Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Vértessomló, Vitányvár

A Vértes-hegység északi részén, Vértessomló községtől keletre 3,5 km-re, egy északnyugat felé kinyúló keskeny hegygerinc végén találjuk Vitány-vár romját. Fekvése meglehetősen rejtett, mivel minden irányban hasonló magasságú hegyek veszik körbe.

Vitány-vár építésének ideje és építtetőjének neve homályba vész. Feltehetően a 13-14. század fordulója körül emelhették, és kezdetben a környéket birtokló Csákok kezén lehetett. Első említésekor, 1324-ben királyi vár, amely I. Lajos király idejében Gesztessel együtt a győri ispánság tartozéka volt. Zsigmond király 1410-ben Hohenzollern Frigyesnek zálogosította el. Várnagya, Silstrang Erik egy fennmaradt oklevél szerint 1417-ben azzal foglalatoskodott, hogy a Pozsony környékén garázdálkodó, majd a Vértes erdőségeiben meghúzódó rablókat kifüstölje rejtekhelyükről.

Albert király 1439-ben Rozgonyi Istvánnak adta zálogba, 1440-től pedig fia Rozgonyi János birtokolta, aki néhány év elteltével már saját rokonságával viaskodott a vár tulajdonjogáért. II. Ulászló 1493-ban Egervári László horvát bánnak juttatta a várat, majd annak halála után, 1512-ben Kanizsai György szerezte meg. Szapolyai János király parancsára 1534-ben a fehérvári keresztesek konventje Héderváry Istvánt és fiait iktatta be Vitány birtokába.

A törökök négyszer is elfoglalták (1529, 1543, 1559, 1567) hosszabb-rövidebb időre, majd utoljára Pálffy Miklós seregei űzték ki őket innen 1597-ben. A következő évben Pálffy és vezértársa, Adolf Schwarzenberg döntése nyomán az elavult erősséget felrobbantották. A 18. századtól az Esterházy család birtokához tartozó romvár köveinek egy részét elhordták a környék építkezéseihez.

A vár maradványaival valamint történelmével Nácz József, G. Sándor Mária, Gerő László, Nováki Gyula és Engel Pál foglalkozott részletesebben. Falait legutóbb 1952-ben Méhes Gábor mérte fel, majd ezt kiegészítve 1994-ben Nováki Gyula szintvonalas felmérést készített a sáncokról és az elővárakról.

Gerő László szerint a szabálytalan alaprajzú erősség „kerítőfala két végében egy-egy négyszögű torony van”, tehát a vár tulajdonképpen „két, szabálytalan négyszögű toronyból és közöttük kis udvarból áll”. Ez az általánosan elfogadott, sokak által átvett alaprajzi leírás a legújabb vizsgálatok nyomán azonban jelentős módosításra szorul.

Erről László János, a Tatabányai Múzeum régésze így ír: „Vitány várával kapcsolatban folyamatosan az az információ jelenik meg – nem vizsgálva kritikával annak létjogosultságát –, hogy az építmény központját egy ötszögű mag alkotja, amely két torony közti udvarból áll. Azonban ha jobban megvizsgáljuk az északnyugati kiemelkedő építményt („tornyot”), a jelenlegi falazásokból és falkötésekből láthatjuk, hogy eredetileg nem toronynak épült. Valószínűleg először csak a délkeleti – valóban – torony épült meg, hozzá tartozott egy udvart kerítő fal. Minderre az egységes falazási technika utal. Később aztán az udvar északnyugati részét leválasztották, itt egy talán gazdasági funkciójú vagy lakóépületet alakítottak ki; jól látható ez a délnyugati építmény délkeleti falának falkötéséből. Majd ezek után ezt az épületet megmagasították, talán az északnyugati, mára erősen leromlott épületrésszel egy időben, s így nyerte el azt a magasságot védőpárkányzatával együtt, amely hosszú ideig meghatározhatta a vár összképét, s amely alapján azt sokan kéttornyúnak gondolták. Minderre azonban természetesen régészeti feltárás és falkutatás hozhat perdöntő bizonyítékokat”.

A vár legkorábbi része tehát valószínűleg a délkeleten álló kétemeletes lakótorony és a belső várfal lehetett. Az északnyugati épület – amely szinte bizonyosan nem torony volt –feltehetően a 14. század utolsó harmadában vagy a 15. században keletkezhetett.

A kétszintes, trapéz alakú lakótorony északnyugati és északkeleti fala 15 méter magasan ma is áll. Dongás keresztboltozatú földszintjén Nácz József szerint egykor pincét és börtönt alakítottak ki, első emeletére kőlépcsőn, második szintjére létrán lehetett feljutni. A Földszinten a boltozat nyomai, valamint a szintek fafödémeinek gerendafészkei jól megfigyelhetők. Falait nagyméretű ablaknyílások törik át, kőkeretükből napjainkra semmi sem maradt. Falkoronájának pártázata még látható, de az utóbbi évtizedekben sajnos erősen lepusztult.

A várudvart övező, a tornyot az északnyugati épülettel összekötő, egykor gyilokjáróval ellátott várfalnak az északkeleti oldalon még fennálló, kb. 4 méter magas falszakasz kivételével már csak alapfalai láthatók. Az északnyugati épületrész pártázatos északkeleti falát Csernó Géza 1897-es rajza és Babós Imrének az 1930-as évek végén készült, jelenleg a KÖH fotótárában őrzött fényképsorozata örökítette meg. Legfelső szintje azóta leomlott, csupán egyetlen nagyméretű, íves lezárású ablaka maradt meg. Északi sarkának falcsonkja 9 méter magasan mered az ég felé. A vár kútja bizonyára az udvart borító vastag kőtörmelék alatt rejtőzik, helye már az 1870-es években sem látszott.

A várat egy külső védőfallal is körbevették. Az így létrejött, 4,5 méter átlagszélességű falszoros egykor az északi sarokban nyíló várkapuhoz vezetett. A kapu mára teljesen elpusztult, a védőfal azonban még magasan áll, külső oldala a vár déli részén eléri az 5 métert. A kővárat a délkeleti oldal kivételével, 10-17 méterrel alacsonyabb szinten sánc övezi. Belső árka a belehullott kőtörmeléktől erősen feltöltődött. Itt-ott ugyan eléri a fél méteres mélységet, többnyire azonban csak elmosódott terasz alakjában jelenik meg. Az északi sánc a hegygerinc oldalán végigfutva a vártól délkeletre húzódó elővár árkához kapcsolódik.

A fővárat a délkeleti hegygerinc felől kétrészes elővár védte, amelyet a gerincet átvágó árkokkal alakítottak ki. Szélességüket, oldalsó védelmi vonalukat csak ásatással lehetne meghatározni. Az elővárak árkainak szélén habarcstörmelék figyelhető meg, tehát feltehetően itt is állhattak falak. A vár teljes hossza a fővár északnyugati sáncától a második elővár délkeleti sarkáig mintegy 200 méter.

A vár szisztematikus régészeti feltárása 2012-ben kezdődőtt meg. Jelentősebb kutatási etapok történtek többek között 2014-ben, 2015-ben, 2017-ben és 2019-ben. Sajnos az elmúlt években a feltárás félbeszakadt és napjainkban a falak statikailag veszélyessé, omlásveszélyessé váltak. A vár belső részének látogatása és a külső falak megközelítése is életveszélyes! Remélhetőleg az erősség kutatása és állagvédelme folytatódni fog és ezzel megmenekülhet a Vértes-hegység legnagyobb középkori vára.

Tisztelet jár a Vitányvár Baráti Kör Egyesületnek, kik évente több alkalommal szerveznek vármentő napokat és próbálják a vár környezetét rendben tartani.  De a civil szerepvállaláson túl, itt most a fő feladat a közeljövőben, a szükséges forrásokat biztosítása, a pusztulás szélén álló műemlék megmentésére.