Utolsó frissítés: 2024.12.03.
Markusbrijeg - Keglevich-kastély
Az Ivánscsica hegység déli részén, a főút mellett, egy arisztokratikusan tökéletes főúrilak, egy büszkén sárgálló kastély található, egy széltől védett, hegy aljában, békés nyugalomban és intimitásban, a mozdulatlan fenyők között. Ez Lobor, a Keglevichek ősi otthona. Így írt erről a kastélyról, A. G. Matoš, a Lobor körül (Oko Lobora) című elbeszélésében. Csak harminc méterrel keletebbre a kastélytól folyik egy patak „sárga kankalinok és kék mályvák között”, amely mögött kezdődnek az Ivánscsica hegység erdős lejtői. Az egyik közeli hegyen találhatóak meg, a középkori Lobor várának romjai, melyet 1259-ben említettek meg, amikor is Mária királynő odaadományozta egy bizonyos Puchynin fiainak. A későbbiekben egyéb urak váltották egymást benne – a Cillei hercegek, Vitovác János, Székely Jakab, majd 1504-ben Beriszlói Ferenc tulajdona lett, végezetül, Keglevich Péteré, aki, 1537-től, 1542-ig horvát bán volt. A Keglevichek felhagyván középkori várukat, a 16. század végén, vagy a 17. század elején, a Zlatartól északnyugatra eső síkságon felemeltették kora barokk kastélyukat, Lobort. A nagy kiterjedésű, háromszintes kastély, négy eltérő magasságú szárnyával, egy szabályos téglalap alakú belső udvart zár körbe. Az északi szárnya a 17. századból ered, amivel a kastély legrégebbi részét képezi. A főhomlokzati (déli) és a nyugati szárnyakat, a 18. században, de nem 1760. után építették hozzá. A kémények, 1770-es és 1776-os feliratai, a kastély nagyobb arányú átépítésére emlékeztetnek. A fő (déli) szárny, a tizenkét ablaktengellyel, az érett barokk jellegzetességeit hordozza, jellegzetes földszinti rusztikával, pilaszteres rizalittal, gazdagon dekorált jón, fél oszlopfőkkel és girlandokkal. A bejárat feletti erkélyt hordozó négy pár oszlopot, a klasszicizmus korában kapta. Az északi és a keleti szárny udvari homlokzatait, toszkán oszlopos, árkádfolyosókkal lazították fel. A kastély keleti szárnyán található, a Szt. Háromság, amit a kétszintes szárnyhoz csatlakoztatva, a 19. században építettek hozzá. A kápolnát, egy fából készített, megfeketedett tornyocska zárja, „fekete, mint egy koldulórendi barát”, ahogy azt Matoš állítja. A kápolna tornyocskája, „a teljesen francia, vagy florentini szabású ruhába öltözött horvát főurak kalapjára” emlékeztette. A kápolna boltozatát figurális ábrázolással festették ki. Az apszisa, festett építészeti elemekkel ellátott oltárral rendelkezik. A mitológiai tartalmú freskók, megszokottak voltak a 18. századi kastélyokban. A palota emeletének, központi nagytermében is maradt fenn ilyen falfestmény, egy négyesfogatú harci szekér, férfiakkal a kocsijában. A kastély melletti valamikori park, már nincs meg. A legrégebbi térképi ábrázolásként, az 1860-as kataszteri térképen jelent meg. A kastély eddigre, mát több mint 250 éve létezett, ami arra a feltételezésre utalhat, hogy a parknak is sokkal régebbinek kellett lennie. A kataszteri térkép szerint, a kert a kastélytól délkeletre volt, ami szintén a régiségére utal. A fo- és a mellékösvények szabályos geometrikus tagozódása, a körítő fal megléte, akárcsak a Matoš által említett temetőkert cintermi fala, azt a gondolatot idézi fel, hogy itt egy olyan kora barokk kertről van szó, mint amilyenhez már Klenovnikban is szerencsénk volt, ami az eredeti, középkori-reneszánsz kertsémának megfelelő területen fekszik. A kastély déli homlokzata előtti parkot, két 30x30 méteres négyzetből, a főhomlokzat központi tengelyének megfelelő szimmetrikus elhelyezéssel alakították ki. A mellékösvényekkel további négy kisebb négyzetes mezőre osztott négyzeteket, széles bejárati ösvénnyel választották el. A park területének hátsó részére, szimmetrikusan a kastély mindkét oldalára, egy-egy pálmaházat tettek. Ez esetben egy klasszicizmus kori, de mindenképpen 1860 előtti térkialakításról van szó. Az egész klasszicista kompozícióból, csak a bejárat erkélye maradt fenn. A pálmaházak eltűntek. Matoš, 1907-ben még látta őket, de összetörve. Még a 20. század eleji fényképeken is látszódtak. A klasszicista, talaj közeli parkot a későbbiekben egy romantizáló kertté alakították át, ami Matošt is kielégítette, de ezt mi már nem élhettük meg, mivel a kert mára teljesen elpusztult. Matoš megemlített egy félkör alakú ösvényt is, de „padok és az összetört, fölöslegessé vált szobrok nélkül”. A 19. század végén, a kastély köré cserjéket ültettek, melyeket 1905. után, az új tulajdonos kivágatott, a kertet és a parkot pedig felszántatta. Keglevich Oszkár gróf, ennek a valaha dicső, horvát családnak az utolsó leszármazottja, 1905-ben eladta lobori kastélyát és a többi Varasd vármegyei birtokát, majd átköltözött Zágrábba és ott is halt meg. A kastélyt valamiféle zsidók vették meg, akik tovább is adták. Az új tulajdonosok felparcelláztatták a birtokot és a helyi parasztoknak, adogatták el. 1921-ben, a kastélyban, orosz emigráns orvosok laktak. A kastélyban ezután egy kórház volt, majd évekig üresen állt. Az akkori tulajdonosa, Kovacsich István, tervezte a lebontását és építőanyagként való kiárusítását, miután nem kapott elegendő pénzt a kastélyért. A vásárlók között megjelent az állam is, mely csendőrkaszárnyává akarta átalakítatni a kastélyt, de Kovacsich sokat kért érte. Jelenleg a kastélyban öregek és magatehetetlen emberek otthona van. A kastély jelenleg a horvát műemlékek jegyzékének magasabb, O/I. kategóriájába tartozik.
Forrás: http://users.atw.hu/kastelyok/horvat-krapina.htm
