Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Erked - Arkeden - ArchitaRomániaErdély és PartiumUdvarhely történelmi vármegye - Erődtemplom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Archívum
  • Térkép

Utolsó frissítés: 2025.11.30.

Erked, Erődtemplom

Erked (Archita) falu Segesvártól 24 km-re dél-keletre, az Erked-patak mellett fekszik. 1238-ban Erkud néven említik először. 1341-ben Erded, 1360-ban villa Erkud, 1488-ban Ergetten, 1508-ban Erketten, 1532-ben Erckten néven fordul elő az oklevelekben. A település központi részén emelkedik a 13. századi eredettel bíró, majd később bővített szász evangélikus templom, melyet négytornyos, kettős falú erődrendszer övez. Kapubástyáján 1529-es évszám olvasható.

A 13. században épült fel a román kori háromhajós bazilikatemploma. A 15. században erődtemplommá építik át. Ekkor a főhajót és a szentélyt magasítják, a hajó fölé védőemeletet húznak, és a többszög három oldalával záródó szentély fölé is. A hajó lapos mennyezetét és a szentély keresztboltozatát gótikussal helyettesítik. Az oldalhajók lebontásakor az árkádok terét befalazzák. Ekkor kapnak gótikus formát az ablakok és a kapu is.

A főhajóhoz utólag, a 14. század végén torony épül. 1500 körül vastag falköpennyel erősítik, befalazva a déli és északi árkádok nyílását. A befalazott nyugati kapu helyett délen új kaput nyitnak, mely késő gótikus és reneszánsz átmenetet képvisel. Az oldalhajókat lebontják. A szentélyben háromíves késő gótikus papi ülőfülke van.

Az erős várfalak négyszögben veszik körül, kettős térrel és 7 négyszögű bástyával. Eredetileg 9 bástyatornya volt.

1748-ban tűzvész pusztítja, melyet felirat örökít meg: „in cineris redacta – 1748 D 26. Aug. noctu hora XI. E cineribus rursus reviviscit Anno 1750.” Boltozatát ekkor újítják. 1814-ben ismét tűzvész pusztított, melyben 105 ház semmisült meg. 1848-ban, a szabadságharc hadieseményei során a települést felgyújtották. A lakosság az erdőbe menekült, így oltás híján ismét odalett a falu. A 1867-es kiegyezés után Erked végre magához tért és templomvárát is renoválták.

Az ezt követő évszázad világégései, majd a Ceauşescu diktatúra alatt, szinte az utolsó emberig Németországba vándoroltak az itteni szászok. A helyükre érkező, nagyrészt cigány származású lakosság megjelenésével, egészen a közelmúltig katasztrofális állapotok uralkodtak. Az Uniós csatlakozást követően napjainkra ebben pozitív változások történtek.

2011-12-ben kezdődtek meg az erődtemplom helyreállítás munkálatai, amelyek kisebb ütemekben napjainkban is zajlanak a rendelkezésre álló források keretein belül. 2020-ban került sor a toronyóra felújítására. A közelmúltban pedig elindult a vasútvonal mellett, a korábbi rossz minőségű földút műúttá alakítása Szederjesig, ezzel nyugatról bekapcsolva a települést a főút hálózatba.

A templom megtekintéséhez szerencse és kitartó kérdezősködés szükséges. A lelkészlak a templomerőd keleti szomszédságában áll. Ha itt nem találunk senkit, akkor az utca túloldalán lévő háznál lehet próbálkozni. Ha szerencsénk van és otthon tartózkodik valaki, kérhetjük a segítségét a bejutásban. A következő telefonszámon is érdeklődhetünk: +40 756-881-896

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 622-623.

Kiegészítés és aktualizálás: Keserű László - 2024-25

GPS: É 46° 10.820 (46.180332)
K 25° 5.076 (25.084604)

Információk: Erked (Archita) falu Segesvártól 24 km-re dél-keletre, az Erked-patak mellett fekszik. A település megközelíthető Székelyderzs irányából a 133-as alsórendű, de már aszfaltozott úton.

A közelmúltban pedig elindult a vasútvonal mellett, a korábbi rossz minőségű földút műúttá alakítása Szederjesig, ezzel nyugatról bekapcsolva a települést a 13-as (E60) főút hálózatába.

A templom megtekintéséhez szerencse és kitartó kérdezősködés szükséges. A lelkészlak a templomerőd keleti szomszédságában áll. Ha itt nem találunk senkit, akkor az utca túloldalán lévő háznál lehet próbálkozni. Ha szerencsénk van és otthon tartózkodik valaki, kérhetjük a segítségét a bejutásban. A következő telefonszámon is érdeklődhetünk: +40 756-881-896

Utolsó frissítés: 2025.11.30.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025