Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Homoródújfalu, unitárius erődített templom

Homoródújfalu (Satu Nou) falu a Hargita-hegység lábainál, a Kis-Homoród völgyének alsó részén, az egykori Szászföld és a Székelyföld határán helyezkedik el. Közigazgatásilag a 2 km-re északnyugatra lévő Oklánd községhez tartozik. A település 1481-ben jelentkezik a forrásokban Wijfalw néven. Az 1567. évi regestrum 13 kapuval jegyzi.

Középkori templomáról az új templom tornyának gombjában elhelyezett okmány emlékezik, miszerint a lebontott középkori templomot 1481-ben építették s lebontásakor 317 esztendős lett volna. Kétségtelen, hogy a régi templom a XV. század végén épült, amit a megmaradt gótikus töredékek erősítenek meg: a déli portikus bejáratának két oldalán egy-egy gótikus töredék beépítve, a szentségtartó fülke, egy késő gótikus ajtó zárkövének töredéke, egy gótikus ablakkeret darabja, két horgony közé fogott orrtagos profillal.

A reneszánsz hatás a nyugati bejárat kőkereténél és a déli ajtókeretnél jelentkezik. A régi boltozat még az új építés előtt „lerontatott”, amint azt 1749-ben írják, 1789-ben festett mennyezetről szól a krónika, a hajó és szentély fölött. A templomot 13 kőlábbal megerősített várfal vette körül, és nyugati részén torony állott, kerítésbe foglalva.

A templom a reformáció alkalmával az unitárius vallásra áttért hívek tulajdonába került, így belsejét fokozatosan a katolikusnál sokkal szerényebb és egyszerűbb unitárius templommá alakították át. 

Az 1781-ben II. József császár által kiadott „Türelmi rendelet” biztosította a lehetőséget arra, hogy tekintettel a régi templom már igencsak megroppant állapotára, az egyházközség elöljárói egy teljesen új templom építéséről döntsenek. Az új templom építésének előkészítő munkálatai már 1794-ben elkezdődtek, majd 1801-ben fejeződtek be.

A régi templom anyagaiból egyedül a reneszánsz kori faragott kő ajtókereteket használták fel újra („a templom nyugati bejáratának egyenes záródású, finoman tagolt reneszánsz kőkerete van, hasonló profilozású szemöldökpárkánnyal, míg a déli oldalon a barokk portikus bejáratának két oldalán egy-egy gótikus töredék van beépítve.” ), de érdekes módon betartottak néhány régi, csak a katolikus templomokra jellemző építési szokást is: például a lekerekített formájú templombelső, a diadalív és megmaradt egy beépített szentségtartó-üreg (!) is, amely egyáltalán nem jellemző és nem használatos az unitárius templomokban.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 657-658.