Utolsó frissítés: 2017.03.27. - Az információk elavultak lehetnek!
„… Bikszád (Bisag) [8] várát szintén nagyon korán megemlítették, ám csak úgy maradhatott fenn, hogy idővel egy kastéllyá alakították át. A legrégebbi urai a Bikszádiak (Bisaški), - a Grebenvári urak rokonai voltak. Bikszádi György 1445-ben vicebán volt, miután fia, Péter leszármazott nélkül halt meg. Mátyás király engedélyezte, hogy leánytestvére, Anna kaphassa meg a javait, aki a mai Pozsega vármegyei, szentlelki Kastelanovich Miklóshoz ment férjül. Ezután a grebeni Hermanffyak pereskedésbe kezdtek a javakért, ám a Kastelanovichok a vár birtokában maradtak kihalásukig. A Kastelanovichok címere máig megtalálható a vár kapuja felett. A „Status familliae Patachich” címu műben megtalálható a Bikszádi család teljes családfája, melyből látható, hogy házasság útján kerültek kapcsolatba a Kastelanovichokkal, a Rátkaiakkal, a Zemcheiekkel, a Bradachiakkal, a Geréczyekkel, a Pethőkkel, a Gottalokkal, a Patacsichokkal, a Keglevichekkel, akik a bikszádi javak egy részét is megkapták. A Patacsichok a valóságban is birtokolták egy ideig a várat és ezért is rajzolták bele a Status familiae Patachich című emlékkönyvükbe (77. ábra). 1620. körül, Zrínyi György is bírta egy időre a várat. Az újabb időkben a vár a Draskovich grófok tulajdonába volt és csak mostanság került mások kezébe, de egyedül csak a vár maradt meg, miután a környező földjeit felparcellázták.
A régi középkori várból csak nagyon kevés maradt fenn: a kaputorony alsó része, amit a későbbiekben (talán a Draskovichok) jelentősen megmagasítottak. A különböző méretű, kör alakú tornyokat a vár négy sarkára építették. A nyugati oldalra építették fel a vár kicsiny kápolnáját. A vár körül mély sáncárok van, amin keresztül egy fából készült híd vezet a bejáratig.
[8] Csánki: Körös megye Bp. Status familiae Patachich, a zágrábi egyetemi könyvtárban…”
„. A horvátországi Zagorje keleti szélén, északra Zelinától, a varasdi út mentén, a Lonja folyó síkján található Bikszád középkori vára, amit később egy barokk kastéllyá építettek át.
Bikszád felépítésének ideje nem ismert. Azt tudjuk, hogy Bikszád castruma, mint síkvidéki vár, a 14. század végén, vagy a 15. elején keletkezhetett, majd a Lonja folyó mellékének legjelentősebb várává fejlődött a 16. 17. században, ahol akkoriban, igen élénk élet folyt. A vár alaprajza négyszögletű volt, a sarkain hengeres tornyokkal. A várat védőárok övezte, mely ma is felismerhető. A vár kapujáig híd vezetett. 1918. után, a részben tönkrement kastélyt, már nem az eredeti állapotnak megfelelően restaurálták. Aztán a II. világháború folyamán, a kastély egy tűzvész során végleg elpusztult. Ma ennek a romnak a maradványai még mindig állnak, két toronnyal és a kápolna néhány Krisztus életét ábrázoló falfestménnyel, gazdag díszítésű belső falmaradványaival. Fennmaradt néhány gazdasági épülete is, melyek közül egy kétszintes magtár a leglátványosabb.
A kastély körüli hatalmas parkból csak néhány fa maradt fenn. A történeti park feltehetően a 19. század első felében keletkezhetett, de mindenképpen 1861. előtt. A kataszteri térkép ábrázolása szerint, három bevezetőútja volt, melyek pontosan a kastély kapuja előtt futottak össze. Ez egy lehetséges barokk vagy klasszicista koncepcióra figyelmeztethet bennünket. A 2,32 hektáron elterülő parknak volt tájképi elképzelése, közvetlenül a Lonja folyó mellett terült el, rétekkel, szántókkal övezve.
