Utolsó frissítés: 2026.07.20.
Lövő, Várhely
Lövő község Soprontól 27 kilométerre délkeletre, a Vas–Soproni-síkság és a Kisalföld határán, a Kardos-ér nevű vízfolyás jobb partján fekszik. Lövő történetének legrégebbi emléke, a község északkeleti határában emelkedő „Várhely” dombja. Lövő határában az első megtelepedés emlékei, a kelták érkeztével a késő vaskorból származnak, akik állandó lakóhelyeiket a magaslatokon épített földvárakban rendezték be. A feltehetően kelták álltal kialakított lövői "Várhely", a mai településtől északkeletre található magaslaton állt, amely egy kúpszerűen kiemelkedő központból, illetve több, árok és földsánc együttese által képzett, a peremek felé egyre nagyobb sugarú koncentrikus védvonalakból állt. Környezetében kiterjedt vaskori település alakult ki.
Az időszámításunk előtti évtizedekben a rómaiak vetették meg a lábukat a mai Dunántúl területén. Az utak mentén, azok biztosítására őrállomásokat alakítottak ki. A rómaiak Lövő környezetében is felismerték a megfelelő helyeken lévő stratégiai pontokat, így itt két őrállomást is kialakítottak. Az egyik a már létező „Várhelyre” települt, a másik közvetlenül az országút mellé, a mai vasútállomás területére, amit a helyiek később „Halom”-nak neveztek el.
A Nyugat-Dunántúlt 907-ben megszálló magyarság több, egymással párhuzamos védelmi sávot, gyepűt épített ki nyugat felé, és a védműveken az átjárást a megerősített kapuvárosok felügyelték. Ilyen település volt a Répce-vidékét vigyázó Lövő, amelynek stratégiai jelentőségét jól mutatja, hogy első ismert írásos említése a magyar államalapítás előtti időkből származik. Egy 950-ben írott német krónikában szerepelt annak kapcsán, hogy az akkoriban "sárvárinak" nevezett úton vonuló német sereget Lövő mellett („ad Lova”) avar-magyar csapatok támadták meg. A forrás egyúttal azt is jelzi, hogy a honfoglalás után a magyar vezető réteg avar, majd később besenyő nyilasokat − „lövő”-ket − telepített a nyugati végek védelmére. Innen ered a település neve. Lövő őrállomása a „Várhely” volt, amelyre elterjed a Fel-Lövő kifejezés, míg a védműtől pár száz méterre, az országút és a Kardos-ér között fekvő, a katonák családjának állandó lakóhelyet biztosítóra pedig az Al-Lövő, amely nagy biztonsággal a mai zárt településsel azonosítható.
A tatárjárás a falu történetében hatalmas fordulópont jelentett, mikor hatalmas pusztítást okoztak a tatár hordák. Lövő, mint település és őrállomás ezután megszűnik, az utat védő erődítésről ezt követően már nem szólnak a források. IV. Béla a tatárjárást követően bajor telepesekkel töltötte fel a térséget. Ekkor Lövőt Schützennek nevezték, míg más források alapján a neve Geshiess is lehetett. A település további történelmében már nincs említése erődítésnek. A fel-lövői "Várhely" őrállomás megszűntével a falu stratégiai jelentősége csökkent, így Lövő egészen a 19. század második feléig egy-egy földesúr hatalma alatt állt. Felső-Lövőt már 1517-ben is már csak „villa”-ként említették, és mivel később soha nem bukkant fel többé, valószínűleg a török korban végleg megszűnt.
A Várhely-nek helyt adó magaslaton, napjainkban már csak alig észlelhető formában mutatkozik a felszínen az egykori erődítés. Elsőként egy 1771-ben készített kéziratos térkép nyújt információkat a helyről. Ezen a településtől észak-keletre látható a "Vár Hely" felírattal ábrázolt földvár. Első összefoglaló leírását Mohl Adolf és Dr. Balics Lajos közli az 1892-ben megjelent Lövő története című munkájukban:
"Ezen fönsik nyugati határán, az imént említettük hegyi útnak derekán, sajátságos földalakulást vehetünk észre. Kúpszerüen kiemelkedő középpont öltik szemünkbe, s e körül mély árok, széles földsáncz, aztán megint árok, megint sáncz, természetesen egyre nagyobbodó gyűrűalakban. Az egész földmű átmérője 78 méter, a sánczművek lejtője átlag 5 méter, ugyanezek felső (immáron egyengetett) szélessége 11 méter, az árkok fenekének szélessége 2-3 méter között váltakozik. A központi kúp átmérője mintegy 8 méter lehetett. Erről még most is igen szép kilátás nyílik, úgyszólván minden irányban. Ilyen volt e hely még e század harmadik negyedében is. Hozzá még szép, rétszerü gyöp boritotta az egészet."
