Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Zenta - SentaSzerbiaSzerbiaBács-Bodrog történelmi vármegye - Zenta, erődített élelmiszer raktár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Zenta – Erődített élelmiszer raktár

Zentától délre, a Tisza mellett, a zentai szigettel szemben épült fel az 1680-as évek végén. Az 1697. évi zentai csata idején fontos szerepet játszott. A Temesközben állomásozó török hadak francia hadmérnökök segítségével Zenta és Csóka között vertek hidat a folyón. Ennek hírére „Eugen herceg … lovassággal és tűzérséggel maga sietett előre, a midőn személyesen tapasztalta, hogy a török sereg már részben átkelt a hídon, részben pedig a zentai proviant háznál vert hidat fedező védművekben és körülötte mozognak. … A szultán és kísérete, valamint a tüzérség jó része a podgyászszal együtt már a túlparton és részben a hídon volt ekkor, a sáncokat pedig az összes gyalogság, némi lovasság és 100 ágyú védte. … A törökök által rögtönözve felállított hajóhíd a mostani sziget előtt lévő proviantháznál volt, mely épület már azelőtt sáncokkal volt ellátva. Ezen sáncok képezték alapját azon hatalmas védműveknek, melyek által a törökök a hídfőt rövid idő alatt megerősítették. A védművek igen mély árokból álltak, melyek részint kívülről, részint belülről szekérsáncokkal is el voltak látva. Ez volt a hídfő belső vonala. Ezenkívül még egy, szintén félkörben mintegy 1000 lépésnyi hosszúságú sugárral bíró külső sánc lőn felhányva, mely mellvédekkel és kitörésre alkalmas nyílásokkal volt ellátva. E sáncok oly erősek és magasak valának, hogy Eugen herceget is csodálatra birták.”

A csata utáni felmérésekből tudjuk, hogy a török tábor központja a felgyújtott élelmezési raktárat kerítő sánc volt (A). Ehhez kapcsolódott északról és délről egy-egy további sánc (B). E belső védelmi vonalat még egy további, félköríves szakaszokból álló szekérvár erősítette (C). A csata előtti pillanatokig zajlott egy külső, a teljes belső sáncrendszer körbevevő sánc építése is, amely azonban Savoyai Eugén herceg gyors felvonulása miatt végül nem készült el (D).

A csata gyakorlatilag a belső sáncok környezetében zajlott le, s mint tudjuk, a törökök számára hatalmas kudarc volt. A szövetséges csapatok a Tiszába szorították a parton összezsúfolódott török egységeket. „A bal szárny és a bal oldalvéd zászlóaljai elvágták az ellenségnek a híd felé való visszavonulását, mely borzasztó vérengzésre adott alkalmat, a vízszélen, a vízben, a sáncoknál, valamint a hídnál. A katonák annyira fel voltak dühödve, hogy kegyelemről szó sem lehetett, noha egyes pasák és főtisztek nagy pénzbeli ígéreteket is tettek. Ez okozta, hogy a zentai csatából igen kevés fogoly esett…”

A raktárat később a karlócai béke utáni években bonthatták el. A 18. század végén, az I. katonai felmérésen már nyoma sem látható, helyén szőlőskertek voltak akkoriban. Csupán a török tábor legkülső sáncait jelölték a térképezést végző tisztek.

Pánya István

 

Ajánlott irodalom:

Pánya István: Kora újkori erődített élésházak Bács-Kiskun megyében in: Wicker Erika (szerk): Cumania 28 Kecskemét, 2018.

Pánya István: Erődített raktárak a Bácskában, Bácsország 2017/2-3.

GPS: É 45° 54.429 (45.907154)
K 20° 6.434 (20.107233)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció