Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Kollmitz várának ronjai Kollmitzgraben település fölött állnak egy a Thaya partján álló sziklás magaslaton Raabs an der Thaya városától néhány kilométerre keletre.

Kollmitz korai várának első említése 1283-ban történt egy a Zwettl-kolostorból származó okiratban. Bár a Chalmunze név már 1135-ben is szerepel, ez azonban valószínűleg egy korábbi épületre utal a Thaya másik partján. A család egyetlen ismert tagja Hermann Cholmunzer, akit 1197-ben említenek. Mindenesetre a 13. században Kollmitz még látványos arisztokrata rezidencia volt. 1293-ban Wallsee auf Drosendorf urai is birtokosai voltak Kollmitz fejedelmi hűbérének.

Végül 1321 körül építették át a várat, és a dendrokronológiai vizsgálatok arra utalnak,  hogy Heinrich von Wallsee-Drosendorf volt az építtető. Kollmitz egy Thaya-menti várövezethez tartozott, amelynek kellett biztosítania a határt a Cseh betörésekkel szemben.1346-ban a vár Weichard von Winkel tulajdona volt. 1362 óta itt működött a járásbíróság is, melynek akasztófája Ludweis közelében állt. Abban az időben Kollmitz Ratold den Chrättzerhez tartozott, aki nem sokkal korábban vásárolta meg. 1371 körül Johann és Friedrich von Tyrnához szállt, akik később visszaadták a hűbérbirtokot az uralkodónak. Előtte azonban folytatták a védelmi rendszerek bővítését. 1398-ban a hofkircheni bárók szerezték meg az uralmat, akik reneszánsz korszakban fontos szerepet játszottak az ország politikai, vallási és katonai életében. Főleg a török háborúkban bizonyíthattak tábornokként.

A hofkircheni urak uralma alatt  korszerűsítették és bővítették a kis erősséget,amely a lőfegyverek megjelenése miatt már elvesztette védelmi erejének nagy részét. Az ellenséges ágyúk és a fővár közötti távolság növelése érdekében megépítették a kiterjedt késő gótikus külső várat.Nemcsak katonai célokra volt hasznos, hanem számos olyan gazdálkodót is be tudott fogadni a környéken,  akik háború esetén a vár védelmét keresték. Az egyik leglelkesebb építő Hans I von Hofkirchen volt,  aki 1450 után építtette fel a hatalmas felső tornyot, más néven "Börtön-tornyot" a külső tornyok és a szomszédos nyugati védőfal északi sarkába.

Végül a várat egy erődfal kötötte össze az Börtön-toronnyal. Fejlett védelmi vonalként épült az úgynevezett Cseh Fal.  A kezdeményezés sikeres volt, hiszen a cseh csapatok 1451-es előrenyomulását itt már vissza lehetett verni. Egyébként ez volt az egyetlen komoly katonai támadás a vár történetében. A 15. század harmadik negyedében Kollmitz már  erősen megerődített, reprezentatív arisztokrata rezidencia volt. 1481-ben Laurenz Freiherr von Hofkirchen cseh zsoldosokat alkalmazott a vár védelmére. A 16. században a Hofkirchen család a tőle alig néhány kilométerre fekvő Drösiedlt választotta lakóhelyéül,  ami azt jelentette, hogy Kollmitz elvesztette rezidenciális jelentőségét. Wilhelm I Freiherr von Hofkirchen, aki 1530-tól birtokolta a kastélyt, a protestantizmus úttörője volt Alsó-Ausztria északi részén. 1587-től Wolfgang II von Hofkirchen báró jelentős bővítéseket hajt végre.Megújultak a külső híd nyugati külső falának védművei. A várban a gótikus palotát reneszánsz stílusban építették át, nagy téglalap alakú ablakokkal, a mennyezetet pedig stukkó boltozattal borították.

1591-ben Adam Freiherr von Hofkirchen részt vett Raabs urának, Niklas Freiherr von Puchheimnek a meggyilkolásában, akivel állandó viszályban állt. Utána meg tudott szökni, de távollétében halálra ítélték. Wolfgang von Hofkirchen, az utolsó Kollmitz Hofkirchen  1611-ben halt meg prágai száműzetésben, ahová evangélikus hite miatt üldözték. Az ellenreformáció idején a katolikus Habsburgok  a protestáns nemesség vezérének tekintették. Abban az időben a várat császári csapatok szállták meg. Később Kollmitz Georg Schüllerre, 1637-ben pedig Johann Schubhardt birodalmi tanácsosra szállt, akinek sikerült  megváltoztatnia a hűbérbirtok státuszát, és 1642-ben szabad birtokként szerezte meg az uradalmat. Az erőd időközben keletkezett súlyos szerkezeti károsodásait ki kellett javíttatnia, ami kiterjedt felújításokhoz vezetett.

Ebbe mindenek előtt beletartozott a új magas külső fal építése, amely a régi vár déli részét védte. 1663-ban Kollmitzot a környező lakosság menedékhelyéül nevezték ki kitörök betörések esetére. Török támadás azonban már nem volt, mivel a török hadsereget 1683-ban Bécs előtt szétverték. Egy 1675-ös házasság révén a vár Martin Eusebius Schäffel és leszármazottaihoz került. 1693 és 1705 között Kollmitz a perneggi kolostorhoz tartozott,melynek prépostjai nyári rezidenciának használták. Franz von Schöllingen prépost mindenek előtt a keleti szárnyat lakócélokra bővítette. Az 1703 körüli tűzvész után, amely főként a kaputornyot és a körtornyot sújtotta a külső hídtól északra, nem ruháztak többet a várba. 1708-ban Kollmitz átszállt Franz Anton Edler von Quarientre, Raabs tulajdonosára. Az uradalom közigazgatását Raabsba helyezték át, és Kollmitz már nem volt lakott és nem gondozták. Amikor 1760-ban Johann Christoph Freiherr von Bartenstein átvette az uralmat, csak egy kerületi vadász és családja élt a várban. A megmaradt részt hamarosan "kőbányának" használták, és mindent elvittek, ami használható volt. A napóleoni háborúk finanszírozására bevezetett hírhedt házadó (tetőadó) elkerülése érdekében 1800 után a megmaradt  tetőket eltávolították, a mennyezeteket pedig betörték. Köpp von Felsenthal már tető nélküli romként rajzolta meg Kollmitzot, a falak tetején fákkal. A következő tulajdonosok közé tartozott Franz Freiherr von Kaiserstein (1829), Wilhelm von Lindheim (1878) és Philipp Boos von Waldeck császári gróf (1888). Raabsszal együtt Kollmitz 1912-ben Hugo Klinger von Klingerstorff báróhoz került.

Amikor Waidhofen an der Thaya városa 1932-benmegvásárolta a régi kollmitzi malmot a Raabs csődhalmától, és villanyerőművé bővítette, a romokat is megkapták. A 20. század 80-as éveiben Schweighofer faiparos megszerezte a romok körüli erdőterületet, de használat után eladta a gerasi kolostornak. 1974 óta egy vármentő egyesület igyekszik megőrizni és javítani a várrom állapotát.

1994-ben a romok Raabs önkormányzatának tulajdonába kerültek.