Leírásukból tudható meg, hogy az erődítés felét már akkor szántófölddé alakították, és a sáncárkokat a domb anyagából töltötték fel. Azonban az is kiderül, hogy "..még így se tudták egyelőre régi formájából kiforgatni". Szintén említésre került, hogy "Mikor a lövői várhelynek kúpjait nemrégiben keltészelték, ennek felső rétegében égett meszet s elhamvadt parázsmaradványokat bőviben találtak, ami szintén amellett bizonyít, hogy itt a talajon egykoron hosszas és erős tüzelés mehetett végbe... A lövői várhely körül, vegyest a kelták kunyhó sarával még most is elég római tégla darabot, korongon készült cseréptöredéket lehet összeszedegetni. De a téglát még csak nemrégiben is, — a kúp kettészelése alkalmával, — szekérszám hordta haza a tulajdonos."
Pontosabban meghatározhatatlan időszakban, a Várhely és közvetlen környezete feltehetően egy tanyának adhatott helyet. Erre utal ugyanis, hogy a II. katonai felmérésen egy téglalap alaprajzú jelölés látható a területen. A modernkori kutatásokat jelentősen nehezíteti, hogy a Várhely területe igen régóta mezőgazdasági művelés alatt áll, ezért erősen szétszántott állapotban van. 2004-ban Takács Károly járta be a Várhelyet és környezetét. Azonosította a régebbi szakanyagokból ismert lelőhelyet, amely a Kardos-ér K-i oldalán emelkedő dombháttal azonos. A szöllők között és a mellette lévő szántófóldön őskori és római kori kerámiatöredékeket gyűjtött. 2009-ban Fekete Csanád járta be a helyszínt Hetesi Szilvia, Koller Melinda, Hrivnák Péter Pál társaságában. A teljes mértékben mezőgazdaságilag művelt területen, a már ismert régészeti lelóhelyen őskori és középkori töredékeket gyűjtöttek.
2021-2023 között Mrenka Attila végzett megfigyeléseket és fémkeresős kutatásokat a Várhely tágabb környezetében. A kapott eredmények csekély őskori és római jelenlétet mutattak, azonban a kutatások a kelta kori tágabb lakókörnyezetet célozták. 2025-ben, a debreceni Envirosense Hungary térinformatikai anyagainak felhasználásával elkészült a lövői Várhely LIDAR felmérése, amelynek segítségével sikerült a felszínen alig látható domborzati változásokat, pontos rajzolattal ábrázolni, kiterjedését és formai jegyeit meghatározni. A Várhely átfogó kutatására még várnunk kell. Remélhetően a jövőben pontosan tisztázható lesz a Várhely keletkezésének ideje és a korokon átívelő használatának időrendje is.
A Várhely egykori területének nyugati sáncrészén áll, az 1909-ben Dr. Balics Lajos által emeltetett kereszt, amelyet 2019-ban újítottak fel. Ekkor egyben emlékhelyet kialakítva, a kereszt környezetét is rendezték. A kerítéssel övezett terület, a földút felöli bejáraton át közelíthető meg. A Várhely többi része művelés alatt lévő szántóföld.
A szócikket összeállította: Keserű László, 2026
Források:
Mohl Adolf - Dr. Balics Lajos: Lövő története, 1892 Nitsmann József Könyvnyomdája, Győr. (1930)
Németh András: Lövő településföldrajzi fejlődése az elmúlt másfél évtizedben (2009-2024)
Lövő település honlapja: Lövő története - www.lovo.hu/hu/mult-es-jelen
Takács Károly: Lövő, Várhely - Régészeti Kutatások Magyarországon, 2004
Fekete Csanád: Lövő, Várhely - Régészeti Kutatások Magyarországon, 2009
Mrenka Attila: Lövő, Várhely és tágabb őskori környezete - szóbeli közlés
Keserű László: Lövő, Várhely - Terepbejárási feljegyzések, 2023-2026
Térinformatikai forrás: Envirosense Hungary Kft. enviMAP.hu - 2025
Csonka Josef: Kéziratos térkép - 1771 - S 83 - No. 16. Lövő, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára
