Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

A mikházai ferences rendház története

 A mikházai ferences kolostortemplom a XVII. századi erdélyi későreneszánsz építészet egyik jelentős és szakrális jellegűként egyedülálló emléke. Az elsősorban a Nyárádmente északkeleti végében meghúzódó katolikus közösséget kiszolgáló kolostor a XVII-XVIII századok folyamán, de a későbbiekben is a székelység művelődési életének egyik legfontosabb gócpontjaként irányító, oktató, papi utánpótlásképző szerepkört látott el, termékeny szellemi és művészettörténeti központként működött.

Ennek a Szent Ferenc rendjének tagjai által irányított és kézben tartott kultúrateremtő és hagyományápoló tevékenységnek építészeti kereteként egy olyan XVII. századi templomépület illetve a hozzácsatlakozó kolostoregyüttes szolgált, mely Erdélyben párját ritkító gazdagságú berendezésével, felszerelésével, épületplasztikájával (oltárok, táblaképek, bútorzat, nyílászárók, keretek, könyvek, liturgiai kellékek, miseruhák, síremlékek) egyedi módon képviseli egy egységében fönnmaradt művelődési értékteremtő műhely teljeskörű emléktárát. Csupán egykori értékes irat- és könyvtárát őrzik ma a kolostor falain kívül, állami levéltárakban és könyvtárakban.

A Szent István királynak szentelt első mikházai kápolnát és fa kolostorépületet a XVII. század harmincas éveinek végétől kezdték el felépíteni a fejedelem és az országgyűlés engedélyével, miután 1635-ben megkapták Tholdalagi Mihálytól Márkodi György telkét és udvarházhelyét Mikházán. Már az adományozó Tholdalagi kikötötte, hogy a kolostortemplom kriptájába temessék s erre lehetőséget nyújtsanak más erdélyi katolikus nemesek számára is, így ez feltételezi egy külön erre a célra létesített tér elhelyezését a templom alatt. Az építkezéseket pénzadománnyal és építőanyaggal támogatta Ferenczi György gyergyói püspöki helytartó is.

Mikházán eleinte többnyire reguláris obszerváns bosnyák szerzetesek tevékenykedtek, s idővel köztük és a provincia magyar szerzetesei között konfliktus robbant ki a gvardiánválasztással kapcsolatosan. Mindkét fél a Hitterjesztés Szent Kongregációjánál kereste igazát, ahol Jegenyei Ferenc a szerzetet támogató és fenntartó katolikus főurak levelével felvértezve 1655 nyarán kivívta, hogy a kolostort adják át a szigorúbb rendtartású magyar ferencrendűek számára. Ennek ellenére a bosnyákok nem hajlottak az erdélyi stefanita őrség fennhatóságának betartására, nem fogadták el a magyar gvardiánt, hanem továbbra is függetlenedni próbáltak a szigorú rendtartásúaktól.

Végül 1666 augusztusán karhatalommal vették vissza a kolostort s a kormánytanács Kájoni Jánost helyezte annak élére. ő kezdeményezte a kolostor déli szárnyának kiépítését, amint arról a faajtók szemöldökeinek 1667-es felirata is tanuskodik. Orgonát is készíttetett a templomba s itt írta meg a kispapok számára a szentmise alatt előadandó darabokból az Organo Missale című műgyűjteményt. Miután Kájoni 1670-ben a szárhegyi kolostorba került át, Dóczy Imre, Jegenyei Ferenc és Hozó Péter gvardiánok folytatták a kolostor építkezéseit.

Az 1672 júniusában tartott közgyűlésen négy miséspapot rendelnek Mikházára. Itt ekkor már iskolát is működtettek, ahová 1690-ben a kislengyelországi Ogrzakovics Albertet hívták bölcseletet és hittudományt tanítani. A Lengyelországgal való kapcsolat jelentette egyébként ekkortájt az egyedüli lehetőséget a katolikus világgal való érintkezésre, a ferences noviciusokat is lengyel püspökök szentelték fel. Lengyel mesterek építették újjá állítólag 1676-ban a szentélyt és lengyel volt Jakob Dluszki milkói püspök is, aki 1692-ben felszentelte a templomot.

A XVII. század utolsó negyedében került sor az oltárok felállítására. 1699-ben majd 1702-ben itt tartották az őrség közgyűlését. A Rákóczy-szabadságharc alatt, 1714-ban, miután negyedszázaddal korábban ezt már Thököly Imre csapatai is megtették, ismét raboltak a kolostor javaiból, ezért a szerzeteseknek oltalomleveleket eszközöltek ki mindkét szembenálló féltől.

A XVIII. századi rekatolizáció során a mikházai ferencesek hatékony missziós feladatokat láttak el és számos plébániát hoztak létre, de káplánkodtak a gróf Haller, a báró Henter, a Béldi, a gróf Lázár és a Csáki családoknál is.

A rendi iskola tovább virágzott, az elemi és grammatikai osztályok mellett Mikházán szemináriumot is létesítenek.

A műemléktemplom és kolostora a II. világháború után kikerült a ferencrend kezeléséből, majd a kolostorba elmegyógyintézetet helyeztek el, s ez az állapot az 1989-es eseményeket követően is megmaradt, a tulajdoni jogviszony rendezését a funkció gátolja. A kolostortemplom felújítását az 1990-es évek végén kezdeményezték, legjelentősebb támogatója a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma volt.

Forrás: http://ega.ro/old_site/Prog_kutatasok_Mikhaza.htm