Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Drežnik Grad - Drežnik GradHorvátországHorvát-SzlavónországModrus-Fiume történelmi vármegye - Drezsnik

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Archívum
  • Térkép
  • Szállás

„ …Északkeletre a plitvicai tavaktól – melynek a hágója szintén erődített volt - fekszik Drezsnik ( Drežnik) települése, mely a valamikori hasonnevű vármegye székhelye, amit 1253-ban III. Béla ideiglenesen átadott a Nelipich comeseknek. Ezt II. András is megerősítette, de már 1278-ban a Németújváriak (Kőszegiek) birtokoskodtak itt, akik a várat aztán a Babonicsoknak adták el.

Ámbár a Nelipichek 1321-ben, visszakapták a várat Károly Róberttól, de csak rövid időre, mivel már 1323-ban, Frangepán Duim a tulajdonosa és még 1475-ben is megerősítette Corvin Mátyás ennek a várnak a tulajdonában Frangepán Miklós comest. A császári hadak nem tudták megvédeni Drezsniket, így 1592-ben végleg a törököké lett, és maradt is a kezükön, még annak ellenére is, hogy 1686-ban Herberstein egy rövid időre visszafoglalta. Egy 1871-es fényképen is az látható, hogy a vár elég jó állapotban – persze már teljesen átépítve – volt. A belső vár szabálytalan négyszögletű volt, egy kör alakú toronnyal, amit egy külső vár falaival vettek körbe, két négyszögletes toronnyal a sarkokon. A külsővárnak, az első emelet magasságában lévő kapujához egy lépcsőn lehetett feljutni. Weigel, a karlócai békéhez készített térképére is felrajzolta a vár alaprajzát (1700.), azzal a megjegyzéssel, hogy a vár már romokban áll.…”

A vár mai állapota:

A vár, noha jelenleg is felújítás alatt áll, meg sem közelíti az 1870-es állapotát, amikor még szinte teljes egészében állt. A keleti falszakasz a két négyzetes tornyával és összekötő falaival csak nyomokban látható, illetve csak a vonulata figyelhető meg. Ugyan ez a helyzet a vár déli részével is. Azonban a vár magját adó torony teljes magasságában áll. Jelentősebb falmaradványok, az egykori, négyzetes, belső várból állnak, de a külsővár falai is elegendőek ahhoz, hogy az alaprajza kikövetkeztethető legyen. A várudvarban található épületek, már csak terepalakulatok formájában léteznek, ám a Gj. Szabo által említett, lépcsős megoldású bejáratnak nyoma sincs. A vár északról, nyugatról és délkeletről, a plitvicai tavakat tápláló Korana folyó meredek, szakadékszerű partfala miatt támadhatatlan volt. Viszont, a legkönnyebben támadható északkeleti oldalon, az egykori külsővár falnyomain kívül, még egy védőárok sem figyelhető meg. Lehetséges, hogy ezt a területet az idők folyamán a természet, vagy az emberi kéz töltötte fel. A vár romjai könnyen megközelíthetőek.

A várat 2007. április 30-án felkereste: Dr. Montskó Péter, Roskovenszky Hedvig, Tamás Zoltán és Szatanek József.

Forrás:

Ðuro Szabo: Sredovječni gradovi u Hrvatskoj i Slavoniji, 1920. Zágráb. 

Branko Nadilo: A Kordun hegység déli részén található várak áttekintése és Cetin vár romjai, Građevinar, 2002/54. évf. 11. szám.

GPS: É 44° 56.594 (44.943237)
K 15° 40.152 (15.669208)

Drežnik - Drezsnik vára, az Adria szerelmeseinek oly jól ismert, Karlovac - Slunj - Plitvica - Zadar közti főútról közelíthető meg a legkönnyebben. Ez mostanában könnyebben megtehető, mert az új autópálya átadásával az egykor új zsúfolt főút jelenleg szinte néptelenek. Karlovac-nál le kell térnünk a kényelmes autópályáról és a régi, 1-es jelzésű Slunj - Zadar főutat célszerű választanunk. Slunj városa a térképek alapján is igen jól megközelíthető. Amúgy a Drezsnik várának helyt adó települést Drežnik grad-nak nevezik, így Slunj városát délnek elhagyva, ezt a települést jelző táblát kell figyelnünk. Slunj után kb. 20 kilométerrel egy elágazáshoz érünk, melynek jobbra tartó ága Plitvicának (Zadarnak) tart, míg a balra tartó ága, a már említett Drežnik grad felé vezet (az elágazástól kb. 10 km). A faluba beérve, haladjunk a település közepén található templomig, mert a várhoz vezető mellékút pontosan a templommal szemben, jobb felé ágazik le. A házak közt elhaladó jó minőségű aszfaltos út, kb. 800 méter után földútra vált, de innen már a vár jelenleg is felújítás alatt álló tornya, jól látható.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció