Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Pécska - Nagysánc

1335-ben Petk néven említik először. Területe már a bronzkorban lakott volt, határában van a Nagysánc, ahol 1882-ben bronzkori telepet tártak fel, majd a későbbi ásatásokkor kelta és dák erődítményekre is bukkantak. A falu feltárt temetője alapján a 11. században már magyarok lakták. Határában a Maros mellett találhatók Ajtonymonostor 11. századi romjai, melyet 1204-ben említenek először. A monostor valószínűleg a tatárjáráskor pusztult el, és nem építették újjá. A romok nagy részét a 15. században a Maros elmosta. 1415 után már nem említik.

Pécska 1335-ben egyházas hely volt, 1514-ben vámszedőhelyként említik. 1550-ben a török elől lakói elmenekültek. 1561-ben felégették, mert nem fizetett adót, de a hódoltságot átvészelte. Lakói ekkor nagyrészt szerbek voltak. (Wikipedia)

Ásatás a pécska—szemlaki határban levő Nagy Sánczon.

Arad vármegyében, a pécska—szemlaki határban levő Nagy Sánczon még az 1910. év augusztusának első felében végzett régészeti ásatások eredményéről óhajtok az alábbiakban röviden beszámolni. Ez a második ásatás, melyet a Magyar Földrajzi Társaság Alföldi Bizottságának aegise alatt vezettem. Az első a perjámosi volt.

A pécska—szemlaki ásatásnak volt egy sajátos czélja is. Az, hogy az ásató aradi Kölcsey-Egyesűlet múzeumának egyik tisztviselője, Juhász Ferencz úr, gyakorlati kiképzést nyerjen arra nézve, miként kelljen a halmot felásnia. A halom folytatólagos felásatását u. i. már ő fogja vezetni. Az aradiak múzeumát gazdagítja t. i. az a végtelenül becses régészeti anyag, melyet több éven keresztül a megboldogult Dömötör László, aradi tanár, ásott ki ugyancsak a Nagy Sánczon. Ennek az anyagnak megvan azonban az a hibája, a miben a legtöbb vidéki múzeum anyaga leledzik, hogy t. i. nem hiteles, vagyis előfordulási körülményei, a nivók, melyekben előkerültek, stb. nem ismeretesek.

(...)

Ezek alapján telepünk korát a hazai bronzkor elejére kell tennünk. Ez a telep a maga fémtípusaival természetesen nagyobb területek azonos kultúraanyagával kapcsolódik és megy párhuzamosan. Feltűnhetik azonban, hogy kerámikája ahhoz mérten sokkal kisebb terűletet jellemez. Itt különösen a kis kancsó alakú két fülű és egy fülű bögrékre, ezek változataira s a csónak alakú tálakra s ezek változataira gondolunk. Amennyire a rendelkezésünkre álló adatokból következtethetnünk lehet, reméljük, hogy az Alföld nagyobb arányú felkutatásával egy olyan kisebbtermészetű kultúraterület képe fog kialakulni, melyet a most említett kerámikai típusok fognak jellemezni más helyi érdekű, esetleg több telepet jellemző kerámikai típusokkal együtt. Ez a kultúra terület az Alföld déli felére s az azt környező területekre fog kiterjedni. A Duna, Tisza, Maros, Temes, Béga, Karas stb. pedig biztosan jelelik meg az irányt, a mely felé elágazott.

Volt-e ennek a területnek kimondott középpontja, esetleg középpontjai, olyan kérdés, melyre csak a jövő kutatásai alapján lehet felelni. Az aradi, gyulai, szegedi, szekszárdi, temesvári múze.umoknak lesz a feladata első sorban, hogy e kérdés megoldásán fáradozzanak. A most felsorolt múzeumok működési területének peremén fekvő intézetek pedig azokat a hatásokat fogják fixálni, melyeket kivált egy-egy élesebben határolható kultúraterűlet a szomszédos területekkel való érintkezés révén.

Roska Márton

Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából - 3. kötet (1912.) 1. füzet