Utolsó frissítés: 2025.05.02.
Csomaköz, református templom
A falut először 1298-ban említik az oklevelek, az egész középkoron át a Kaplony nemzetség Ördög Simontól leszármazott ágainak birtokában volt. A család tagjai többször osztozkodnak rajta, illetve perlik egymástól az egyes településrészeket, Ördög unokája, Péter fia Márton és utódai innen is nevezik magukat. Már a 13. század végén számolhatunk két különböző falurész létezésével, Csomaköz kaphatta később a Nagycsomaköz (1329) nevet, Várcsomaköz (1306) vagy Kiscsomaköz viszont a 15. század második felére elnéptelenedett. A falu nem szerepel a pápai tizedjegyzékekben, ám 1349-ben már feltűnik Miklós nevű papja, aki egyúttal szatmári alesperes, majd 1462-ben Márton nevű plébánosa. Templomának Mindenszentek titulusáról 1548-ból van adatunk.
A Berével (Berea) összenőtt falu főutcájának keleti során, a környezetéből enyhén kiemelkedő helyen áll a téglalap alaprajzú hajóval és a nyolcszög öt oldalával záródó szentéllyel felépített templom, mely elé 1831-ben fa haranglábat emeltek. A téglafalazatú épület homlokzatait vastag, cementes vakolat borítja, részben eltakarva középkori részleteit, az 1994. évi tatarozás előtt azonban lehetőség nyílt kisebb falkutatást végezni, illetve dokumentálni a falszövetben kirajzolódó jelenségeket.
Megfigyelhető volt, hogy a hajó átlós állású, kétosztatú támpillérei közül az északkeletit biztosan utólag építették hozzá a falsarokhoz, itt ugyanis eredetileg a szentély északi falához csatlakozó sekrestye állt. Ennek további nyoma az elbontott keleti fal csorbázata és utóbb elfalazott bejáratának csekély maradványa. A szentély legsajátságosabb kialakítása a kétlépcsős támpillérek sarkokhoz való illeszkedése: ezek nem ferde állásúak, hanem a hosszfalakra, illetve a keleti zárófalra merőlegesek, ráadásul a falsíkok nem egyetlen, a szögfelezők vonalába eső élben metsződnek, hanem kétszer törnek meg, mégpedig a támpilléreknek a ferde falak felé eső síkjában.
A templomnak két bejárata volt. Nyugaton egy háromlépcsős, félkörívesen záródó kapu, derékszögű béllettagokkal, egyszerű, az egész bélletet átfogó, félhengeres idomtéglából kialakított vállpárkánnyal. A kaput befoglaló faltömb 50 cm-rel ugrik ki a falsíkból, felső része pártázatos, fokai – éppúgy, mint a köztük levő szakaszok – ferde lezárásúak. Ez alatt két sor fűrészfogas díszítésű sáv kapott helyet. Kevesebbet tudunk a délnyugati sarokhoz közelebb nyíló egykori déli kapuról, ennek ugyanis csak lenyomata volt kutatható a bevakolás előtt. 2,25 cm széles befoglaló tömbje a nyugatihoz hasonlóan kiugrott a falsíkból, de attól eltérően egyenes lezárású volt, nyílása pedig csúcsíves. A ma látható déli hajóablakok újkori kialakításúak, a náluk keskenyebb két eredeti ablak magasabban helyezkedett el, a kapu két oldalán, szinte érintve azt.
Középkori formáját őrzi a szentély keleti és déli, félkörívesen záródó ablaka, melyek kifelé és befelé is rézsűs kiképzésűek, belül az ablaktok felfekvésére szolgáló, keskeny beugrással. A kutatáskor kiderült, hogy a déli falban eredetileg két ablak volt, a nyugatit befalazták.
Két félköríves, elfalazott árkádot azonosíthattunk az északi hajófalban. A lábazattól mérten 2,40 m magas árkádokat nyílván utólag vésték bele a falazatba, mert bár sarkaiknál a téglák gondosan élszedettek (utólag lemetszettek?), de nincs teherkiváltó ívük, záradékaiknál a téglasorok vízszintesen futnak, továbbá az északi falon csatlakozó falak csorbázatát nem lehetett megfigyelni. A templom falazatának felső részét minden oldalon legalább részben újrarakták. Helyenként megmaradt a lábazati profil, ami a szentélynél egy élszedett és egy hengertagos idomtéglasorból állt. A szentély boltozatára utaló nyomok nem kerültek elő, ám a későbbi átfalazások akár el is tűntethették azokat. A megfigyelések szerint a diadalív újkori, az eredeti alacsonyabb volt a mainál. Információink szerint a templombelsőben az 1990-es években falképeket vertek le.
