Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Márévár

A községtől, mintegy 5 km-re emelkedő Várhegy csúcsán épült a szabálytalan alaprajzú, ötszög alakú, kb. 2 m magas fallal körülvett vár. A várudvar keleti oldalában a falhoz épült egy emeletes palotaszárny, emeletére egyenes karú falépcső vezetett a nyugati homlokzat előtt. A palota déli és nyugati oldalához különböző rendeltetésű gazdasági épületek csatlakoztak az udvarra néző ablakokkal és ajtókkal.

Az udvar északnyugati sarkában sziklába vágott ciszterna épült a vár vízellátásának biztosítására. Az erősség védelmét a vár fala és ennek felső szintjén épült védőpártázatos folyosó látta el. E zárt falat csak az északi oldalra helyezett kisméretű bejárat szakította meg, amely alatt egy alagút húzódott, és a vár ciszternájába torkollott.

A bejárat védelmére a vár északnyugati sarkától észak felé kettős árokrendszer épült. A feltárás során talált cölöplyukak alapján feltételezhető, hogy ezen a részen egy palánkfal is létezett.

Ugyancsak feltárásra került a vár délnyugati sarkától kiinduló és a keleti végén végződő félkör alaprajzú bástyafal alapja, valamint az északkeleti résztől keletre mintegy 12 m-re, a sziklába vágott, téglával bélelt farkasverem, melynek belső és külső oldalán talált cölöplyukak a fölötte átvezető fahidat tartó oszlopok helyei lehettek. Ennek közelében egy őrfülke maradványai is megfigyelhetők.

A vár keletkezésének időpontját és építőjének nevét nem ismerjük, minden bizonnyal azonban a tatárjárás után épült, de első említése csak az 1316-ban kelt oklevélben történik, amikor Károly Róbert király Bogár István mester részére kiadott adománylevelét átírja és megerősíti annak birtokában, ekkor ,,Castrum Mare" alakban fordul elő. Később, 1347-ben a vele rokon máréi Gunyafiak, Domokos és István itteni részüket 50 márkáért Becsei Töttösnek és Vesszősnek zálogosítják el. E két család 1358-ban egymás közt osztja fel a várat és annak tartozékait. A Gunyafiak 1393-ban visszaszerzik e zálogbirtokait, ami ellen bátmonostori Töttös László 1406-ban és 1407-ben tiltakozik.

Gunyafi Mihály e birtok felét 1432-ben a pécsi püspöknek zálogosítja el, de a következő évben már közte és bátmonostori Töttös László között ítéletileg osztják fel a várat és uradalmát.

A máréi uradalom örökösödési szerződés alapján 1505 előtt a Várady család tulajdonába került. Amikor Várady István a mohácsi csatában életét vesztette, Mihály nevű bátyja a várat erőszakkal elfoglalta, de Várady Istvánné parancsára Bakics Pál ostrommal visszavette.

Pécs elfoglalása után Máré vára is a török birtokába került, s 1545-ben a mohácsi szandzsákhoz csatolták.

Horvát Márk szigetvári várkapitánysága idején rác-törökök és magyarok lakták a várat, akiktől 1561-ben Zrínyi Miklós foglalta el és adta vissza a Várady családnak.

A vár valószínűleg a XVI. században lőporrobbanás és tűzvész következtében pusztult el, mert a XVII. század végén kelt oklevelek már mint elhagyott romot említik a pécsi püspök birtokában.

A várat az Országos Műemléki Felügyelőség az 1950-es évek végén feltárta és konzerválta. A régészeti munkákat G. Sándor Mária, a helyreállítás építészeti terveit Pusztai Ilona és H. Nándori Klára építészek (OMF) készítették.

Az elmúlt évtizedekben jelentősen romlott a vár állapota, ezért 2015 óta felújítási és régészeti feltárási munkálatok zajlanak. 2017-es őszi bejárásunk alkalmával csak külső megfigyeléseket tudtunk tenni. A vár a szócikk zárása idejében (2018 március) is zárva tart, nincs információnk a megnyitás tervezett időpontjáról.