Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Csomaköz, református templom

A falut először 1298-ban említik az oklevelek, az egész középkoron át a Kaplony nemzetség Ördög Simontól leszármazott ágainak birtokában volt. A család tagjai többször osztozkodnak rajta, illetve perlik egymástól az egyes településrészeket, Ördög unokája, Péter fia Márton és utódai innen is nevezik magukat. Már a 13. század végén számolhatunk két különböző falurész létezésével, Csomaköz kaphatta később a Nagycsomaköz (1329) nevet, Várcsomaköz (1306) vagy Kiscsomaköz viszont a 15. század második felére elnéptelenedett. A falu nem szerepel a pápai tizedjegyzékekben, ám 1349-ben már feltűnik Miklós nevű papja, aki egyúttal szatmári alesperes, majd 1462-ben Márton nevű plébánosa. Templomának Mindenszentek titulusáról 1548-ból van adatunk.

A Berével (Berea) összenőtt falu főutcájának keleti során, a környezetéből enyhén kiemelkedő helyen áll a téglalap alaprajzú hajóval és a nyolcszög öt oldalával záródó szentéllyel felépített templom, mely elé 1831-ben fa haranglábat emeltek. A téglafalazatú épület homlokzatait vastag, cementes vakolat borítja, részben eltakarva középkori részleteit, az 1994. évi tatarozás előtt azonban lehetőség nyílt kisebb falkutatást végezni, illetve dokumentálni a falszövetben kirajzolódó jelenségeket.

Megfigyelhető volt, hogy a hajó átlós állású, kétosztatú támpillérei közül az északkeletit biztosan utólag építették hozzá a falsarokhoz, itt ugyanis eredetileg a szentély északi falához csatlakozó sekrestye állt. Ennek további nyoma az elbontott keleti fal csorbázata és utóbb elfalazott bejáratának csekély maradványa. A szentély legsajátságosabb kialakítása a kétlépcsős támpillérek sarkokhoz való illeszkedése: ezek nem ferde állásúak, hanem a hosszfalakra, illetve a keleti zárófalra merőlegesek, ráadásul a falsíkok nem egyetlen, a szögfelezők vonalába eső élben metsződnek, hanem kétszer törnek meg, mégpedig a támpilléreknek a ferde falak felé eső síkjában.

A templomnak két bejárata volt. Nyugaton egy háromlépcsős, félkörívesen záródó kapu, derékszögű béllettagokkal, egyszerű, az egész bélletet átfogó, félhengeres idomtéglából kialakított vállpárkánnyal. A kaput befoglaló faltömb 50 cm-rel ugrik ki a falsíkból, felső része pártázatos, fokai – éppúgy, mint a köztük levő szakaszok – ferde lezárásúak. Ez alatt két sor fűrészfogas díszítésű sáv kapott helyet. Kevesebbet tudunk a délnyugati sarokhoz közelebb nyíló egykori déli kapuról, ennek ugyanis csak lenyomata volt kutatható a bevakolás előtt. 2,25 cm széles befoglaló tömbje a nyugatihoz hasonlóan kiugrott a falsíkból, de attól eltérően egyenes lezárású volt, nyílása pedig csúcsíves. A ma látható déli hajóablakok újkori kialakításúak, a náluk keskenyebb két eredeti ablak magasabban helyezkedett el, a kapu két oldalán, szinte érintve azt.

Középkori formáját őrzi a szentély keleti és déli, félkörívesen záródó ablaka, melyek kifelé és befelé is rézsűs kiképzésűek, belül az ablaktok felfekvésére szolgáló, keskeny beugrással. A kutatáskor kiderült, hogy a déli falban eredetileg két ablak volt, a nyugatit befalazták.

Két félköríves, elfalazott árkádot azonosíthattunk az északi hajófalban. A lábazattól mérten 2,40 m magas árkádokat nyílván utólag vésték bele a falazatba, mert bár sarkaiknál a téglák gondosan élszedettek (utólag lemetszettek?), de nincs teherkiváltó ívük, záradékaiknál a téglasorok vízszintesen futnak, továbbá az északi falon csatlakozó falak csorbázatát nem lehetett megfigyelni. A templom falazatának felső részét minden oldalon legalább részben újrarakták. Helyenként megmaradt a lábazati profil, ami a szentélynél egy élszedett és egy hengertagos idomtéglasorból állt. A szentély boltozatára utaló nyomok nem kerültek elő, ám a későbbi átfalazások akár el is tűntethették azokat. A megfigyelések szerint a diadalív újkori, az eredeti alacsonyabb volt a mainál. Információink szerint a templombelsőben az 1990-es években falképeket vertek le.

A másfél évtizeddel ezelőtt végzett vizsgálatok arra nem elegendők, hogy a többszörös átalakítás nyomát őrző épület részletesebb építéstörténetét felvázolhassuk, az viszont kijelenthető, hogy Csomaköz jó példája annak a Szatmár megye tágabb környezetében álló több templomnál is megfigyelt, 13–14. századi jelenségnek, melynek jellegzetessége, hogy párhuzamosan alkalmaznak igencsak különböző típusú és korú elemet. A szentély támpilléreinek atektonikus megoldása a meg nem értett gótikus térképzés formális átvételét tükrözi, kezdetlegessége miatt korábbinak tűnik, mint a környék késő román részletekkel együtt előforduló poligonális szentélyei: a szamostatárfalvi, csengeri (ahol hasonlóan alacsonyan vannak a támpillérek alsó vízvetői és ugyanolyan a lábazat) vagy a paposi. Míg a nyugati kapu formáit jóval korábbra is keltezhetnénk, a déli kapu csúcsíves záródása, a hajó átlós támpillérei nehezen képzelhetők el a 13. század vége előtt, és ha a pápai tizedjegyzékek negatív adata valóban a templom meglétének hiányát jelzi, akkor annak felépítését egészen feltolva az időben, 1335–1349 közöttre tehetjük.

Forrás: Emődi Tamás: Csomaköz, református templom