Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Selmecbánya, Óvár

Selmecbánya (Banská Štiavnica / Schemnitz) városa a Selmeci-hegységben, Besztercebányától és Zólyomtól délnyugatra, az 1009 m-es Szitnya hegytől északra húzódó völgykatlanban fekszik. Az ősi bányaváros az egykori Magyar Királyság egyik legjelentősebb bányásztelepülése volt, ahol főként ezüstöt bányásztak.

A mai város elődjének tekinthető Óvárost, a 12-13. században a település északi része fölé elemkedő Glanzenberg nevű hegyen hozták létre. Jelentőségét a területén futó érctelérek adták, melyet már az őskorban is felfedezett az itt megtelepült Puchov-kultúra népe. Az Óváros területén zajlott régészeti feltárások, a lelőhelyet egy 13-16. század között fennálló várként határozták meg. Azonban a vitás kérdések végleges tisztázása céljából, további ásatások folytatására lenne szükség. Teljesen kutatatlan ezidáig a bejárati kapu, a sáncerődítések és a teraszok területe is. A 13-15. században fokozatosan várrá alakuló Óváros egyben a királyi kamaraispán székhelye is lett.

Pusztulásának és felhagyásának időpontja nem tisztázott. A feltárások alkalmávan nagy tömegben kerültek elő nyílhegyek, melyek jelentős harcokra utalnak. Írott forrásokban is feljegyezték, hogy 1442-ben a környékbeli főurak támadása során hatalmas tűzvész tombolt, de ismert tény az is, hogy 1443-ban szörnyű földrengés pusztította a várost. Feltehetően ezen események után építették ki a város alsó részén lévő Óvárat, majd az új város fejlődésével és a török fenyegetés megjelenésével kialakultak a város további erődítései.

Óvár: A Szűz Mária plébániatemplom erődítéssé alakítása

A Szűz Mária plébániatemplomot a 13. század első felében emeltették az ezüstbányászattal foglalkozó selmeci németajkú szász polgárok. A templomtól délkeletre építették meg a Szent Mihály körtemplomot (rotundát). Egyes feltételezések szerint a Szűz Mária-templomot már valamikor a 14. században erődíthették.

A plébániatemplom első pusztulása 1442-ben következett be, miután Selmecbánya városa az özvegy királyné, Erzsébet mellé állt. Ekkor az özvegy királyné esküdt ellensége Rozgonyi Simon egri püspök, a Lévai Cseh László által vezetett, 4000 főt számláló sereggel támadta meg Selmecbányát. A harcokban a város és a templom is jelentős károkat szenvedett el. A szembeszegülő polgárokat lekaszabolták, az épületeket kirabolták, majd felgyújtották. A város megpróbáltatásait a rákövetkező évben elszenvedett földrengés is tovább fokozta. Alig tíz esztendővel később pedig Giskra huszita vezér csapatai szállták meg a várost.

A viharos múlt és a huszita idők pusztítását kiheverendően, Hunyadi Mátyás király adókedvezményekkel igyekezett segíteni a sokat szenvedett Selmecbányát, hogy visszanyerje a gazdasági egyensúlyát. 1478-ban személyesen is ellátogatott a városba. A templom erődítését az írott források 1486-ban említik először. Az ekkor keltezett leírás alapján a templom körül várfalak álltak, két négyszög alaprajzú toronnyal.

1497-1515 között került sor a régi plébániatemplom gótikus stílusú átalakítására. Ekkor háromhajóssá építették át, és sokszögletű szentélyt csatoltak hozzá, amelynek a belső berendezésével 1515-re készültek el. Alig néhány évtized múltán azonban, 1546–1559 között, a török veszély egyre inkább növekvő veszélye miatt a selmecbányai városi tanács úgy döntött, hogy az újonnan átalakított plébániatemplomot, belső városi erődítéssé alakítatja át.

A védelmi munkálatok során lebontották a csúcsos tetőt, és a boltozatot is bedöntötték a főhajó felett. Így egy hosszú, téglaalap alakú belső udvar keletkezett, amit a mellékhajók, az előtér és a szentély vettek körül. Ez utóbbiak falát megmagasították és megvastagították, majd emeletekre osztották, ahol lőállásokat alakítottak ki. A földszinten a raktárak, a város felőli rész emeletén nagyterem került kialakításra. Az egykori szentély pedig kicsiny kápolna lett.

Az így kialakított épület négy sarkára, egy-egy kis megfigyelőtornyot építettek. A nagy gótikus ablakokat befalazták, helyükön csak keskeny lőréseket hagyva. A nyugati várfal és a templom régi bejárata közötti részen került kialakításra a vár kútja, amelyből 18 méteres mélységben menekülő járatot fúrtak északnyugat felé.

Az egykori templomépület köré szabálytalan alakú területet övező várfalat emeltek, amelyek sarkait kerek és négyzetes tornyok és ágyúbástyák tagolták. A falak felső részén lőréssort és kiöntőnyílásokat alakítottak ki, amelyek mentén faszerkezetű, fedett gyilokjáró húzódott végig. A bejáratnál kettős, lovas és gyalogos kaput alakítottak ki, ennek napjainkra még a láncvezető csigája is fennmaradt. A felvonóhidak előtt mély szárazárok tátongott. Bal felől vastag falú rondella ágyúi vigyázták az utat.

Az Óvár, bár külsőre igen harcias benyomást keltett, de a fekvése miatt, mivel föléje emelkedik a Paradicsom-hegy, nem tudott hadászati szerepet betölteni. De a város körül kialakított védelmi képességek valószínűleg hozzájárultak ahhoz, hogy az oszmánok nem próbálkoztak a város bevételével. Azonban a környező vidéket a törökök ugyanakkor többször megtámadták, felprédálták. A közeli Bélabányát egy ízben el is pusztították.

Az Óvárban az utolsó nagyobb átépítés 1770-ben történt, amikor a délkeleti négyszögletes tornyot átépítették és barokk toronysisakkal látták el. A csekély hadászati szerepének köszönhetően az Óvár tornyai és bástyái épségben élték túl a viharos évszázadokat. Az Óvár mint múzeum, már 126 éve, 1900 óta várja a történelmi múltra kíváncsi látogatókat.

Források:

Jozef Labuda: Selmecbánya-Óváros/Glanzenberg (Banska Štiavnica – Stare Mesto) Castrum Bene 2020.
Szatmári Tamás - Selmecbánya - Óvár, a varak.hu honlap korábbi szócikke
Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai Hont vármegye és Selmeczbánya, 1906
A „szentek fuvarosa” Divald Kornél felső-magyarországi topográfiája és fényképei 1900-1919, Budapest, 1999
Engel Pál: Magyarország világi archontológiája I. 1301-1457, 1996
Kristó Gyula: Korai magyar történeti lexikon, 1994
Szombathy Viktor: Száll a rege várról várra II. 1996
Szombathy Viktor: Szlovákiai utazások, 1980
Veresegyháziné: Magyarország történeti – topográfiai kislexikona, 1996
Csorba – Marosi – Firon: Vártúrák kalauza III. 1983
Ludovit Janota: Slovenské hrady III. 1935
Legeza László – Szacsvay Péter: Felvidéki utakon, 1995
Gerő László: Magyarországi várépítészet, 1955
Jozef Labuda: Szlovákia a török terjeszkedés korában, 1988
Vendelín Jankovič: Národné kultúrne pamiatky na Slovensku, 1984
AB ART press: Hrady a známky na Slovensku, 2002
Varjú Elemér: Magyar várak , 1932