Utolsó frissítés: 2025.04.18.
Jászó, erődített premontrei prépostság, kolostor
Jászó (Jasov) település, Kassától mintegy 22 km-re nyugatra, a Kassai-medence délnyugati részén, a Bódva folyó partján fekszik. A kolostor a község nyugati részén a Malom-patak és a Bódva közötti sík területen áll. A ma látható templom és kolostoregyüttes helyén állt az a premontrei prépostság, amelyet a 12. században alapított Könyves Kálmán király. Építését a tatárjárás szakította félbe, majd 1255 után fejezték be. A Jászói prépostság mint hiteleshely 1262-1874 között jelentős közjogi feladatot látott el.
A 14. század eleje táján a település két részből állt. A Bódva jobb partján fekvő Jászóváralja és a bal parton fekvő Jászóból. A folyó fölé magasodó sziklán állott egykor Jászó vára, melyet 1312-től Károly Róbert és a jászói konvent egyezsége alapján építtettek fel. A várról 1407 után már nincs adatunk, feltehetően elpusztult. A jászói erődítményről szóló későbbi adatok már nem a várra, hanem a megerődített kolostorra vonatkoznak.
A gótikusan átépített prépostságot, Szaniszló jászói prépost a növekvő huszita jelenlét miatt, királyi engedéllyel 1421 ás 1436 között erődítménnyé alakíttatta át, amelyet tornyokkal erősített védőfalak öveztek. A 15. század közepe óta az erődített kolostort Jászóvárnak (Castrum Jászó) nevezték. Azonban huszita terjeszedésnek és az azt követő uralomnak nem állhatott ellen. 1440-ben Giskra katonái elfoglalták a monostort, amelyet 1447-ig tartottak hatalmukban. A premontreiek kénytelen voltak elhagyni a rendházat.
Az 1447. július 21-én Rimaszombatban kötött szerződés alapján Giskra köteles volt átadni Hunyadi Jánosnak a meghódított erődítményeket, amelyek között a megerősített jászói monostor is szerepelt. Azonban mikor V. László nagykorúságakor a tisztségeitől megfosztott Giskra távozott Magyarországról, csapatai csatlakoztak a „testvéreknek” nevezett katonai csoportokhoz, melyeket volt kapitányai vezettek. Kassa és környékén Talafúz János vezetett ilyen katonai csapatot, aki 1455-ben elfoglalta, és másfél éven át hatalma alatt tartotta a jászói monostort. Csak 1456 júliusában hagyta el Jászót, miután megegyezett az országgyűlés által megbízott követekkel, akik pénz fejében kiváltották a várat. A támadások és a katonák jelenléte nagy kárt okoztak a monostornak, épülete javításra szorult. Mivel továbbra is az a veszély állt fenn, hogy ismét harcok keresztt üzébe kerül, illetve elfoglalják, a prépostság Kassa város védelme és irányítása alá került.
1457-ben, Hunyadi László kivégzése után kiújultak a viszályok, és Talafúz ismét elfoglalta a monostort. A királyi sereget a „testvérek” csapatai ellen Rozgonyi Simon, Felső-Magyarország kapitánya vezette, akit Mátyás király Talafúz csapatainak felszámolásával bízott meg. A sárospataki csata után (1458) Rozgonyi Simon Magyar Balázs parancsnokkal üldözőbe vette Talafúzt, aki a sárosi várba próbált menekülni, de végül a jászói monostorban bújt meg, amelyet a királyi csapatok bekerítettek, és Talafúzt megadásra kényszerítették. A harcok után kijavították az kolostorépületet, megőrizve annak erődítmény jellegét.
A prépostság a huszita idők elmúltával egészen 1697-ig, a premontrei rend visszaállításáig, világi papok kormányzása alá került. 1619-ben Bethlen István csapatai, majd később 1676-ban Teleki Mihály kurucai dúlták fel a prépostságot. A 17. században a prépostságban lakó egri püspökök egyben jászói kormányzó prépostok is voltak. Fenesy Györgyöt igen nehéz időkben, a rendi mozgalmak és a Thököly-felkelés háborús viszonyait követően nevezik ki egri püspöknek és jászói kommendátornak. Nevéhez fűződik a rendi háborúk, főként Thököly uralma alatt romossá lett Jászóvár újjáépítése.
1685-ben a prépostság javainak összeírása szerint tűzvész pusztított az épületben, de Fenesy György alig évtizedes prépostsága alatt újjáépítette a hatalmas épületegyüttest. A Peschka-féle színezett tusrajzon a Fenesy által felújított Jászóvár látható nyugat felől, mert a préposti palota és a vár kapuja az erőd nyugati oldalán épült fel. A jelmagyarázatból kiderül, hogy a korábbi prépostok a várkapuval egybeépült masszív palotarészt és a mellette álló dél-nyugati bástyát használták rezidenciának, Fenesy azonban az észak-nyugati bástyában rendezkedett be.
A korabeli metszeteken látható középkori eredetű erődített kolostort 1740 körül bontották el. 1750-1766 között épült helyére a ma is álló későbarokk stílusú épületcsoport. A templom és a könyvtár freskóit, az oltárképeket Kracker Lukács festette, a templom szobrait és faragványait Johann Anton Krauss, a stukkókat Johann Hennevogel készítette.
Az 1792-ben bekövetkezett tűzvész után, a kolostor Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt templomában 1970-ben ismét tűz pusztított, amelyben a freskók is jelentősen megrongálódtak. A tűzvészt követően azonban sikerült helyreállítani őket. Az épületegyüttes átfogó felújítási munkálatai évtizedek óta tartanak. Ennek következtében jelentősen javult az kolostor épületegyüttesének az összképe. A munkálatok napjainkban is zajlanak, de a prépostság a jelölt időpontokban látogatható. A kolostor könyvtára mintegy nyolcvanezer kötetnyi hittudományi, filozófiai, természettudományos, földrajzi, történelmi és szépirodalmi könyvvet őríz.
Források:
Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai, Abaúj-Torna vármegye
Vályi András: Magyar Országnak leírása I–III. 1796–1799
Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851
Gyulai Éva: Egy régi kép egy még régebbi kolostorról - A jászóvári prépostság 17. század végi ábrázolása Joseph Peschka kamarai építész rajzán 1783, 2017/1-2.
J Kotrusová: Adatok a jászói Keresztelő Szent János premontrei monostor középkori történelméhez, 2018
Jászó - Jasov település honlapja: www.jasov.sk/village
A honlap korábbi szócikkének szöveganyaga
| GPS: | É 48° 40.943 (48.682381) |
| K 20° 58.033 (20.967211) |
Információk: Jászó (Jasov) település, Kassától mintegy 22 km-re nyugatra, a Kassai-medence délnyugati részén, a Bódva folyó partján fekszik. A kolostor a község nyugati részén a Malom-patak és a Bódva közötti sík területen áll.
Az épületegyüttes átfogó felújítási munkálatai évtizedek óta tartanak. Ennek következtében jelentősen javult az kolostor épületegyüttesének az összképe. A munkálatok napjainkban is zajlanak, de a prépostság a jelölt időpontokban látogatható.
Utolsó frissítés: 2025.04.18.
Új feltöltések, frissítések
Támogatás
Az oldal használatának rövid bemutatása:
Tisztelt Látogató!
Szeretnénk egy rövid, de hasznos útmutatóval segíteni az oldal használatának elsajátításában. Az új oldal sok tekintetében változott a korábbi weboldal felépítéstől, működésétől..
Igyekeztünk jóval több információval áttekinthetővé tenni a helyszíneket. Külön menüket kaptak az ábrázolások, a légi fotók. Létrehoztunk egy archívum menüpontot, melyben időrendben elhelyezhetőek a korábbi képeink, de terveink szerint ide kerülnek majd feltöltésre azok a régi fotók is, amelyeket a fotózás kezdete óta készítettek és elérhetőek várainkról.
Újdonság szintén a videók és mellékletek menük, melyek célja mind vizuálisan, mind információk szintjén a legtöbbet megmutatni egy helyszín látnivalóiból, történetéből, jelenkori változásaiból.
Helyszínek "Látnivalók" menűsor: Belépve egy kiválasztott helyszínre, annak "Áttekintés" oldalára kerülünk. Az új "szürke" menüszerkezet megjelenítésének lényege, hogy csak azok a menük láthatóak, választhatóak, amelyekben tartalom is található. Megjelenő menüpontok használata értelemszerű, használata külön kiegészítést nem igényel.
Fontos viszont, hogy bizonyos nagyobb, vagy bonyolultabb helyszíneknél, több alaprajz választására van lehetőség az "Áttekintés" oldalon. Ezt az alaprajz képe alatt szám is mutatja, de az alaprajz jobb szélénél csúszka is utal rá. Mindkét módszerrel kiválasztható a kívánt alaprajz, melyeken a fotók ikonjára kattintva, az aktuális pozícióban készített képet látjuk a bal oldali nagykép ablakban. Az alaprajzon kiválasztott ikon ilyenkor sárga színre vált, továbbra is mutatva a választott pozíciót. A képek automatikus váltakozása ilyenkor megáll. A képre kattintva, külön ablakban megnyílva annak eredeti méretében való megjelenítését kapjuk. Az új feltöltéseknél és frissítéseknél, a korábbinál lényegesen nagyobb felbontású képeket használunk. Így jól áttekinthető, részlet gazdag bemutatását tudjuk nyújtani a látnivalóknak.
