Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

BarcsMagyarországSomogy megyeSomogy vármegye - török palánkvár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

(A Castrum Bene egyesület 2005. évi salgóbányai vándorgyűlésén elhangzott előadás szövege)

2002-2003-ban, a dél - somogyi Barcs városközpontjában épülő lakótömb beruházásához kapcsolódóan egyedülálló, és valószínűleg utolsó lehetőség nyílt arra, hogy nagy felületen tudjuk megkutatni Barcs törökkori palánkvárának maradványait.

Ennek előzményeként 1989 – 1994 között négy alkalommal, szerény körülmények között már végeztünk ezen a területen kisebb volumenű, szondázó jellegű feltárásokat, melyeket Kovács Gyöngyi irányított. A 2003. évi megelőző feltárást Barcs Város Önkormányzata a MTA. Régészeti Intézete, a Somogy megyei Múzeumok Igazgatósága és a Dráva Múzeum szakembereinek részvételével végeztette el. A fél évig tartó ásatáson ezúttal többen - Aradi Csilla, Kovács Gyöngyi, Költő László, Éder Katalin, Papp Adrienn, Szigeti Judit dolgoztak. A munka folyamatosságát a Dráva Múzeum részéről Rózsás Márton biztosította. A feltárás jelentőségét jelzi, hogy Magyarországon eddig mindössze egy török építésű palánkot sikerült teljesen feltárni Szekszárd-Újpalánkon (Gaál Attila), de még a barcsihoz hasonló nagyságú felületen sem nyílt lehetőség a kutatásra.

Barcs törökkori palánkja azon kevés hazai török építésű erősség közé tartozik, melynek építési és pusztulási dátumát is pontosan ismerjük. Szigetvár 1566-os elestét követően, 1567-ben Iszkender szigetvári bég Barcson, a Dráva partján palánkvárat emeltetett. Mint Szigetvár egyik elővára és a drávai kikötőt biztosító erősség, 170-200 fő közötti őrséggel felügyelte a területet, a hajózást, a szárazföldi közlekedést és kereskedelmet egyaránt. Egy 1568-as adatból azt is tudjuk, hogy ebben az időben a drávai török hadiflotta Barcsnál állomásozott. A vár őrségében szép számmal találhatunk azabokat, akik a vár közelében sejthető kikötőt szolgálták ki, illetve vízi szolgálatot láthattak el. A vár közel 100 évig állt fenn, ez alatt ismereteink szerint két ízben szenvedett nagyobb pusztulást. 1595-ben Zrínyi György égette fel, utána még újjáépült, majd 1664-ben Zrínyi Miklós "Téli hadjárata" során pusztult el véglegesen.

A palánk helyét meghatározó adatokat és a felszíni leleteket az 1970-es évek elején kezdtem összegyűjteni. A várról a csekély számú írásos forrás mellett mindössze az 1664-ben készült Esterházy-féle sematikus alaprajz, és egy, a palánk helyét még megjelölő 1799. évi barcsi térkép adott némi előzetes tájékoztatást. A méretarány és tájolás nélküli alaprajzon a Dráva partján álló, nagyjából négyzet alakú várat láthatunk, melyet három sarkán ó-olasz bástyák, a délnyugati sarkon pedig egy félkör alakú rondella erősít. A déli oldal közepén egy kisebb, háromszög alakú bástya nyúlik ki a Dráva felé, szinte a vízbe lógva. A vár belső területén „L” alakú központi épület (castellum) található, melynek délnyugati sarkában található a mecset. A nyugati palánkfal közepén nyílik a vár külső kapuja, mely előtt háromszög alakú védőművet láthatunk.

Az 1799. évi térképen is jelzett területen gazdag török, ill. török kori leletanyag mutatkozott a felszínen, mely a török kori palánkra utalt. A 80-as évek végén és a 90-es évek elején végzett szondázásaink akkor még kis területen egyértelműen hitelesítették a palánk helyét, vázolhatóvá tették annak kiterjedését, érintették egyes erődítési elemeit és belső szerkezetét. Már a kutatás megindulásának első időszakában nyilvánvalóvá vált, hogy a palánknak ezen a helyen semmiféle középkori előzménye nincsen, építése és használata csak a törökökhöz köthető. Ezt a tényt különösen fontos hangsúlyoznunk annak ismeretében, hogy Barcs 15. században említett castellumának és a törökkori palánknak a helyét, és a rájuk vonatkozó adatokat egészen a legutóbbi időkig azonosította néhány kutató.