A másfél évtizeddel ezelőtt végzett vizsgálatok arra nem elegendők, hogy a többszörös átalakítás nyomát őrző épület részletesebb építéstörténetét felvázolhassuk, az viszont kijelenthető, hogy Csomaköz jó példája annak a Szatmár megye tágabb környezetében álló több templomnál is megfigyelt, 13–14. századi jelenségnek, melynek jellegzetessége, hogy párhuzamosan alkalmaznak igencsak különböző típusú és korú elemet. A szentély támpilléreinek atektonikus megoldása a meg nem értett gótikus térképzés formális átvételét tükrözi, kezdetlegessége miatt korábbinak tűnik, mint a környék késő román részletekkel együtt előforduló poligonális szentélyei: a szamostatárfalvi, csengeri (ahol hasonlóan alacsonyan vannak a támpillérek alsó vízvetői és ugyanolyan a lábazat) vagy a paposi. Míg a nyugati kapu formáit jóval korábbra is keltezhetnénk, a déli kapu csúcsíves záródása, a hajó átlós támpillérei nehezen képzelhetők el a 13. század vége előtt, és ha a pápai tizedjegyzékek negatív adata valóban a templom meglétének hiányát jelzi, akkor annak felépítését egészen feltolva az időben, 1335–1349 közöttre tehetjük.
Forrás: Emődi Tamás: Csomaköz, református templom
Új feltöltések, frissítések
Támogatás
| Ajánlott látnivalók | |
|---|---|
Az oldal használatának rövid bemutatása:
Tisztelt Látogató!
Szeretnénk egy rövid, de hasznos útmutatóval segíteni az oldal használatának elsajátításában. Az új oldal sok tekintetében változott a korábbi weboldal felépítéstől, működésétől..
Igyekeztünk jóval több információval áttekinthetővé tenni a helyszíneket. Külön menüket kaptak az ábrázolások, a légi fotók. Létrehoztunk egy archívum menüpontot, melyben időrendben elhelyezhetőek a korábbi képeink, de terveink szerint ide kerülnek majd feltöltésre azok a régi fotók is, amelyeket a fotózás kezdete óta készítettek és elérhetőek várainkról.
Újdonság szintén a videók és mellékletek menük, melyek célja mind vizuálisan, mind információk szintjén a legtöbbet megmutatni egy helyszín látnivalóiból, történetéből, jelenkori változásaiból.
Helyszínek "Látnivalók" menűsor: Belépve egy kiválasztott helyszínre, annak "Áttekintés" oldalára kerülünk. Az új "szürke" menüszerkezet megjelenítésének lényege, hogy csak azok a menük láthatóak, választhatóak, amelyekben tartalom is található. Megjelenő menüpontok használata értelemszerű, használata külön kiegészítést nem igényel.
Fontos viszont, hogy bizonyos nagyobb, vagy bonyolultabb helyszíneknél, több alaprajz választására van lehetőség az "Áttekintés" oldalon. Ezt az alaprajz képe alatt szám is mutatja, de az alaprajz jobb szélénél csúszka is utal rá. Mindkét módszerrel kiválasztható a kívánt alaprajz, melyeken a fotók ikonjára kattintva, az aktuális pozícióban készített képet látjuk a bal oldali nagykép ablakban. Az alaprajzon kiválasztott ikon ilyenkor sárga színre vált, továbbra is mutatva a választott pozíciót. A képek automatikus váltakozása ilyenkor megáll. A képre kattintva, külön ablakban megnyílva annak eredeti méretében való megjelenítését kapjuk. Az új feltöltéseknél és frissítéseknél, a korábbinál lényegesen nagyobb felbontású képeket használunk. Így jól áttekinthető, részlet gazdag bemutatását tudjuk nyújtani a látnivalóknak.
Az "Áttekintés" oldal alsó részén lévő gyors áttekintés képsora szintén csúszka segítségével görgethető, amennyiben a képek nem fértek el az oldalon.
Fontos és megszokást kíván az oldalon való görgetés módja. Mivel a belső tartalmak, például a szöveganyagok, képek, megkívánták egy kombinált görgetés rendszer kialakítását, ezért mindig ott működik a görgetés az egérrel, ahol az egér pozíciója van! Ezzel a módszerrel így nagyon könnyen lehet az egérrel léptetni a képeket, gördíteni a szöveges anyagokat, a kép alapú mellékleteket. Képek lapozásánál, mind a jobb és balszélen történő kattintás, mind az egérgörgő mozgatásával történő léptetés is használható. A háttéren vagy az Windows ablak csúszkát használva az egér görgetést az egész oldalt lehet mozgatni. A belső felületen használva az egér görgetés viszont a belső tartalmat mozgatja. Egy kis gyakorlást követően hamar rááll a kezünk, gyorsan és könnyen kezelhetővé válik a tartalmak görgetése.
A választó térkép használata: A korábbi váras oldal a helyszíneket mutatta a térképen. Az új oldal térkép pontjai viszont a településeket mutatják, ahova a helyszínek kapcsolódnak. A térképen lévő gyorskeresés, mind a helyszín, mind a település keresésére alkalmas, de mindig a település találatát és pontját fogja mutatni. Támogatott az ékezet vagy idegen karakter nélküli keresés. Ebben az esetben az alapkarakter kell használni. Szintén működik a szókezdeti, de törték szóra való keresés.
Rámutatva a település pontjára, kis buborékban ad információt, milyen látnivaló található a településen. Jelenleg a vár és templom elérhető, de a jövőben a látnivalók csoportja bővülni fog. A kis ikonok melletti szám mutatja a látnivalók számát. A pontra klikkelve automatikusan a keresés főmenü találati részére érkezünk, ahol kiválasztható, mely helyszín érdekes számunkra.
Keresés főmenü: A térkép főoldalról, ahogy azt előbb láttuk is ide kerülünk a választást követően. A keresés funkció, a főmenü sorból is elérhető. Itt a keresés sokkal pontosabban megadható, illetve több opcióban szűkíthető.
Források főmenü: Ebben a menüben a rendszerben található forrásmunkák kereshetőek, szerzőre, címre. A "Kiadványok" és "Szerzők" mezőben akár kiválasztásos módszerrel is. Jelenlegi állapotában még sima szöveges felületként működik, de a következő fejlesztési lépésben összekapcsolódik a mellékletként fizikailag is tárolt forrás tartalmakkal. Így amihez van anyagunk valamely formátumban, az azonnal megnyithatóvá válik majd. A többi forrásnál pedig ahol csak elérhető, közvetlen linkkel igyekszünk a tartalom eredeti forrásához irányítani az érdeklődőket.
Fontos volt számunkra, hogy a korábbi weboldal anyaga ne vesszen el. Számos helyszín kapcsán vannak olyan anyagok, amelyek pótolhatatlanok lennének. Az oldal fejlesztői sikeresen átemelték és adatbázisba szervezték a régi anyagokat. Azonban ez kompromisszumokkal együtt járó folyamat volt. A legfontosabb ezek közül, hogy a helyszínek jelentős számánál kell a pontatlanságokat javítanunk, mivel az program algoritmusok sok esetben nem tudták helyesen átemelni a tartalmakat.
Folyamatosan dolgozunk mind a hibajavításokon, mind az új anyagokkal való kiegészítéseken és természetesen a még hiányzó helyszínek felvitelén.
Emellett az oldal is folyamatos fejlesztés alatt áll, újabb lehetőségek és modulok beépítése van tervben, illetve további ésszerűsítések, melyek a kezelést kívánják segíteni.
A jövőre nézve egyik fő irány a mobil alkalmazás hátterének kialakítása, annak előkészítése.
Bízunk benne, hogy egy minden igényt kielégítő formában sikerül az új varak.hu oldalt elindítanunk.
Ebben a munkában számítunk minden várszerető ember hatékony közreműködésében, aki ezt a célt támogatni tudja.