Az "Áttekintés" oldal alsó részén lévő gyors áttekintés képsora szintén csúszka segítségével görgethető, amennyiben a képek nem fértek el az oldalon.
Fontos és megszokást kíván az oldalon való görgetés módja. Mivel a belső tartalmak, például a szöveganyagok, képek, megkívánták egy kombinált görgetés rendszer kialakítását, ezért mindig ott működik a görgetés az egérrel, ahol az egér pozíciója van! Ezzel a módszerrel így nagyon könnyen lehet az egérrel léptetni a képeket, gördíteni a szöveges anyagokat, a kép alapú mellékleteket. Képek lapozásánál, mind a jobb és balszélen történő kattintás, mind az egérgörgő mozgatásával történő léptetés is használható. A háttéren vagy az Windows ablak csúszkát használva az egér görgetést az egész oldalt lehet mozgatni. A belső felületen használva az egér görgetés viszont a belső tartalmat mozgatja. Egy kis gyakorlást követően hamar rááll a kezünk, gyorsan és könnyen kezelhetővé válik a tartalmak görgetése.
A választó térkép használata: A korábbi váras oldal a helyszíneket mutatta a térképen. Az új oldal térkép pontjai viszont a településeket mutatják, ahova a helyszínek kapcsolódnak. A térképen lévő gyorskeresés, mind a helyszín, mind a település keresésére alkalmas, de mindig a település találatát és pontját fogja mutatni. Támogatott az ékezet vagy idegen karakter nélküli keresés. Ebben az esetben az alapkarakter kell használni. Szintén működik a szókezdeti, de törték szóra való keresés.
Rámutatva a település pontjára, kis buborékban ad információt, milyen látnivaló található a településen. Jelenleg a vár és templom elérhető, de a jövőben a látnivalók csoportja bővülni fog. A kis ikonok melletti szám mutatja a látnivalók számát. A pontra klikkelve automatikusan a keresés főmenü találati részére érkezünk, ahol kiválasztható, mely helyszín érdekes számunkra.
Keresés főmenü: A térkép főoldalról, ahogy azt előbb láttuk is ide kerülünk a választást követően. A keresés funkció, a főmenü sorból is elérhető. Itt a keresés sokkal pontosabban megadható, illetve több opcióban szűkíthető.
Források főmenü: Ebben a menüben a rendszerben található forrásmunkák kereshetőek, szerzőre, címre. A "Kiadványok" és "Szerzők" mezőben akár kiválasztásos módszerrel is. Jelenlegi állapotában még sima szöveges felületként működik, de a következő fejlesztési lépésben összekapcsolódik a mellékletként fizikailag is tárolt forrás tartalmakkal. Így amihez van anyagunk valamely formátumban, az azonnal megnyithatóvá válik majd. A többi forrásnál pedig ahol csak elérhető, közvetlen linkkel igyekszünk a tartalom eredeti forrásához irányítani az érdeklődőket.
Fontos volt számunkra, hogy a korábbi weboldal anyaga ne vesszen el. Számos helyszín kapcsán vannak olyan anyagok, amelyek pótolhatatlanok lennének. Az oldal fejlesztői sikeresen átemelték és adatbázisba szervezték a régi anyagokat. Azonban ez kompromisszumokkal együtt járó folyamat volt. A legfontosabb ezek közül, hogy a helyszínek jelentős számánál kell a pontatlanságokat javítanunk, mivel az program algoritmusok sok esetben nem tudták helyesen átemelni a tartalmakat.
Folyamatosan dolgozunk mind a hibajavításokon, mind az új anyagokkal való kiegészítéseken és természetesen a még hiányzó helyszínek felvitelén.
Emellett az oldal is folyamatos fejlesztés alatt áll, újabb lehetőségek és modulok beépítése van tervben, illetve további ésszerűsítések, melyek a kezelést kívánják segíteni.
A jövőre nézve egyik fő irány a mobil alkalmazás hátterének kialakítása, annak előkészítése.
Bízunk benne, hogy egy minden igényt kielégítő formában sikerül az új varak.hu oldalt elindítanunk.
Ebben a munkában számítunk minden várszerető ember hatékony közreműködésében, aki ezt a célt támogatni tudja.



