Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Gimes vára

A völgybeli Gimes {Jelenec} településtől távolabb, egy 514 méter magas hegyen romladoznak a középkori vár nagykiterjedésű maradványai. A falakat, épületeket az elmúlt évszázadban újra birtokba vette a természet, sűrű növényzet, bokrok-fák nőtték be udvarait, de gondos kezek évek óta tisztítják területét és az elmúlt években komoly munkálatok is zajlanak a vár megmentésére.

A középkori erősség szabálytalan háromszög alakú. Két kapu vezetett egykoron a belsejébe. Jelenleg a turistajelzés a D-i, napjainkra teljesen elpusztult falszoroson keresztül mutatja az utat egy nagyobb udvarba. Fölénk magasodik a belsővár épülettömbje, a négyszögletes öregtoronnyal.

A térségből, jobb kéz felé hosszú alagút irányít a XVI. század során épült sokszögű rondellához. A védőmű érdekessége, hogy jórészt téglából készült a kővár hadi korszerűsítése során. Utunk tovább visz épületromokon és boltíves pincéken keresztül a külsővár K-i udvarára. Ennek ÉK-i sarkában magasodik a tető nélkül álló, de még nagy részben ép barokk stílusú kápolna.

Az épület falain még látszanak a vakolat nyomai, de födém nélkül pusztulásra van ítélve. Mellette, egy keskeny falszoroson át, jobb kéz felé közelíthetjük meg a kisméretű toronnyal védett gyalogoskaput. Innen visszatérve, elérjük Gimes legrégibb magját, a felsővárat.

A hegy legmagasabb pontján 1253 körül létesítette a Hontpázmány nemzetség a vastag falú, négyszögletes öregtornyot. Ezt, és a tőle É-i irányban, romjaiban még álló lakóépületet, valamint a patkó alakú tornyot tartják a régészek a gimesi vár legkorábbi részének.

A magas hegycsúcson álló belsőtornyos vár, kisebb XVI. századi megerősítése ellenére, már nem tudott jelentősebb ellenállást kifejteni az ágyúkkal vívott ostromok idején, így a történelem során csak, mint földesúri birtokközpont szerepelt a hadi krónikák lapjain.

Az elmúlt évtizedben jelentős eredményeket ért el a vár megmentésével foglalkozó Castrum Ghymes Polgári Egyesület. 2007-óta civil kezdeményezésként indult a munka, majd 2011-től mint egyesület végzik teévenységüket, melynek célja a vár falazatának statikus biztosítása és megőrzése, a falazat kiválasztott részeinek részleges megújítása, illetve bizonyos helyiségek tetőfedése, ha ezeket a beavatkozásokat a kutatások támasztják alá és szakértők jóváhagyják. A vár területe az aktuális munkák alatt is látogatható. A vár megtekintése ingyenes, de szerény mértékü támogatásokat szívesen vesznek a helyszínen, illetve kisebb ajándéktárgyakat vásárlására is lehetőségünk van. Mindezekkel a vár munkálatainak költségeihez járulhatunk hozzá.

Története:

Magát Gimes helységet egy 1113-ból fennmaradt oklevélben említették először, mint a nyitrai királyi ispánsághoz tartozó várföldet.

Az Árpád-házi II. Endre király által 1226-ban a Hontpázmány nembeli Ivánka előkelőnek adományozott területen az országot pusztulásba döntő tatárjárás után valamikor 1265 körül építtetett kővárat Ivánka fia András. A földesúr, mint IV. Béla király egykori nevelője a következő évtizedekben birtokok sorát szerezte meg a környező vidéken. Az 514 méter magas hegycsúcson emelkedő erősséget, korabeli források alapján, eredetileg Divénykőnek {„Dyvenkuy”} hívták.

II. Ottokár cseh király 1271-es hadjárat során Nyitra elfoglalása után, egy kisebb csapat ezt a várat is megtámadta, de a védők sikerrel verték vissza a rohamukat. Két esztendő múlva a Hontpázmányok ismét megvédték a várukat a csehektől.

Egy 1295-ös oklevél szerint a nemzetség tagjai felosztották egymás között a gimesi várban található helyiségeket. Megemlítették a nagy palotát, amit a nagy torony {öregtorony} és a kisebb torony {patkó alakú} fogott közre. Ezt nevezték fellegvárnak, míg az alsóvár talán a mai felsővár udvara lehetett. Itt volt a régi víztároló {„vetus cysterna”}. Az osztozást jóváhagyó királyi oklevél hangsúlyozta, hogy „abban a korban, amikor a magánvárak inkább kárára, mintsem hasznára volnának az országnak… soha senkit sem bántottak”.

A XIV. század elején kitört anarchikus állapot idején Csák nembeli Máté báró ostrommal elfoglalta Gimest és egészen az 1321-ben bekövetkezett haláláig szilárdan a hatalmában tartotta.

Ezután a nápolyi trónkövetelőből magát a magyar trónra sok évtizedes küzdelemmel felhozó Anjou Károly Róbert király által kinevezett Magyar Pál várnagy igazgatta, aki 1340-től a kincstartó méltóságra jutott.