A legrégebbi tulajdonosai a Bikszádiak (Bisaški) voltak, akikről a várat is elnevezték. Bikszádi György 1445-ben vice bán volt. Az ő fia Péter, fiúörökös nélkül halt el, ezért leánytestvére házassága révén a vár átkerült az akkor Pozsega vármegyei szentlelki Kastelanovich Miklóshoz. A kapubejárat fölött megtalálható volt a Kastelanovichok címere, akik a család kihaltáig birtokolták Bikszádot. A Kastelanovichok után a bikszádi uradalom egyes részeit a Rátkaiak, a Zemcseijek, a Bradácsok, a Gerécziek, a Pethők, a Gottok, a Patacsichok és a Keglevichek birtokolták. Bikszád 1620-ban gróf Zrínyi György tulajdonába volt, de tulajdonosai voltak a Patacsichok is, és ezért Bikszád megtalálható a „Status familiae Patachich” [88] című könyvben is. A 18. században Bikszád tulajdonosa volt Jankovich Antal is, akiről August Šenoa a Diogeneš címu művét írta, tiltakozásként az akkori Horvátországban terjedő idegen szokások miatt.
A 19. században az uradalom a trakostyáni Draskovich grófoké lett, akiknek a címere szintén a kapubejárat fölött, a Keglevichek címere mellett volt megtalálható. Draskovich Károly gróf, aki a Draskovichok másik ágához tartozott, feleségül vette Batthyányi-Strattman Erzsébet grófkisasszonyt, amivel Bikszád és Veliki Bukovac kastélyainak tulajdonosává vált. Négy gyermekük volt: Iván, aki nagybátyja, Draskovich által megörökölte Trakostyánt (Trakošcan), Pál, aki Veliki Bukovecet örökölte, György, aki a magyarországi birtokokat kapta és József, aki Bikszádot kapta meg, Butkovec és Tomaševiac majorságokkal együtt. József, Cavrani Idát vette feleségül, akitől két fia, Lajos és József és leánya, Erzsébet született. József fia a 20. század elején eladta Bikszádot egy magyarországi banknak, amely a családi temetőt is kettémetszve, felparcellázta a birtokot. Az I. világháború után is változtak Bikszád tulajdonosai, akik közül kiemelhető Begović Milan író, aki 1943-ig ott is élt.
Az 1755-ös, Körös vármegyei parasztlázadás központja Bikszád volt, és az időtartama alatt nagyszámú nemesi kastélyt, kúriát és majorságot pusztítottak el. A parasztlázadás a Körös vármegyei Ravno vidékén kezdődött el és gyorsan átterjedt a Kemléktől délre eső vidékekre is. A parasztok március 02-án elfoglalták Bikszádot is, de nem gyújtották fel, mivel kívánságuk volt ťhogy a fenséges királynő (Mária Terézia) miatt a vár fönnmaradjonŤ [89].
[88] A Status familiae Patachich című könyvet a zágrábi Nemzeti és egyetemi Könyvtár, Könyvtár ritkaság Gyűjteményében őrzik. A könyv nagyszámú grafikai ábrázolásokat tartalmaz, azon kastélyokról és parkokról, melyek valaha a Patacsichok tulajdonában voltak. A grafikák a 18. század ötvenes évtizedeiben keletkeztek, bemutatja múltjukat és leírja kastélyok, valamint környezetük kb. 1740-es állapotát. A grafikai ábrázolások rendszerint nem felelnek meg a valóságnak és gyakran a képzelet termékei vagy szerzői invenciók. Mégis jelentős, a történeti parkok építészete miatt, amiből megérthetjük az akkori kert elrendezési elveket és több szintű kialakításuk rendszerét.
[89] Bisag/Bikszád irodalma: Belošević, S. 1926.: id. műve, 94-95, 133-134. oldal; Dobronić, L. 1979.: Po starom Moravcu, str. 108-109. (Az ősi Morava nemzetségi megyéről, 108-109. oldal); Habunek-Moravac, Š.1971.: Šetnja, pomalo nostalgicna, oko srušenih burgova i zapuštenih kurija, „Kaj” Zagreb, god. 4, br. 7-8, str. 14-22. (Egy kis nosztalgikus séta, lerombolt várak és felhagyott kúriák körül, „Kaj” folyóirat, 4. évfolyam, 7-8. szám, 14-22. oldal, Zágráb); Hajduk, S. 1973.: Bisag u seljačkoj buni 1755, „Kaj”, br. 4-5, str. 122-126. (Bikszád az 1775-ös paraszfelkelésben, „Kaj” folyóirat, 4-5. szám, 122-126. oldal); Horvat, A. és mások, 1970.: 8. oldal; Horvat. A. és mások, 1982.: 148. oldal; Ðuric, T. és Prijatelj, K. id. mu, 148. oldal; ?uric, T. és Feletar, D. id. mű, 100-102. oldal; Karaman, I. 1962.: Prilog velikoj buni križevačkih seljaka godine 1755, Starine JAZU 52, Zagreb, str. 273-297.
(Adalékok az 1755-ös, nagy körös vármegyei parasztfelkeléshez, a JAZU. Régiségek folyóiratának 52. száma, 273-297.
oldalán); Szabo, ?. 1920.: id. mű, 82-83. oldal, Szabo, ?. 1928.: Spomenici prošlosti za rata i poslije rata, Narodna starina, sv. 16, str. 76-77. (A múltbeni háborúk és háborúk utáni korszakok műemlékei, Nemzeti régiségek folyóirat, 16. kötete, 76-77. oldal); Szabo, ?. 1939. id. mű, 166-167. oldal....”
Engel Pál adatai szerint: „… A magyar történetírásban Bikszád név alatt szereplő, korábban Körös vm. DNy-i járásához, utóbb Varasd vármegyéhez tartozó vár, 1331-1474-ig, a Bikszádi családé volt, majd a Kasztellánfi családé (1488-1550.). A vár alatti település 1488-ban mezővárosi ranggal bírt. A település plébániatemploma (1501-ben) a kemléki főesperességhez tartozott.
Mint, castellum/castrum. Bikszádi Györgyé, majd özvegyéé (egy 1523-as okirat alapján). Biztosan a Kasztellánfiaké, 1495-ben, majd 1519-ben itt keltez Kasztellánfi György özvegye, Fruzsina (IV. 20: ex castro nostro Bykzaad,).
A várnak egy várnagyát említik (Bikszádi Györgyét) 1492 XII 17.
A vár/kastély mai állapota: A várkastélyt 2008. 03. 15-én látogattam meg Keserű László és Szabó Tibor társaságában ( 2002-ben Kósa Pállal már egyszer jártam ott, akinek köszönet az átadottés itt felhasznál képekért).
A 2002-es bejáráshoz képest, a vár állapota 2008-ra semmit sem változott, kivéve a kápolna freskóit, melyek állaga tovább romlott. A várból ma már csak a nyugati szárny külső fala, továbbá az északnyugati, a délnyugati saroktorony, és a kettő között aszimmetrikusan elhelyezkedő kápolna áll csak. A kastély déli, keleti és északi traktusa már csak, sűrű bozóttal benőtt terepalakulatokban figyelhető meg. De eltűnt a nyugati fal melletti épület is.
A jelenlegi maradványok alapján, a kastély egyre szomorúbb képet mutat, s valamiféle állagmegóvásnak a nyoma sem mutatkozik.
A vár sűrű bozóttal benőtt romjaitólélesen elüt az egykori várárok gondozottsága. Valószínűleg az itteni tanya lakói kaszálják.
/Szatanek József/
Forrás:
Ðuro Szabo: Sredovječni gradovi u Hrvatskoj i Slavoniji, 1920. Zágráb.
Mladen Obad Ščitaroci: Dvorci i perivoji Hrvatskoga Zagorja (Zagerb, 1993.)
