Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Pernegg erődített kolostor

A kolostort 1153 körül Ekbert és fia, Ulrich II von Pernegg alapította (a Geras apátsághoz tartozott), és a Seelau-hoz tartozó Launiowitz apátság apácáival népesítették be. 

1188-ban Pernegg alapítványait átadták a passaui püspöknek. Először 1276-ban neveztek ki úrnőt, 1351-ben pedig perjelnőt. 1376-tól a kolostor vezetői kizárólag a "perjelnő" címet használták. Az egész kolostor élén egy provizor állt, akit a kórus asszonyai választottak a gerasi kanonokok közül, és akit az apát apát megerősített. A 14. és 15. században a kis perneggi kolostor a morvaországi Hösting világi plébánia felett gyakorolta a védnökség jogát.

Amikor egy kivételével az apácák mind meghaltak Coloman Radt provizor alatt, a perneggi provizorválasztás joga a gerasi káptalanra szállt át. A zárdát 1584-ben feloszlatták, és miután az utolsó apáca, Rosina Eichinger 1585. december 23-án több mint 80 éves korában meghalt, a zárdát 1586-ban Gerasból származó kanonokokkal töltötték fel újra.

1608-ban a kolostor pápai jogokat kapott, és 1644-től önálló kanonoki kolostorként működött. A 17. században fellendülés és a kolostor létesítményeinek bővülése következett be. Franz von Schöllinger alatt a kolostor a perneggi plébánia mellett megkapta Gerastól a niklasbergi plébániát is. Pernegg megkapta az uralkodótól a leleszi és jászói apátságot, később a nagyváradi Szent Istvánt és a horpacsi (címzetes) provizóriumot, majd a csornai és türjei kanonokságot. Ezek egy részét azonban hamarosan eladták a rend gazdagabb kolostorainak, hogy adósságait törlesszék.

A kolostort 1700-ban apátsági rangra emelték, de 1783-ban II. József császár valláspolitikájának részeként már fel is számolta, és a berendezést elárverezték. Ferenc József császár 1854-ben a perneggi kolostorépületeket visszaadta a Gerasi apátságnak.