A középkor további évszázadaiban a magáénak mondhatta még Erzsébet királyné, Oppelni László nádorispán, majd 1386-tól a Kis Károly uralkodót súlyosan megsebesítő Forgách Balázs pohárnokmester által ismét a Hontpázmányok leszármazottjához jutott vissza. Az ő utódai birtokolták fennállásának további részében. 1412-ben ismételten birtokosztályt tettek rajta, mikor a bárói család tagjai felosztották egymás között a vár helyiségeit. A nyitrai káptalan által kiállított írásban a Forgách família két tagja úgy osztotta fel az erősséget, hogy az egyik a külső, mások a belsővárat kapta meg. A külsővárban közepes nagyságú tornyot, egy „Detrepalotája” nevű lakóépületet, és a régi toronnyal ellátott várkaput említették meg vagyontárgyként. A belsővárból csak egy öregtornyot, és egyéb épületeket, valamint a palotát nevezték meg.

A XV. század közepén, mikor a harcedzett cseh huszitavezér, Jan Giskra uralma alatt állt a Felvidék középső része, Csetneki László nyitrai püspök támogatta őket, míg Gimes esetleges megszállásáról nem tudunk.

A törökkel vívott vesztes mohácsi csata utáni belháború során Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg majd magyar király befolyási övezetébe tartozott, előtte meghódolt a Forgách főnemesi család is. Korabeli adatok szerint először 1589 májusában jutottak el a pogány lovasportyák erre a vidékre, mikor is a fehérvári törökök rabolták és gyújtogatták a Gimes környéki jobbágyfalvakat. A magánvár őrsége, kisszámú lévén, nem sokat segíthetett rajtuk.

A XVII. század folyamán általában ágyúlövés nélkül kaput nyitott a felvonuló seregeknek, így 1605-ben Bocskai István erdélyi főnemes hajdúinak, majd 1620 körül Bethlen Gábor fejedelemnek. A magas hegyen álló középkori erősség, mivel sem a harcászati elveknek megfelelően kiépítve, sem fegyverre és őrséggel ellátva nem volt, nem játszott fontosabb szerepet a hadműveletekben.

Sorsa mindig a közeli, erősebb Nyitra várának helyzetétől függött. Közvetlen veszélybe 1663 őszén került, mikor Köprülü Ahmed török nagyvezér a felvidéki hadjárata során elfoglalta a hadászati fontosságú Érsekújvárt, majd Léva és Nógrád végvárait. Egy kisebb muzulmán sereg, Husszein budai pasa vezetésével, megszállta Nyitra várát is. A török lovas portyák Gimes vára körül száguldozva feldúlták, elpusztították a környező jobbágyfalvakat, de az erődítményt nem támadták meg. Mivel a következő esztendőben a császári seregek visszafoglalták Nyitrát, ez a környék is felszabadult a pogányok fenyegetése alól.

A Forgách főnemesi família mindig rendíthetetlen Habsburg-hű volt, ezért gimesi várukat nem érintette a Lipót császár által 1701-ben kiadott, a magyar erősségekre vonatkozó felrobbantási parancs. A grófi család, bár ritkán fordult meg a kényelmetlenné vált hegyi sasfészekben, továbbra is gondot viselt rá, kis létszámú őrség vigyázta falait.

A II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc idején a felkelők kardcsapás nélkül megszállták és 1704 – 1708 között uralmuk alatt tartották. A vesztes trencséni csata után azonban 1708 augusztusában kénytelenek voltak kiüríteni, a földesura – Forgách Simon gróf – pedig követte a száműzetésbe a „nagyságos fejedelmet”.

Ezért a felségsértésért a királyi Kamara elkobozta a váruradalmat tőle, amit Jan Vratiszláv cseh származású kancellár 130 ezer aranyért vásárolt meg. Tőle 1712-ben, szintén vásárlással, Forgách Pál rozsnyói püspök birtokába került, így ismét az ősrégi família kezelte. Bár a család nem a kényelmetlen hegyi sasfészekben lakott, de igyekeztek jó karban tartani.

Mikor 1722-ben elkészült a völgybeli településen a földszintes barokk kastélyuk, a középkori vár lassan elvesztette minden szerepét. Egyes adatok szerint 1848-ban költöztek ki az utolsó lakók Gimes várából, akik valószínűleg cselédek és őrök lehettek. A gondozatlan épületek tetőzete pusztulásnak indult, a falak pedig omladozni kezdtek az időjárás viszontagságaiban.

A szócikket összeállította: Szatmári Tamás - aktulalizálta Keserű László, 2026

Források:

Engel Pál: Magyarország világi archontológiája I. 13011457 {1996} 317. old.

Ludovit Janota: Slovenské hrady I.{1935, reprint 1996} 224.223. old.

CsorbaMarosiFiron: Vártúrák kalauza III. {1983} 193. 194. old.

Burgen und Schlösser Slowakei {1990} 102. old.

Fügedi Erik: Vár és társadalom a XIIIXIV. századi Magyaror.on {1977} 134. 144. old.

Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmond k.{1977} 117. 118. old.

Kristó Gyula: Korai magyar történeti lexikon {1994} 236. old. 

Kristó Gyula: Csák Máté {1986} 32. old.

AB ART kiadó: Hrady a známky na Slovensku {2002} 42. 43. old.

Ján Hajduch: Slovenské hrady {1972} 101. 102. képek

Csorba Csaba: Legendás váraink {1999} 117. 118. old.