2003. évi ásatásunk során két szakaszban mintegy 1500 négyzetméter feltárására került sor, ez a vár feltételezett területének durván 1/5 részét jelentheti. A már megkezdett építkezés előtt, olykor azzal párhuzamosan haladva feszített ütemben dolgoztunk, az emelkedő épületek közé szorítva. Szelvényünk egyik felében még folyt a munka, mikor néhány méterrel arrébb már temetnünk kellett. Így fordulhatott elő, hogy a felületeket teljes egészében, vagy nagyobb részletében szinte sohasem láthattuk feltárva.

A munka a palánk kb. 100 x 80 m-es (0.8 ha) területének közép-, északkeleti részét érintette. Már a szelvények előkészítése, az újkori épületmaradványok és törmelékréteg eltávolítása után tapasztaltuk, hogy ezen a területen erős bolygatottsággal kell számolnunk. A 18., de még inkább a 19-20. század során a palánk 17. századi maradványait a területen folyó építkezésekkel és szintsüllyesztéssel nagyrészt megsemmisítették. A 17. századi járószintet így csak kisebb szakaszokon, foltokban tudtuk megfigyelni, döntően a vár északi részén. Ez annak köszönhető, hogy a terep délről észak felé lejtett, tehát az északi részen a 17. századi szint vastagabb feltöltődés alá került, így a bolygatások kevésbé érintették. Ezt a szintet nem csak a rétegviszonyok miatt tudtuk viszonylag könnyen elválasztani a korábbi szinttől, hanem a 16. század végi törmelék elplanírozását takaró, döngölt agyagréteg miatt is. A korábbi évek kutató árkai közül többet beilleszthettünk az új 5 x 5 m-es négyzethálóba.

Az erődítési rendszerre vonatkozóan megerősíthettük mindazon megállapításainkat, melyeket az előző ásatások során tapasztaltak alapján tehettünk. Rövid szakaszon a feltárt terület északi részébe esett a külső palánkfal részlete, ahol két cölöpsor alapárkait regisztrálhattuk, benne az egymástól 40-50 cm távolságra álló, 20-25 cm átmérőjű cölöpök nyomaival. A korábbi, 1990. évi ásatás szelvényéhez jól illeszkedik a 2003-ban feltárt palánkrészlet. Az Arany János Általános Iskola udvarán, az 1991. évi ásatási szelvényben a 17. századi palánkot egysorosnak figyeltük meg, míg a 16. századit 3 sorosnak. Az 1994. évi kutató árokban a várárok melletti falszakasznál palánkmegújításokat és egy bástyanyakat tártunk fel. A 2003. évi ásatáshoz nem illeszkedő szelvények közül a 2002-ben feltárt egyik szelvényben a palánknak – valószínűleg az egyik bástya kisebb részletének - ugyancsak észleltük egy későbbi, valószínűleg 17.

századi megújítását is.

A török erődítés külső falára vonatkozó megfigyeléseinket – melyek alapvetően a kötőgátakra igazak – így összegezhetnénk: a fal a 16. században 2+1 cölöpsoros volt, vesszővel megfont faoszlopok közé döngölt agyagból állt, azaz palánkfal volt. Az északi és a déli oldalon feltárt részletek meghatározzák a vár É-D-i méretét. A várat árok vette körül, mely az 1994-es átvágás tanúsága szerint lefelé szűkülő „V” alakú, mintegy 3-3.5 méter mély és 7 méter széles lehetett. Az árok alján karók, az árok külső oldalán cölöpök nyomait találtuk. Az 1595-ös pusztulás után a palánkot újra felépítették, de eddigi tapasztalataink szerint hevenyészettebb formában. A megfigyelt jelenségek alapján ekkor a 16. századi palánkot néhány helyen erőteljesen elplanírozták.

A palánkvár belső épületeiről számos vonatkozásban gyarapodtak ismereteink. Az Esterházy-féle alaprajz szerint a „castellum” kisebb helyiségekre tagolt L - alakú összefüggő tömböt képezett, mely valószínűleg a 16. században is így lehetett. A feltárás során viszonylag kevés olyan cölöplyukat találtunk, mely az épületkonstrukció szempontjából figyelembe vehető lenne. Úgy tűnik, hogy az épületek, („házak”) leginkább lazán egymás mellé, vagy egymásra fűzött helyiségek lehettek, építési technikájukat már előző szondázásaink alkalmával is megfigyelhettük. Az épületek (helyiségek) falai minden valószínűség szerint hasított deszkából készültek, melyek a járószintbe kissé besüllyesztett talpgerendához kapcsolódhattak. A talpgerendák alapárkait több helyen követni tudtuk, néhol az elszenesedett gerendamaradványokat is megleltük bennük. Szilárd alapozást egyetlen esetben sem tapasztaltunk, úgy tűnik, hogy tégla vagy kő alkalmazására legfeljebb a fal aljának megtámasztásánál, illetve a kályháknak a deszkafalba való beillesztésénél kerülhetett sor. A deszkafalakat mintegy 10-12 cm vastag tapasztással látták el, erre utalnak a nagy számban talált deszkalenyomatos paticsdarabok. Több ponton megfigyeltük a járószintre dőlt falak egymással párhuzamosan fekvő deszkáit is. A kevés áglenyomatos paticstöredék alapján arra következtethetünk, hogy fonott technikával talán csak a palánk fala készülhetett. A deszkaszerkezet mellett szól az előkerült jelentős mennyiségű, 8-10 cm hosszú kovácsolt szeg is, kivételt képeznek a nagyméretű ún. „palánkszegek”, melyeket nemcsak a palánk, de a „házak” gerendaszerkezetének összeerősítésére is használhattak. Az épületek fedésére nézve nem rendelkezünk helyi adatokkal, de a történelmi források alapján ez valószínűleg fazsindely, esetleg nád vagy szalma lehetett.

Amennyiben ez valóban így volt, talán érthető a fentebb már említett kis számú tartóoszlop nyoma, hisz a zsindelyfedés a legkönnyebb súlyú tetőfedési módok egyike. Ugyanígy magyarázat lehet ez a helyiségek egymáshoz való viszonyára is. Az egymáshoz kapcsolódó falak (osztófalak) száma egy függőleges tartógerenda esetében akár 3-4 is lehetett, így az alkalmazott könnyű építési anyagok ellenére összességében egy stabil, öntámasztó szerkezet képe rajzolódik ki. Vélhetőleg egyfajta, a mennyezetet és a tetőszerkezetet tartó oszlopok papucsát alkothatták azok a kis, 5-6 téglából álló, agyagba rakott letéglázott foltok, melyekből egy helyiségen belül hármat is találtunk.

A helyiségek padlóját többnyire döngölt agyag alkotta, melyet többszöri sározással időnként megújítottak. Volt, ahol ennek nem találtuk nyomát, és volt olyan helyiség is, ahol a padlószintet finom, szürkés – fehér homok fedte. Ezt lebontva azt tapasztaltuk, hogy ezzel tulajdonképpen a korábbi padlószinten felhalmozódott szemetes réteget takarták le. A már említett, a járószinten egymás mellett fekvő, elszenesedett deszkák kapcsán felvetődött annak lehetősége is, hogy ez esetleg deszkapadló maradványa lenne. Ez a megoldás valóban előfordult a hódoltság kori várakban, de általában csak a nedves, mocsaras helyeken alkalmazták. Itt valószínűtlen, a deszkák felszedése során ugyanis azokból sok szeg került elő, ami padlónál szokatlan lenne, főként akkor, ha alattuk párnafáknak nem találtuk nyomát. Másrészt, ezek a párhuzamosan fekvő deszkák olyan helyeken is előfordultak, ahol a terep egyenetlen, gödrökkel tagolt, tehát padló fektetésére alkalmatlan volt, sőt ezekbe a gödrökbe bele is húzódtak.

Külön szólunk az 54. objektumról, az egyetlen olyan helyiségről, melyet részben földbe mélyített helyiségnek is lehet értékelni. A mintegy 3x2.5 méteres helyiséget kb. 50 cm-re süllyesztették a 16. századi járószintbe, alját részben téglával rakták le. Valószínűleg a 16. század végi pusztulás törmelékével töltötték fel később, majd agyagréteggel lefedve újra ráépítettek.

A feltárás egyik legjelentősebb leletcsoportját alkotják a fűtőberendezések, kályhák maradványai. Az évek során mintegy 15 kályhaalap, és rendkívül nagy mennyiségű kályhaszem és kályha tapasztás került elő, közte nagyon sok ép kályhaszem. A változatos anyag alapján lehetőség nyílik a kályhák rendszerének, típusainak vizsgálatára, rekonstrukciójára. A kályhaszemek többsége típus szerint két csoportba sorolható, a pohár illetve a kupa alakú kályhaszemek. Számos, a kályhák felső részét díszítő ún. „kályhacsúcs” is előkerült, ezek harang illetve hagyma alakúak, vállukon olykor hullámvonalakkal díszítettek. A kályhákhoz tartozó, a kályhatest részét képező tapasztás darabok közül feltétlenül említést érdemelnek azok a töredékek, melyeket betűzdelt pontsorokkal díszítettek. A kályhák (fűtőberendezések) minden megfigyelt esetben agyagba rakott téglalábazaton álltak, a fűtőnyílás előtt pedig megtalálhatjuk a letéglázott sütőplatnit, ahol nyílt tűzön a sütés-főzés történhetett. A tűztér alját téglával rakták ki, olykor le is sározták, ugyanez volt megfigyelhető a sütőplatniknál is. A maradványok alapján olyan balkáni típusú szemes kályhákat képzelhetünk el, mint amilyeneket Sabján Tibor rekonstruált a budai vízivárosi kályhás anyagból.

Rokonság mutatható ki a bátaszéki palánkvár kályháinak bizonyos elemeivel is.

Ásatási eredményeink feldolgozásának kezdeti stádiumában úgy tűnik, hogy a palánk 16. század végi pusztulását követően, az újjáépítés során a lakóépületeket (helyiségeket) csaknem az előzőek helyére húzták fel, a belső osztófalak esetleg változhattak. Arra több példát is találtunk, hogy a kályha vagy platni alatt ott volt elődjének maradványa, márpedig ha a fűtőberendezés helyben maradt, akkor a helyiségnek is ott kellett lennie.

A palánkvár területén számos hulladékgödör, verem került elő. Kiemeljük azt a nagyméretű vermet, melynek funkcióját a vár egyik ciszternájaként vagy kútjaként határozhatjuk meg. A mintegy 2 méter átmérőjű és 3 méter mély, henger alakú verem az egykori Dráva-medertől kis távolságra helyezkedett el, így nagyon valószínű, hogy a folyó szűrt vize jelenhetett meg benne. Bélelésnek, kifalazásnak nem találtuk nyomát.

A palánkvár területén előkerült leletanyag zömét az állatcsont, valamint a kerámia – és fémleletek teszik ki, a vegyes anyagú leletcsoport (csont, kő üveg stb.) viszonylag szerény mennyiségű. Zrínyi Miklós csapatai 1664. január 25-én a palánkhoz érkezve azt üresen találták. Miután minden mozdíthatót kihordtak, felgyújtották és lerombolták, mint ahogy az 1595-ben is történt. A palánk és az épületek faszerkezete egy ilyen akció után nyilván még napokig égett és izzott, ezt bizonyítják a pusztulási rétegekben talált elolvadt kerámiák és az átégett fémtárgyak. 2003-ban jelentősebb mennyiségű leletanyag a vörösre égett paticsdarabokból álló 16. századi törmelékből, a 16. század végi járószintet borító szemétrétegből, valamint a hulladékgödrökből került elő. Ezek többségét a terület középső részén, vélhetőleg az udvaron illetve a lakótérben találtuk meg.

A leletanyag összetétele jó keresztmetszetét adja egy, a birodalom peremvidékén szolgáló, békeidőben paraszti és kézműves foglalkozást űző, a háborús időkben katonai feladatot ellátó várőrség által használt tárgyféleségeknek. A fegyveranyag – érthető okokból – szerény, többek között ágyú- és puskagolyók, szablya keresztvas, lőportartó agancs szépen díszített töredéke említhetők meg ebből a körből. Jóval gazdagabb a szerszámkészlet, ezek közt különböző méretű és funkciójú vésőket, fejszéket, vonókést, szalukapát, fúrót, kalapácsokat, öntőtégelyt, kapát, sarlót, kaszát, ekevasat találhatunk. Az épülettartozékok közül változatos méretű szegek tömegére, lakatokra és lakatpántokra bukkantunk. A mindennapok használati tárgyai közül említést érdemelnek a kések, ládazár, mérlegsúly, fenőkövek, bronz gyertyatartó, csontfésű, borotvák, ollók, csiholóacél, pipák, lábbeli sarokvasak, sarkantyú és számos más, kisebb tárgy. A lószerszám tartozékok között phalerák, zablák, patkók csörgők, hevedercsatok ismertek.

A háztartási kerámiák döntő többségét a különböző méretű és típusú ún. délszláv fazekak teszik ki. Igen sok sütőharang töredék is előkerült. Szerényebb a mázas kerámia aránya, ezek között változatos méretű török talpas tálak, csészék is találhatók. Az import fajansz és porcelán mennyisége szinte elenyésző annak ellenére, hogy a közelben elhaladó Dráva menti tranzit útvonal miatt ezek nagyobb számú megjelenése lett volna várható. Feltűnő, hogy a leletanyagból nem következtethetünk az őrség vízi szolgálatára.

Összességében elmondható, hogy feltárásunk nyomán egy falak közé szorított, a békeidők és a háborús évek változó viszonyaihoz alkalmazkodó kis „balkáni falu” mindennapjai rajzolódtak ki, melynek tárgykultúrája híven tükrözi az őrség származási helyét és egyszerű életvitelét.

Rózsás Márton

Dráva Múzeum Barcs

(Szerk.: A vár bemutatásához a Rózsás Márton szívességéből kapott képeket, rajzokat és leírást használtuk)

GPS: É 45° 57.482 (45.958027)
K 17° 27.876 (17.464603)

Rózsás Márton elmondása szerint a palánkvárból a felszínen semmi sem látható, a területet beépítették.

NVA
Kőnig Frigyes - Végvárak a Magyar Királyságban
Civertan Studió - Vár-webáruház