Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

SimontornyaMagyarországTolna vármegyeTolna történelmi vármegye - Vár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Archívum
  • Mellékletek
  • Térkép
  • Szállás

Simontornya

A szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos vár a város nyugati részén, a felszínről alig kiemelkedő dombon épült.

Az OMF által az 1960-as és az 1964-1966. évek között végzett feltárás és helyreállítás során részleteiben tisztázták a vár építéstörténetét.

Megállapították, hogy a vár déli oldalán, a mai formájában látható lakótorony, nem azonos a XIII.században épült lakótoronnyal, hanem ez utóbbi alapjaira építették a XV. század második felében.

A feltáráskor a lakótorony pincéjében megtalálták a járószint alatt az eredeti, a kerítőfalnál szélesebb gerendavázas fal maradványait. A tornyot a XIII. század végén fallal vették körül és a későbbiek során a falon belül építkeztek, kivéve a déli olalt, ahol az építkezés kapcsán azt áttörték.

A toronyban az 1500-as évek elején épült lépcsőház második emeletéről, majd később, talán a török hódoltság idején a lépcsőház déli oldalán épített toldaléképítményből lehetett bejutni. A lépcső a lakótorony első emeletének reneszánsz ablak fülkéjéből kialakított bejárathoz vezetett. Már az 1500-as éveket megelőzően létezett itt egy építmény, amelyben a lépcsőház helyezkedett el. A lakótorony északi földszinti oldalán is volt egy kétszárnyú kapubejárat, amely a várudvarról történő közlekedést biztosította.

A XV. század második felében a lakótorony nyugati oldalához épült kaputorony, melyet a lakótoronnyal egyidejűleg, az 1500-as években reneszánsz stílusban alakították át. A kaputorony déli falában épült kapu egykor felvonóhíddal volt ellátva. E kapuval szemben a torony északi oldalán, a lakótoronyhoz hasonló kapu vezetett a vár udvarára. A várudvar keleti oldalán helyezkedett el a XIV. század közepén épült mintegy 25x10 m nagyságú, téglalap alaprajzú, 0,90x1,30 m méretek között váltakozó falvastagságú két emeletes gótikus palota.

A vár XV. századi bővítése és az 1500-as években történt átépítése során a palotát is átalakították. A XV. században a palotával egyidőben épült az udvar északi és nyugati oldalát határoló fal. A várat mocsár és vizesárok vette körül, melynek vizét a Sió és a Kapos táplálta.

A XIII. század közepén e vidék a Döröcske nemzetségből származó Salamon comes - 1272-1275 között fejérvármegyei főispán - birtoka volt. Fia, Simon 1264-ben kapta meg Moys sümegi és bihari főispán közbenjárására a királytól a drávántúli Predemih nevű földet, aki azonban több társával együtt 1273-ban a fövényi országgyűlésen a Németújváriak ellen fellázadt. Emiatt birtokaitól megfosztották, a király rövidesen megbocsájtott neki. Amikor Moys országbíró lett, Somon megszerezte az alországbírói rangot. 1277-ben a király engedélyt adott simonnak, hogy Igartól délkeletre 5ooo lépésre fekvő szigeten várat építhessen. Az engedély birtokában felépítette téglából a mai vár magját, a hatalmas lakótornyot.

Az Árpád-ház kihalta után, 1317-ben, már Pettrus de Eőrs tárnokmester volt a vár birtokosa. Károly Róbert király a Tolna várának ostrománál magát kitüntető Hencz fia János mesternek, budai rektornak, óvári kapitánynak adományozta 1323-ban, ,,Castrum seu turrim sive poss. Simontorna"-t, aki 1343-ban kelt végrendeletében, magtalan halála esetére a várat felesége testvérére, Laczkfi István erdélyi vajdára, brassói és szolnoki főispánra hagyományozta.

Laczkfi István halála után fia Dénes örökölte Simontornyát, aki 10 évig királyi főlovászmester, és eközben a székelyek ispánja, majd vidini főkapitány is volt. Amikor Laczkfi II. István 1397.február 27-én a Garaiak, a Kőrösudvarhelyen megtartott országgyűlésen tőrbecsalták és megölték, Zsigmond király Simontornyát más birtokkal együtt Kanizsai János esztergomi érseknek, testvéreinek Miklós tárnokmester, zalai vasi, soproni főispánnak és István ajtónállómesternek, somogyi ispánnak ajándékozta.

A Kanizsaiak 1424-ben Ozorai Pipóval cserélték el Sárvár birtokáért. Ozorai 1426-ban meghalt, a birtok a nádorra szállt, akitől 1428 körül a Dorozsma nemzetségből származó Garai János erdélyi vajda, majd temesi főispán vásárolta meg. Ennek halála után Garai Miklós fia László örökölte Simontornyát, uradalmával együtt. A kegyvesztett Lászlótól II. Ulászló király a várat elvette, és 144l-ben Rozgonyi Simonnak adományozta. A beiktatásra nem került sor, a várnai csata, valamint a király halála miatt így a várat, tartozékaival együtt, továbbra is a Garaiak birtokolták.

Simontornya 1444-ben 4100 forintért Farkas László budai polgár zálogbirtoka lett, aki lényegesen átalakíttatta, és részben újjáépíttette. 1448-ban Garai László birtokába került vissza, miután a zálogösszeget visszafizette. Garai Jób halálával Simontornya Mátyás királyé lett.

A vár birtokjogát 1500 körül szerezte meg Gergelylaki Buzlay Mózes királyi főajtónállómester, az ő nevéhez fűződik a reneszánsz stílusú átalakítás. Halála után 1524-ben özvegyének birtoka volt, majd 1536-ban János király Martonossy Pethyeny Gergelynek adományozta.

A török terjeszkedésének idején, 1543-ban kardcsapás nélkül foglalta el. 1558-ban 137, 1565-1570 között 125, 1628-ban pedig 136 fő volt az őrség létszáma. Evlija Cselebi török utazó 1664-ben járt itt.

Simontornyát 1686-ban Lajos badeni őrgróf vezette sereg szabadította fel.

A vár felszabadítása után Drevadelits Horváth Péter birtoka lett, kinek 1696-ban bekövetkezett halála után örököseinek tulajdonában került, majd 1700-ban I. Lipót királytól Styrum-Limburg család vásárolta meg 40 000 forintért.

II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején 1704-ben Ságfai Sándor Ferenc vezette kuruc sereg foglalta el, de még ez év őszén Heister tábornok császári csapatai vették vissza. Bottyán tábornok 1705 novemberében újra elfoglalta és Horváth Ferenc ezredest nevezte ki a vár parancsnokává, aki 1707-ben sikeresen verte vissza Rubatin tábornok ostromát. Végül is Heisternek sikerült elfoglalnia 1709-ben Hellepront János ezredestől. A szabadságharc leverése után a vár hadi jelentőssége megszűnt és azt a Styrum-család vette meg. A család 1800-ban Ferdinánddal kihalt és Simontornya, uradalmával együtt 1805-ben az Esterházyaké lett, kiktől 1820-ban a görög származású Sina Simon bankár vásárolta meg. Örökösödés útján gróf Wimpffen Frigyesné tulajdonába került és azt a későbbiek során gazdasági célokra használták.

A feltárást az OMF 1960-ban kezdte meg Lócsy Erzsébet régész és Horler Miklós építész irányítása mellett.

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 46° 45.170 (46.752834)
K 18° 33.160 (18.552668)

Információk: A szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos vár a város nyugati részén, a felszínről alig kiemelkedő dombon épült. A várat - amelyben műzeum mûködik - könnyű megtalálni a városban.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció