Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Felsőtömös - Timişu de SusRomániaErdély és PartiumBrassó történelmi vármegye - A Tömösi-szoros erődítései

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Felsőtömös-Alsótömös (a Tömösi-szoros erődítései)

 

A Bucsecs és a Brassói-havasok közötti, kb. 50 kilométer hosszú Tömösi-szoros már régóta az egyik fő közlekedési útvonal Erdély és Havasalföld között. A középkori szekérút a délről észak felé rohanó Tömös folyócska mentén haladt, de azt többször is elmosták a folyó áradásai. A 18. század közepére az utat kijavították, a kereskedelmi forgalmat pedig a Felsőtömösnél és Alsótömösnél is felállított kontumác állomásokon ellenőrizték. Napjainkban a Brassó délkeleti szegletéből induló E 60-as főút Négyfalunál (Szecseleváros) fordul délnyugati irányba, a Tömösi-szoros felé. Itt halad az 1879-ben megnyitott Brassó-Predeal-Sinaia vasútvonal is.

A szoros katonai védelmének első emléke a mai Alsótömöstől északkeletre, a mai Négyfalu közelében lévő, ismeretlen időben készült ún. Tatárhányás, amelyet az első katonai felmérés 274-es szelvénye „Schantz” felirattal jelöl, és amelyet Orbán Balázs is megemlít. A Kátpátokon átvezető útvonal középkori, épített védelméről nincs tudomásunk.

Az első katonai felmérésen (1769–74) a szoros mentén kisebb figyelőtornyok, Predeálnál „Schanz” felirat és jel látható. A harmadik osztrák–török háború kitörésekor (a hadüzenet 1788. február 9-én történt) az osztrák hadvezetés csapatokat irányított a Tömösi-szoros védelmére, amelyek a szoroson túlhaladva február 21-én a jóval délebbre, Havasalföldön fekvő Sinaia ortodox kolostorának tornyokkal ellátott, négyszögletes kőépületét is megszállták. A kolostor védelmére rendelt 300 székely gyalogos 1788. március 24-én sikerrel védte meg az épületet a támadó török sereg ellen. Bár a szorost a háború folyamán további jelentősebb támadás nem érte, a császári parancsnokság mégis kisebb erődítések építése mellett döntött. Ezek közül a legjelentősebb a Felsőtömös községtől délre, a mai szerpentinút déli végénél, az úttól nyugatra lévő hegycsúcson, az egykori Kontumác állomástól délre épült Predeáli sáncvár. Ezt a sokszögletű, szabálytalan alaprajzú, magasított ágyúdombbal ellátott, kisméretű gerenda-föld erődöt elsősorban tüzérség elhelyezésére emelték 1788–89-ben (tervrajzai megtalálhatóak a bécsi Kriegsarchivban). A sánc helye azóta beépült, és a kisvárossá fejlődött Predeál része lett. A szállodákkal és lakóházakkal borított területen a sánc maradványait nem sikerült megtalálnunk, azok valószínűleg teljesen elpusztultak.

Az 1788-as év folyamán elkészült a mai Alsótömöstől délre, kb. 3 kilométerre, a Tömös folyó és a mellette haladó út legszűkebb részének keleti oldalán egy többrészes ütegállás. Az akkor még Hammas-dombnak, majd a 19. század közepétől Magyarvárnak nevezett, kb. 15 méter relatív magasságú (tszfm.: 771 méter) kettős sziklamagaslatot 1788 júniusában gerendákból és földsáncokból készített kis erődítménnyel látták el. A délre néző domboldalon gerendafalakkal védett, nyitott ágyúállások és gyalogsági tüzelőállások készültek, amelyektől keleti–délkeleti irányba haladva a hegyoldalban felfutó hegygerincet is ellátták a támadást lassító akadályokkal. Ehhez hasonló – kivágott fákból, vastagabb ágakból készült – akadályvonalat készítettek a Tömös nyugati partján felfutó hegyre is.

