Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

MISKOLC-TAPOLCA – VÁRHEGY

A Várhegy közvetlenül a tapolcai Barlang-fürdő felett, attól Ny-ra emelkedik, önálló hegyet képez, meredek oldalakkal. Ny-i oldalának nagy részét az itt nyitott kőbánya pusztította el. A vár az egész hegytetőt magába foglalja. A hegy természetes alakjához igazodva szabálytalan, hosszúra nyúlt formát mutat. Sánc veszi körbe minden oldalról, kivéve a K-i, igen meredek hegyoldalt a Barlang-fürdő felett, ahol elmosódott perem jelzi az erődítmény szélét. A sánc jó állapotban maradt fenn, magassága helyenként 4–5 métert is elér. A D-i oldal sánca kelet felé mélyen lefut a meredek széléig, középen egy kapunyílás szakítja meg. Az É-i oldal sánca egy rövid szakaszon megszűnik, itt a természetes sziklaalakzatok veszik át a szerepét, egy további kis szakaszon pedig már csak terasz alakjában követhető. Ennek az oldalnak a közepén is van egy kapunyílás. Árok nem kíséri a sáncot egyik oldalon sem, egyedül az ÉK-i sarokban találunk közel 30 m hosszúságban egy külső árkot. A kőbánya által lebányászott Ny-i részen a sánc mindkét oldalon megszakad. A vár területének egykori kiterjedésére ebben az irányban semmi adatunk sincs, a domborzati viszonyokból következtetve további 70–90 m távolságra tételezhetjük fel az egykori szélét. A vár hossza jelenleg (a kőbánya szélig) 330 m., legnagyobb szélessége 140 m. Egykori területe, a lebányászott résszel együtt 3 ha körül lehetett. Az egész hegyet idős állományú erdő fedi.

A Várhegyet Szendrei János ismerte fel 1888-ban, amikor a hegyen „több katasztrális holdra terjedő kerületű földvárra akadtak” Nádpataky Lászlóval együtt és megjegyzi, hogy az oldalában nagy mennyiségű cserép van, egészen a fürdőig. 1931-ben Megay Géza végzett itt ásatást, újkőkori és késő bronzkori település maradványait tárta fel. 1960-ban Kalicz Nándor járta be a hegyet, a neolitikus leleteket emeli ki, de magát a sáncot kora vaskorinak tartja. 1965-ben a védett régészeti területek közé sorolják. Kemenczei Tibor mint kora vaskori földvárat említi, majd Kalicz Nándor és Makkay János az 1931-ben előkerült neolitikus leleteket sorolja a Szilmegcsoportba és az alföldi vonaldíszes edények kultúrájába.

1976-ban Gádor Judit és Hellebrandt Magdolna a kőbánya mellett 5–10 cm vastag kultúrrétegből gyűjtött bronzkori cserepeket, de előkerült egy késő kelta kori is. 1977-ben Hellebrandt Magdolna végzett itt ásatást. A kutatóárokban csak a felső, sötétbarna törmelékes agyagban mutatkoztak késő bronzkori, kora vaskori és császárkori leletek. A kőbánya felőli részen a lebányászott metszetben, közvetlenül a felszín alatt további cserepeket, kőpattintékokat és egy késő kelta kori ép edényt gyűjtött be. 1984-ben mint a Kyjatice-kultúra várát említik. Az erődítés felmérését és a rá vonatkozó adatokat 1992-ben, majd 2002-ben tették közzé.

Az eddig előkerült leletek szerint az első település a Várhegyen a neolitikumban keletkezett, majd hosszú szünet után a késő bronzkori Kyjatice-kultúra lakja, később pedig a késő kelta korban is használták. Magát a sáncot a két utóbbi korszakba helyezhetjük, feltehetően a késő bronzkor embere volt az első építője.

NOVÁKI GYULA – SÁRKÖZY SEBESTYÉN – FELD ISTVÁN - BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VÁRAI AZ ŐSKORTÓL A KURUC KORIG,  Castrum Bene Egyesület – Herman Ottó Múzeum, BUDAPEST – MISKOLC, 2009, 80-81 oldal