Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Tállya városerődítés

A szőlőtermelésről elhíresedett Tokaj-Hegyaljának a XVI–XVII. században az egyik legjelentősebb mezővárosa volt a kőfallal kerített Tállya. A Szerencs-pataktól északkeletre húzódó, négy-ötszáz méter magas hegyekre felkapaszkódó völgyben megtelepült falu már a középkor végén mezővárosi rangra emelkedett. A történelmi és nyelvészeti tények azt valószínűsítik, hogy az Olaszliszkáról és Bodrogolasziból ide költöző francia telepesek alapították a XIII. század legelején. A térségben tartósabb helyhez kötött korábbi emberi tevékenységet a késői kőkorból és a bronzkorból datálnak a régészek. Ez utóbbi történelmi periódusból három vár nyomait is feltárták a kutatók. A honfoglaló magyarok a vízhiány miatt nem szállták meg a mai Tállya környékét.

Az 1200-as évek elején született faluban az 1330-as évtizedben gótikus templom épült, mellette plébánia szerveződött. Középkori jelentőségét azonban az a vár adta, amelyik Tállya határában a Tokaj, Tállya, Abaújszántó, Gönc, Kassa közötti fém- és sóforgalmazó kereskedelmi utat védte a XIII. század első felétől. A királyi vár 1382-ben magánkézre került. Tulajdonosai között megemlíthetjük a Zudar családot, Garai nádort, Brankovics Györgyöt, Hunyadi Jánost és a Szapolyaiakat – a magyar történelem jeleseit adó famíliákat. Az utóbbiaktól az ország kettészakadása után I. Ferdinánd király csapatai foglalták el. Az 1528-as és 1536-os ostrom következtében a vár romhalmazzá vált. 1541-ben Serédy Gáspár kapott királyi adományt a romokra és Tállya mezővárosára.

Az ország török megszállása, három részre szakadása után Tállya betagozódott a regéci váruradalomba. Birtokolták az Alaghyak, a Mágócsyak, végül a megözvegyült Alaghy Judit házassággal vitte a várat és a mezővárost Rákóczi Zsigmond tulajdonába. 1715-ig a Rákócziak birtokolták a mezővárost. Ezt követően a Trautsonok, majd a kincstár, végül a Bretzenheim család birtokolták, akikről nőágon a Maillot bárókra szállt.

A viszontagságos birtoklásnál is zaklatottabb volt Tállya XVI–XVII. század közötti történelme. Szőlőtermelése révén polgárai meggazdagodtak, az 1540-es években református hitre tértek. Egy ideig Szkhárosi Horvát András, majd 1584–86 között Károlyi Gáspár volt a város prédikátora. Fénykora volt ez a város históriájának. A Lengyelországba irányuló borkivitel nagy haszonnal járt. A mezőváros lakosságszáma két-háromszázról ezerkétszáz–ezerötszáz lélekre szaporodott, a szőlőültetvények területe elérte az öt-hatszáz holdat. A XVI. században a hegyekről kikopott a robot. A szőlőket a tulajdonosok vagy maguk művelték, vagy napszámosokkal dolgoztatták. A jeles arisztokrata családok mellett sok szabolcsi, zempléni nemesnek volt szőlője a tállyai hegyeken, de a legnagyobb területeket a felvidéki városok – Bártfa, Eperjes, Kassa – polgárai és kommunitásai műveltették.

Forrás: Száz Magyar Falu - Tállya - Tállya Összefoglaló

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tállya településszerkezetében még jelenleg is kirajzolódik az a korai település-terület (településmag), amely ovális alakban feltehetően a hajdani városfalak nyomvonalát követi. Tállya mezővárosa ezen utcák által alkotott nyomvonal mentén volt kőfallal megerősítve, melynek két főkapuja és több kisebb kapuja volt. A falak ma már nem állnak, látható nyomaik – a településről 1994-ben kiadott monográfiában leírtak ellenére – nincsenek. 

Arról, hogy a 17. században Tállya kőfallal is körülvett mezőváros volt, elsőként a Borovszky-féle megyei monográfiában találunk adatokat.

"A XVII. században Tállya város kőfallal volt megerősítve, melynek két főkapuja és több kisebb kapuja volt. A falakat 1763-ban megújították, de ma már nem állanak fenn s csak itt-ott láthatók a nyomai; e vár romjaiból építették annak idején a nemzeti iskolát." 

A városfalra vonatkozó további részletes adatok közzétételére, egyben a fal nyomvonalának rekonstrukciójára azonban csak az említett 1994. évi monográfiájában vállalkozott Takács Péter és Kavecsánszki Gyula. Ez utóbbi szerző által alaprajzon is bemutatott nyomvonalról, mint a Tállyára jellemző ún. körutakról, azonban csak feltételezi – Borovszky nyomán –, hogy  az egykori településerődítés nyomvonala lehetett. 

Ezt hiteles források még nem igazolták. Tállya 1498-ban szerepel először mezővárosként,  de valószínűleg már ettől korábban is voltak városi privilégiumai. 1631-ben Tállya zálogjogon Pálffy Istváné, 1633-ban azonban már Eszterházy Miklós nádor foglalta el „erő-hatalommal”, mint nejének, Dersffy Orsolyának a hozományát. 1647-ben Rákóczi György erdélyi fejedelem és neje, Lorántffy Zsuzsanna kapta meg Tállyát királyi adományként. A Rákócziaktól 1715-ben került a királyi kincstár tulajdonába a település, 1720-tól azonban már újra magánbirtok, a Trautschon család tulajdona a család kihalásáig, 1780-ig. 

II. Ferdinánd 1631-ben királyi privilégiumban erősítette meg Tállya mezővárosi és vásártartási jogát, valamint további kiváltságokkal is jutalmazta a tállyaiakat a regéci ütközetben „tapasztalt bátorságukért.” A városfal létesítését nagy valószínűséggel e privilégiumhoz köthetjük, mivel annak első említése 1646-ból származik. 

A városfalak megújításáról 1763-ből még van adatunk, de nem sokkal később, még a 18. sz. második felében valószínűleg a mezőváros önállósági törekvéseinek esett áldozatul az építmény. A regéci uradalomba tagolt mezőváros régi privilégiumai ellen az uradalom bérlői indítottak kivédhetetlen támadást, ami nemcsak a városfal lerombolásához vezetett, hanem a lakossági terhek gyors emelkedését is eredményezte. Ezért a város erődítményeinek az 1780-as éveiben készített országleírásban (Landesbeschreibung) már nem volt nyoma.