ennek köszönhető - másodvirágzással kapcsolatba hozni mind a templomon, mind a kolostoron végzett átépítéseket.
Figyelemre méltó az is, hogy a kutatástörténet általánosan elfogadta a szentélyben talált két sírhely és Corvin János lánya, illetve felesége temetkezőhelyének azonosságát. Ha pedig 1508-ban és 1509-ben csakugyan őket temették ide, akkor valószínűleg ez alapján is elvethetjük a korábbi keltezést, mivel a két sírhely és a belső (korábbi) szentély időrendi kapcsolata - elhelyezkedésük alapján - igazoltnak látszik. Más szóval: a két sírhely készítésekor az eredeti szentély még bizonyára állt, s a benne lévő oltárt használhatták.
A rendház területéről származó, s a mai napig megmaradt leletanyag legnagyobb része a 15-16. századra keltezhető, tehát a kolostor életéhez köthető. Van azonban néhány korábbi kerámiatöredék is, melyeket ugyan innen előkerült tárgyakként leltároztak be, de ezek valószínűleg a korábban itt létezett Krakó falu emlékei.
A barátok temetőjének anyagáról, a sírok elhelyezkedéséről, de még a feltárt sírok számáról sem tudunk semmit. A már említett pártán kívül csupán egy másik - a kaszaperi 356. sír pártadíszéhez hasonló - pártáról értesülünk, amelyet Bálint Alajos említett.
A ferencesek középkori Magyarországon való 13. századi megtelepedésével és későbbi történetével, illetve egyházi emlékeik építészeti szokásaival, alaprajzi megoldásaival igen sokan foglalkoztak már a múlt század végétől kezdődően.
Közismert, hogy a ferencesek kezdeti egységes konventualis ágában később szakadás következett be, s a minoriták mellett az Anjouk idején, főként pedig a 15. század elejétől a salvatorian us (obszerváns) ág kezdett jelentősebb szerepet játszani. Ez utóbbiak sok esetben megkapták a korábban a minoriták által lakott kolostorokat is (pl. Esztergom, Győr, Debrecen, Szatmár). 1475-ben már 50 kolostoruk létezett, s 1517-re ez a szám 70-re növekedett. A 16. század végén azonban már csak öt kolostoruk állt.
Egyházi építészetük a ferencesrendi regulához és szerzetesi hivatásuk gyakorlatához igazodott, annak kiszolgálója volt, így az lényegében egységes képet mutat.
A legkorábbiakhoz (13. századi alapításúak) tartozik a margitszigeti, soproni, pécsi, pozsonyi, győri és a bácsi templomuk. A 14. században épült pl. a debreceni, lippai, lőcsei, szécsényi, gyöngyösi, szombathelyi, keszthelyi egyházuk. A 15. században épültek közül említésre méltó a kassai (1405), a bodrogkeresztúri (15. század eleje), az ozorai (1418-1423), a marosvásárhelyi (1446-1460), a csíksomlyói (1448), a tövisi (1449-1450), a szegedi (1465-1466 után), a jászberényi (1472 után), az. okolicsnói (1476-1489), végül pedig a nyírbátori (1484-1488) és a Kolozsvár, Farkas utcai (1489) templomuk.
Az utóbbiak építési idejének ismerete alapján könnyen meghatározhatjuk a gyulai rendház helyét is a sorban: legközelebbi hozzá az ozorai, a marosvásárhelyi, a csíksomlyói és a tövisi ferences rendház létesítése. Ozorán 1418-1423 közt Ozorai Pipo temesi ispán építtetett kolostort a szigorú ferenc-rendi barátok számára.
Marosvásárhelyen az obszervánsok 1444-ben kapták meg a 13. században épült templomot, melynek már 1446-ban elkezdték átalakítását.
A csíksomlyói és a tövisi templom egyaránt újonnan épült 1448-1450 között, s mindegyiket ugyanaz a hatalmas főúr, Hunyadi János alapította.
A gyulai ferences templom és kolostor szintén egy törökverő, gazdag földesúrnak, Maróthy János macsói bánnak (a gyulai uradalom második birtokos családja fejének) köszönheti létrejöttét. Neki sem a gyulai volt az első ilyen alapítása, hiszen láttuk, hogy délvidéki birtokára ezt megelőzően már telepített ferences szerzeteseket, azoknak is a szigorúbb ághoz tartozó tagjait.
Források:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SZAK_KOHI_Mm_07_Koldulo/?query=SZ&pg=410&layout=s
Képek, rajzok forrása: SZATMÁRI IMRE - Gyula középkori ferences temploma és kolostora
