Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Csíkmindszent - MisenteaRomániaErdély és PartiumCsík történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Térkép
  • Szállás

Csíkmindszent (Misentea) falu először 1333-ban Omnes Sancti néven jelentkezik. 1567-ben Mindjzenth, 1576-ban Mindszent formában írják.

1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, Benedek a pápai tizedjegyzék szerint kétszer 3–3 régi banálist, 1334-ben pedig Miklós 3 régi banálist fizet.

A templom régebbi eredetére utal két kőbe vésett dátum: 1230, a sekrestye külső falán, a nyugati ablak felett és 1247, a templom kerítésébe beépített kövön. Kétségtelen, hogy másodlagos a bevésés és későbbi, de megengedi annak feltételezését, hogy a későbbi újítások és átépítések során az eredetiről ismert dátumokat mentették át. Az 1333. évi okleveles adat Mindenszentek tiszteletére szentelt templomáról beszél. 1433-ban a templom búcsúengedélyt kap.

1583-ban Báthori István idejében katolikus papja van, 1591-ben papja Komlos Mihály.

A XIII. századi templom a gótikus korban késő gótikus szentélyt kap, melynek apszisa a nyolcszög három oldalával zárul. Szép csillagos boltozata három zárókőbe végződik: kettő csillagdíszítéssel, egy görög kereszttel. A bordák egyszerű konzolszerű gyámkövekre futnak. A leckeoldali gyámkövön háromszögpajzson mesterjegy látszik.

A hajót barokkosan átalakították, az ablakokkal együtt.

A szentély apszisán két gótikus ablak megmenekült, de belülről befalazva.

Fali szentségfülkéje művészi gótikus alkotás, tornyos kivitelben. Egyik régi harangjának feliratát Orbán örökítette meg: Meister vilricy, Meis, bitofer, 1505.

Lőréses várfal veszi körül, melyből a plébánia felé vezető kapu csúcsíves. 1661-ben a templom tetőzete és oltára Ali hadjáratának áldozatául esik. A templom tornyát a falu szülötte, Mártonffy József püspök építtette 1799–1815 között.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 604-605.


GPS: É 46° 19.594 (46.326572)
K 25° 53.567 (25.892790)

A paplak a templom mögött, a kerítőfalhoz hozzáépítve található . A templomkulcsot a plébános úrtól lehet elkérni.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció