Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Gyalu, vár - kastély

Gyalu (Gilău) település a Gyalui-havasok ÉK-i és a Kolozsvár-Almási hegycsoport D-i részeinek találkozásánál, a DNY-ról jövő és itt Ny-ra forduló Kis-Szamos két partján, a Ny-ról érkező Kapus patak torkolatánál fekszik. A helységet 1246-ben Golou, 1282-ben Gylo néven említik. A rómaiak korában castrum, a honfoglalás idején földvár állt a település helyén, mely ezek szerint régóta lakott hely volt.

Az erdélyi püspökségnek a XIV. században már létezett itt kúriája, s ezt a Budai Nagy Antal-féle felkelés után a XV. század első felében épült püspöki vár váltotta fel, várnagyáról 1439-ben tett először említést oklevél. A tekintélyes méretű várkastélyt négyszög alakban mintegy 3 méter vastag fal kerítette, melyhez belülről kisebb épületek csatlakoztak, sarkain pedig négy- és hatszög, valamint kör alapú bástyák erősítették. Kápolnája a délnyugatra eső bástyában kapott helyet. Északra és keletre néző kapuihoz a 10 méter széles és 6 méter mély vizesárkon átívelő fahídon lehetett eljutni, melynek fal felőli szakasza felvonóhídként működött. Az említett bejárókon kívül még nyugatra, az erdő irányába nyíló kisebb kapu is volt a falba vágva.

A gyalui vár vásártartási joga és vámmentessége révén csaknem kétszáz éven át az erdélyi püspökség legértékesebb birtokának számított. A XVI-XVII. században fejedelmi, püspöki és főúri várként is szerepelt, tulajdonosai sűrűn változtak, aztán a XVII. század közepétől a XIX. század közepéig a Bánffy család birtokolta. Falait nem kímélte a történelem, de a falakon belül is történt említésre méltó esemény; 1595. szeptember 12-én Báthori Zsigmond fejedelem itt végeztette ki a törökökhöz húzó Kendi Ferencet és Bornemissza Jánost (kiknek közös koporsóban nyugvó, megbilincselt kezű-lábú, fej nélküli csontváza egy 1839-ben történt alapozási munka során került elő).

1600-ban a Mihály vajdát legyőző Basta generális kezdte ostromolni a várat, melyet végül csak két év elteltével sikerült megadásra bírni, s így a vár a Bastával tartó rendek birtokába jutott. A Bocskai-szabadságharc idején a császári várvédők keményen ellenálltak az ostromlóknak, s végül nagy nehézségek árán sikerült elfoglalni az erődítményt. 1633-ban I. Rákóczi György fiának, Zsigmondnak lett a birtoka, aki az erősen megrongálódott várat helyreállíttatta.

A Rákócziak tulajdonában 1660-ig volt, mikor is júniusban, a vesztett szászfenesi ütközet után II. Rákóczi György Váradon belehalt sebeibe. A nemsokára a Bánffy-Losonczy család birtokába került várat rövid időre a II. Rákóczi Ferenc-féle szabadságharc kurucai ellenőrizték, miután hosszas, két évig tartó ostrommal végül 1706-ban bevették. Az osztrák Rabutin tábornok a szabadságharc leverése után visszavette a várat.

Az ismét Bánffy kézre jutott, erősen megrongálódott erődítményt 1738-ban Bánffy Dénes építtette újjá. 1851-ben a fiúágon kihalt család birtoka leányágon öröklődött tovább. Azt követően, hogy 1861-ben tűzvész pusztított a várban, a romos épületet egy nagybirtokos vásárolta meg, aki lebontatta a második emeletet, az egyemeletes épületet pedig zsindellyel fedette, és angolkertet alakított ki a kastély körül. 1911-ben a meghalt tulajdonos örököseitől gróf Bánffy Kata Barcsay Tamásné vette meg, s a második világháború végéig e családnak volt birtokában.

Az épületet 2002-ig kisegítő iskola működött, majd bezárta kapuit. Egész a közelmúltig csak a pusztuló épületet lehetett látni a keritéseken túlról. A változást a közelmúlt hozta miután Nagy Elek magyarországi üzletember tíz éve megvásárolta azt a Barcsay családtól. A gyalui Rákóczi–Bánffy-kastélyt, uniós alapokból, román és magyar kormánytámogatással újították fel. 2024 tavaszán nyitotta meg a kapuit, amely az Erdélyi Hagyományok Alapítvány irányítása alatt kulturális központként működik.

Köszönjük Bagyinszki Zoltánnak a friss külső és belső felvételeket és az átadott információkat!

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 212-213.