Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Belatinc - BeltinciSzlovéniaMuravidékZala történelmi vármegye - Erődített magtár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Erődített magtár Belatincon

A Muravidék (Prekmurje) egyik legszebb várkastélya látható Belatincon (szlovén: Beltinci, régibb magyar: Beketfalva). Mégsem ez az ismert kastély jutott most az eszembe, hanem az 1780-as években készült első katonai felmérésen látható másik erődített, körülárkolt épület.

Első ránézésre egy régebbi castellumra gyanakodtam, de kiderült, hogy az egykor vizesárokkal védett épület egy ma is álló régi, emeletes magtár. Megjegyzem, majorok erődítettségére már korábbi Vas megyei és burgenlandi kutatásaim során is felfigyeltem (Vassurány-Perecmajor, Cinfalva, Szarvkő majorjai). Nyilvánvalóan nem volt mindegy a földbirtokosok számára, hogy elviszik-e az éppen arra “kalandozó” kurucok az értékes terményt, illetve lábasjószágot?

Aztán persze a közbiztonság 1711 utáni javulása fölöslegessé tette ezeket a védműveket, a palánkokat lebontották, az árkokat feltöltötték s ma már általában nyomuk sincsen.

Az 1880-as években készült harmadik katonai felmérésen azonban még mindig látszik a védőárok mára feltöltött nyugati és északi szakasza.

https://djnaploja.wordpress.com/2019/07/02/eroditett-magtar-belatincon/

GPS: É 46° 36.622 (46.610371)
K 16° 13.764 (16.229406)

Információk: a magtár a település észak-nyugati végében, a főút mellett kereshető fel.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025