A Hammas északi sziklacsúcsán is – ahol ma az 1849-es emlékmű áll – felépült egy négyszögletes ütegállás, amely három ágyú elhelyezésére volt alkalmas. Nincs adatunk arról, hogy ezt az erődítményt a harmadik osztrák–török háború során támadás érte volna. A háború végeztével sáncait valószínűleg elhagyták és azok pusztulásnak indultak.

A háború után a szoroson átvezető útvonalat tovább javították, egészen az 1830-as évekig. Az itt megnövekvő forgalom ellenőrzésére szolgált az a megerősített határátkelőhely, amelynek 1826-os keltezésű tervrajzát a Kriegsarchiv gyűjteményében őrzik. A tervrajz a 18. századi alsótömösi kontumác állomás erődített átépítését ábrázolja. A tervrajzon erődített figyelőház és raktárépületek, valamint a szorost elzáró paliszádfal és egyéb akadályok láthatóak. Orbán Balázs az 1860-as években ezt a határállomást már elhagyatva találta.

A jól védhető Hammas-domb az 1848–49-es szabadságharc idején kapott ismét hadi szerepet. 1849. április – május hónapokban, mindössze hat hét leforgása alatt, Szász Dániel mérnökkari százados terve nyomán a kirendelt székelyek és szászok egy igen jól megépített erődítményt emeltek ezen a helyen, amely teljesen lezárta a szorost: „…a sziklagerincz melletti nyilat két ágyú által fedezett kapuzattal volt ellátva, odább a hegyalján mellvédek és pallisadok által fedezett helyzetben ismét két és a sziklagerincz tetején három ágyú volt elhelyezve; a hegy oldalán és Magyarvár gerinczén is a gyalogságot fedező töltések és sánczolatok voltak hányva” – írta róla Orbán Balázs. Miután 1849. május 9-én I. Miklós cár közzétette azon nyilatkozatát, amelyben ígéretet tett, hogy katonai segítséget nyújt a Habsburgoknak a magyar szabadságharc leverésére, a támadás a Tömösi-szorosban már csak idő kérdése volt. 1849. június 19-én reggel Alexander Nyikolajevics Lüders tábornok vezetésével az V. hadtest fő erői – összesen 27 ezer orosz katona és 48 löveg – nyomult be a Tömösi- és a Törcsvári-szoroson keresztül Erdélybe. Az orosz haderő június 20-án hajnalban támadta meg a Kiss Sándor ezredes vezette kb. 2000 fős honvédsereget, amely a sáncerődítmény védőállásaiban hat órán keresztül állta az ellenség rohamait, súlyos veszteségeket okozva a támadóknak. Végül további csapatok bevetésével, járhatatlannak hitt hegyi utakon az oroszoknak sikerült megkerülniük a várat és a honvédek mögé jutni. A védelem ekkor összeroppant, majd a honvédség visszavonulása az őket üldöző kozák lovasság hatására pánikszerű meneküléssé fajult. Az oroszok elfoglalták és szétdúlták az erődítményt, melynek katonai szerepe véget ért.

A Magyarvár dombja és a szoros nyugati oldala közti legkisebb távolság a harcok idején kb. 40-50 méter volt, az 1870-es évek második felében azonban, a vasúti pálya kialakításakor a szorost szélesebbé kellett tenni. Ekkor a magyarvári dombtól nyugati irányban kialakított sáncok és lőállások maradványait elpusztították. A nyugatról meredek sziklákkal határolt Magyarvár dombjának tetején a csata 30. évfordulójára készített emlékmű áll, körülötte sáncmaradvány már nem látható. A dombtól keletre vezető hegyélen készített sáncok csekély terepalakulata viszont kb. 60-80 méter hosszan még napjainkban is megfigyelhető.

A Török Birodalom fokozatos balkáni térvesztése, az Oroszország növekedő térségbeli befolyása az 1870-es években az Osztrák-Magyar Monarchia és a cári birodalom viszonyának kiéleződéséhez vezetett. A Monarchia helyzetét tovább bonyolította a román fejedelemségek erősödése, és nem utolsósorban a saját boszniai-hercegovinai és szandzsákbeli ambíciói is. A helyzet értékelésére 1876. november 13-án Bécsben tartott titkos konferencián a katonai vezetés I. Ferenc-József elnökletével megtárgyalta Bosznia és Hercegovina okkupációjának tervét, valamint ugyanekkor döntöttek az Orosz Birodalom várható negatív reakciójára való felkészülésként a Kárpátok és Erdély védelmének fokozásáról is. 

