Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében
Pletrenica, Horvátország, Horvát-Szlavónország, Pozsega történelmi vármegye - Magasvár, Viąkovac
| Ajánlott látnivalók | |
|---|---|
Utolsó frissítés: 2018.02.08. - Az információk elavultak lehetnek!
A mára szinte teljesen elfeledett várat dús erdő takarja. A történetéről jóformán semmi sem tudható. Eloször 1400-ban említették meg, mint castrumot a pozsegamindszenti (Požeških Sesveta) Verbovszki nemesi család tulajdonában.
Utóbb török erősség lett.
„… Viškovac falu közelében egy ismeretlen erősség romjai találhatók, amit olyan kitűnő anyagból építettek el, hogy máig jó állapotban maradt fenn. A várat ovális alakúra építették. Egy kicsiny, négyszögletes kapuudvaron át lehetett bemenni a belső várba, ahol a lakóépületek voltak. A kapuval szembeni oldalon egy kör alakú öregtorony, egy igazi középkori berfrit volt, melynek bejárata az első emeleten volt. Ezt a tornyot oly módon építették fel, hogy közte és az övező fal között mindössze annyi hely maradt, hogy csak egy ember csúszhatott át rajta. ..”
A vár mai állapota:
A nyugat keleti irányban ovális vár a Pozsegai hegység keleti végében lévő, nyugatról keletnek ereszkedő hegynyereg közepén található. A hegynyereg észak, déli irányban, igen meredek esésű. A vár, az elhelyezkedése miatt, nyugatról volt a legtámadhatóbb, ezért erre a pontra egy kb. 10 méter külsőés kb. 2,5 méter belsőátmérőjű, jelenleg kb.18 méter magas tornyot emeltek. A torony erősítéseképpen, az övező várfal nyugati felét, a toronytól kb. 1,30 méterrel vezették el, ami által mintegy falköpenyezésként, vagy pajzsfalként funkcionált. A csőszerű, hengeres torony bejárata az első emelet magasságában nyílik. A torony falkoronájának lezárási módja ma már nem ismerhető meg. Analógiák alapján lehetett akár pártázatos, akár fedélszékes. A vár bejárata, a nehezebb megközelítés miatt keleten nyílott, mégpedig az íves övező falba vágott kapunyíláson keresztül. A várfalakon belül, azoktól kb. 3,5 méter beljebb, egy újabb falgyűrű emelkedett, melyben az egyéb épületeket alakították ki. A belső épületeket fél nyeregtetővel fedhették le, melynek tartógerendáinak a fészkei, máig láthatók a védőfal belső oldalán. A védőfalakat, mellvédes védőfolyosóról védték. A mellvéd lezárása szintén elpusztult, de akár pártázatos kivitelezésű is lehetett (fa védőerkély maradványai nem figyelhetők meg). A várhoz utólag, nyugaton egy félkörhöz hasonló kisebb tornyot építettek, keleten pedig a kapu védelmére, egy tetőzettel lezárt, első emeletén lőréses, négyszögletes kapuudvart alakítottak ki. A kapuudvar bejárata északon nyílott amit egy északi, a meredek hegyoldalban kialakított felvezető útról lehetett megközelíteni. A vártól keletebbre, a hegynyereg végében, a kapuudvartól mintegy 15 méterrel mélyebb platón, egy külsővárat alakíthattak ki, melynek legkeletibb részén, jelenleg sáncformában létező védőművet létesítettek. A külső vár párhuzamos északi és déli oldalát, a hegy meredeksége miatt palánkkal védhették. A záporpatak völgyéből meredeken emelkedő, a várhoz vivő kocsiutat, a fent említett elő sánc keleti homlokterében vezették el, mely tovább haladt a feltételezhető északi palánk mellett, hogy elérjen a kapuudvar északi kapujához.
Az ovális alakú vár hosszanti átmérője, kb. 25 méter , a keresztirányú átmérője, kb. 15 méter . A vöröses, ütésre csengőhangot adó kőből épült várfalak árokból becsült magassága, még mindig 8 méter körüli, a toronyé kb. 18 méter . A várfal északi része, máig, a mellvéd magasságáig maradt fenn. Az ovális alakú várat, minden oldalról, kb. 8 méter széles árokkal, és sánccal vették körbe, mely nyugaton a terep adottságai miatt jóval szélesebb. Miután a vár területe bozóttal sűrűn benőtt egyéb adatot laikusként elmondani róla nem lehet.
A vár felkeresése mindenképpen ajánlott, a magyar és horvát történészeknek meg talán érdekes feladatot jelenthetne a vár történetiségének felkutatása, az esetleg előkerült tények nyilvánosságra hozatala.
A várat 2004. 09. 02-án bejárta: dr. Montskó Péter és Szatanek József Pécs.
Forrás:
Ðuro Szabo: Sredovječni gradovi u Hrvatskoj i Slavoniji
A helyszíni vázlatokat készítette: Montskó-Szatanek A képeket készítette: Szatanek József
| GPS: | É 45° 18.670 (45.311161) |
| K 17° 45.608 (17.760134) |
Megközelítése: Viškovac (ejtsd Viskovác) települése legkönnyebben, a magyarországi Drávaszabolcs határátkelőhelyről közelíthető meg. (Pécs-Drávaszabolcs 38 km ). A határátlépés után, Donji Mihojlac-Našice útvonalon haladunk Slavonski Brod irányában. Našice után 21 kilométerrel érünk a Duboka-i elágazáshoz, ahonnan jobbra, Požega felé haladunk. Kb. 21 km után érkezünk Jakšic községhez, ahol balra fordulva, 4 km után érkezhetünk Kuzmica faluba. Itt is balra fordulunk Pleternica község irányába, majd kb. 3 km után érünk Viškovac faluhoz. A falu vége előtt, kb. 300 méterrel balra egy kőkereszt található, mellyel szemben, azaz, az útról jobbra fordulva, egy keskeny, aszfaltozott úton haladunk kb. 50 métert. míg egy rikítóan vörös lábazatú házhoz nem érünk. E ház mellett egy keskeny út halad fölfelé, mely egy jó minoségű földútban végződik. Az aszfaltút és a földút találkozásánál található porta melletti területen a gazda engedélyével leparkolhatunk, vagy haladunk tovább a földúton, mely jobbra éles kanyarban, a portához tartozó telek felső végénél halad tovább. A földúttól balra egy szőlőültetvény található, melynek északi sarkánál balra kanyarodva halad tovább az út egészen az erdő aljában lévő víkendházig (présházig). Innentől már gyalog kell tovább menni. Ha a falun túlszaladunk, egy jobbra tartó elágazáshoz érünk, mely a Novoselci vasútállomásra vezet le. Ettől az elágazástól visszafelé, a falu irányába, kb. 500 méter után érhetünk vissza a kőkereszthez. Parkolás után, a víkendház fölötti gyümölcsös jobb szélén gyalogolunk a telek végéig, ahonnan már piros körrel, belsejében fehér jelzéssel jelzett turista úton haladunk úti célunk felé. Kb. 20 percnyi közepesen nehéz gyaloglás után egy záporpatak mederhez érünk, melyen átkelve, már L jelzés visz fel a várhoz mintegy 5 percnyi kapaszkodás után
Utolsó frissítés: 2018.02.08. - Az információk elavultak lehetnek!
Új feltöltések, frissítések
Támogatás
| Ajánlott látnivalók | |
|---|---|
Az oldal használatának rövid bemutatása:
Tisztelt Látogató!
Szeretnénk egy rövid, de hasznos útmutatóval segíteni az oldal használatának elsajátításában. Az új oldal sok tekintetében változott a korábbi weboldal felépítéstől, működésétől..
Igyekeztünk jóval több információval áttekinthetővé tenni a helyszíneket. Külön menüket kaptak az ábrázolások, a légi fotók. Létrehoztunk egy archívum menüpontot, melyben időrendben elhelyezhetőek a korábbi képeink, de terveink szerint ide kerülnek majd feltöltésre azok a régi fotók is, amelyeket a fotózás kezdete óta készítettek és elérhetőek várainkról.
Újdonság szintén a videók és mellékletek menük, melyek célja mind vizuálisan, mind információk szintjén a legtöbbet megmutatni egy helyszín látnivalóiból, történetéből, jelenkori változásaiból.
Helyszínek "Látnivalók" menűsor: Belépve egy kiválasztott helyszínre, annak "Áttekintés" oldalára kerülünk. Az új "szürke" menüszerkezet megjelenítésének lényege, hogy csak azok a menük láthatóak, választhatóak, amelyekben tartalom is található. Megjelenő menüpontok használata értelemszerű, használata külön kiegészítést nem igényel.
Fontos viszont, hogy bizonyos nagyobb, vagy bonyolultabb helyszíneknél, több alaprajz választására van lehetőség az "Áttekintés" oldalon. Ezt az alaprajz képe alatt szám is mutatja, de az alaprajz jobb szélénél csúszka is utal rá. Mindkét módszerrel kiválasztható a kívánt alaprajz, melyeken a fotók ikonjára kattintva, az aktuális pozícióban készített képet látjuk a bal oldali nagykép ablakban. Az alaprajzon kiválasztott ikon ilyenkor sárga színre vált, továbbra is mutatva a választott pozíciót. A képek automatikus váltakozása ilyenkor megáll. A képre kattintva, külön ablakban megnyílva annak eredeti méretében való megjelenítését kapjuk. Az új feltöltéseknél és frissítéseknél, a korábbinál lényegesen nagyobb felbontású képeket használunk. Így jól áttekinthető, részlet gazdag bemutatását tudjuk nyújtani a látnivalóknak.
Az "Áttekintés" oldal alsó részén lévő gyors áttekintés képsora szintén csúszka segítségével görgethető, amennyiben a képek nem fértek el az oldalon.
Fontos és megszokást kíván az oldalon való görgetés módja. Mivel a belső tartalmak, például a szöveganyagok, képek, megkívánták egy kombinált görgetés rendszer kialakítását, ezért mindig ott működik a görgetés az egérrel, ahol az egér pozíciója van! Ezzel a módszerrel így nagyon könnyen lehet az egérrel léptetni a képeket, gördíteni a szöveges anyagokat, a kép alapú mellékleteket. Képek lapozásánál, mind a jobb és balszélen történő kattintás, mind az egérgörgő mozgatásával történő léptetés is használható. A háttéren vagy az Windows ablak csúszkát használva az egér görgetést az egész oldalt lehet mozgatni. A belső felületen használva az egér görgetés viszont a belső tartalmat mozgatja. Egy kis gyakorlást követően hamar rááll a kezünk, gyorsan és könnyen kezelhetővé válik a tartalmak görgetése.
A választó térkép használata: A korábbi váras oldal a helyszíneket mutatta a térképen. Az új oldal térkép pontjai viszont a településeket mutatják, ahova a helyszínek kapcsolódnak. A térképen lévő gyorskeresés, mind a helyszín, mind a település keresésére alkalmas, de mindig a település találatát és pontját fogja mutatni. Támogatott az ékezet vagy idegen karakter nélküli keresés. Ebben az esetben az alapkarakter kell használni. Szintén működik a szókezdeti, de törték szóra való keresés.
Rámutatva a település pontjára, kis buborékban ad információt, milyen látnivaló található a településen. Jelenleg a vár és templom elérhető, de a jövőben a látnivalók csoportja bővülni fog. A kis ikonok melletti szám mutatja a látnivalók számát. A pontra klikkelve automatikusan a keresés főmenü találati részére érkezünk, ahol kiválasztható, mely helyszín érdekes számunkra.
Keresés főmenü: A térkép főoldalról, ahogy azt előbb láttuk is ide kerülünk a választást követően. A keresés funkció, a főmenü sorból is elérhető. Itt a keresés sokkal pontosabban megadható, illetve több opcióban szűkíthető.
Források főmenü: Ebben a menüben a rendszerben található forrásmunkák kereshetőek, szerzőre, címre. A "Kiadványok" és "Szerzők" mezőben akár kiválasztásos módszerrel is. Jelenlegi állapotában még sima szöveges felületként működik, de a következő fejlesztési lépésben összekapcsolódik a mellékletként fizikailag is tárolt forrás tartalmakkal. Így amihez van anyagunk valamely formátumban, az azonnal megnyithatóvá válik majd. A többi forrásnál pedig ahol csak elérhető, közvetlen linkkel igyekszünk a tartalom eredeti forrásához irányítani az érdeklődőket.
Fontos volt számunkra, hogy a korábbi weboldal anyaga ne vesszen el. Számos helyszín kapcsán vannak olyan anyagok, amelyek pótolhatatlanok lennének. Az oldal fejlesztői sikeresen átemelték és adatbázisba szervezték a régi anyagokat. Azonban ez kompromisszumokkal együtt járó folyamat volt. A legfontosabb ezek közül, hogy a helyszínek jelentős számánál kell a pontatlanságokat javítanunk, mivel az program algoritmusok sok esetben nem tudták helyesen átemelni a tartalmakat.
Folyamatosan dolgozunk mind a hibajavításokon, mind az új anyagokkal való kiegészítéseken és természetesen a még hiányzó helyszínek felvitelén.
Emellett az oldal is folyamatos fejlesztés alatt áll, újabb lehetőségek és modulok beépítése van tervben, illetve további ésszerűsítések, melyek a kezelést kívánják segíteni.
A jövőre nézve egyik fő irány a mobil alkalmazás hátterének kialakítása, annak előkészítése.
Bízunk benne, hogy egy minden igényt kielégítő formában sikerül az új varak.hu oldalt elindítanunk.
Ebben a munkában számítunk minden várszerető ember hatékony közreműködésében, aki ezt a célt támogatni tudja.