Ennek a döntésnek a nyomán került sor új erődítés építésére – többek között – a Tömösi-szorosban, a mai Felsőtömös közelében is. Az új igények kielégítése céljából a 19. század utolsó harmadában korszerű elvek szerint tervezett, többnyire kettő-nyolc löveg befogadására alkalmas kiserődöket, zártsáncokat építettek az erdélyi szorosokban, valamint ezektől kissé távolabb telepített ún. „Blockhaus”-okat, a legénység számára. A kiserődökben is kialakítottak fedezékként szolgáló, földdel borított gerendaépületeket. A gondosan megtervezett létesítmények tipizálására, illetve az egyes típusoknak az adott terepviszonyokhoz való adaptálására 1876-tól találhatóak tervek a bécsi Kriegsarchivban. Felsőtömös településtől 3 kilométerre északra is a fenti elvek alapján épültek 1878-ban erődítések és kiszolgáló épületek. Ezen a helyen az addig kb. 300 méter széles völgy összeszűkül, megfelelő lehetőséget nyújtva a szoroson át dél felől betörő ellenség megállítására. Itt, a Tömös keleti oldalán egy kettős domb kínált jól védhető helyet szorosvédő erődítés telepítésére. A környező magas hegyek nyugati irányba lefutó nyúlványának erdővel borított, kb. 50 méter relatív magasságú dombján épült a védelmi rendszer legfontosabb eleme, a „Werk A” nevű kiserőd. A zártsánc nyolc löveg elhelyezésére volt tervezve. A kiserőd területére építettek egy kereszt alaprajzú gerendaházat, amely szállást és menedéket nyújtott a legénységnek. A „Werk A”-tól délnyugatra, attól kb. 60 méter távolságban egy alacsonyabb domb platójára megépítették a „Batterie B” jelű ütegállást, amely hat lövegével jelentősen fokozta az erődítés tűzerejét. Itt fedezék vagy szállás nem épült. Az ütegek elhelyezésére szolgáló sáncművek kiegészítésére, a szoros jobb lezárása érdekében két, árkokkal és sáncokkal védett gerendaépületet („Blockhaus”) is emeltek a tüzérségi kiserődöktől keletre és nyugatra. A „Blockhaus I.” a „Werk A”-tól keletre, kb. 150 méterre, a „Blockhaus II.” pedig nyugatra, kb. 250 méterre a Tömös nyugati partja fölé emelkedő dombra épült. Mindkettő 25 katona elhelyezésére volt méretezve. Az erődítésrendszert a völgyet kelet–nyugati irányban keresztező, egymást több sorban követő, földmunkával kialakított gyalogsági sáncok egészítették ki. A gerendaépítmények napjainkra elpusztultak, a kiserődök sáncai, terepalakulatai azonban manapság is jól felismerhetővé teszik az erődítés egykori kiterjedését, elhelyezkedését.

Az alsótömösi Magyarvár-domb utolsó katonai felhasználásának szándékáról a bécsi Kriegsarchivban I.C.VI. 1–9–686 szám alatt találunk egy tervsorozatot. Az 1879-es dátummal ellátott dokumentáció tervlapjai a dombon felépítendő, szabálytalan négyszög alaprajzú, bombabiztos Blockhaus rajzait tartalmazzák. Azt is tervezték, hogy a kis erődítmény védelmi képességének fokozására a domb déli előterében, a Tömös felduzzasztásával kis tavat alakítanak ki. Az építményt valószínűleg a fentebb ismertetett, 1878-ban megépült felsőtömösi sáncok kiszolgálására szánták, de végül is nem valósították meg.

Forrás:
Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 192-198.

GPS: É 45° 33.737 (45.562275)
K 25° 36.062 (25.601028)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció