Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Szent László templom

Csütörtökhely (Spišský Štvrtok) település a Szepesi-medencében, Lőcse városától 10 km-re nyugatra, a 18-as főút mentén fekszik. A falu határában állt egykor a korai és a középső bronzkor közötti átmeneti időszakból származó csütörtökhelyi erődített település, amely Közép-Európa korai őstörténetének egyik legjelentősebb lelőhelye.

A középkori Csütörtökhely falu elődje, a tatárjárás alatt elpusztult és Szentlászlónak nevezett magyar település volt. III. Béla a lengyel határ biztosítására ide telepítette át a gömörőröket megelőzendő, hogy hátba támadják északról a dalmát városokért vívott háborúja alatt. III. Bélára utal Szentlászló mint központi település neve is, hiszen ő avattatta szentté Lászlót. A tatárjárás alatt viszont a terület nagy pusztítást élt át, a mongolok jobb szárnya Dél-Lengyelország feldúlása után a Poprád menti hadiúton vonult Batu főserege felé. Szentlászló temploma is elpusztult.

IV. Béla újjászervezte a térséget, szász telepeseket hívott be, és 1243-ban kiváltságlevelet adott a tízlándzsás szepesi nemességnek, amelynek központja ismét Szentlászló (Csütörökhely) lett. Innen keltezték okleveleiket a megye, illetve a szepesi tízlándzsások szolgabírái, és itt áll első plébániatemplomuk, a Szent László-templom is, amelyet az elpusztult templom helyén román stílusban, síkmennyezettel, téglából építettek fel.

1279-ben mint németek által lakott településként említik, 1280-ban civitasként szerepel ("civitas S. Ladislai regis"). Ebben az évben Lodomér esztergomi érsek a Szepességben járt, egyik oklevelében megemlítik Szent László-egyházát. 1294-ben említik először Csütörtökhely néven a települést, utalva az itt tartott hetivásárra ("Sanctus Ladislaus alias Quintoforum"). 1298-ban a templomban tartották a gyűlésüket a szász plébánosok. 1317-ben a szepesi szászok kiváltságainak évi megerősítésekor a németjogú falvak között sorolják fel.

1402-ben gótikus stílusban bővítik ki a templomot. A szentély maradt négyzetes záródású, a déli oldalán külön bejárattal (* ez jellemzője a szepesi templomoknak). A szentély élszedett bordázatot kapott.

Csütörtökhely 1412-től a Zsigmond király által el nem zálogosított szepességi települések tartományának a központja. 1441-ben az özvegy Erzsébet királyné által behívott cseh zsoldosvezér, Brandisi Jan Giskra a belrháború alatt megvetette a lábát és a Szepességet is ellenőrzése alatt tartotta.

1455 nyarán viszály tört ki a huszita vezérek között. Giskra ellen fordult Komorowsky, Brcsal és Bartoss is, akik Giskra területeit támadták és Késmárk is az ellenőrzésük alá került. Giskra mielőbb vissza akarta foglalni Késmárkot, ezért Czajka nevű kapitányát küldte kiostromolni az ellene lázadókat, ezzel párhuzamosan a csütörtökhelyi templomot megerődítette és támaszponttá alakította át. Gaspar Hain lőcsei krónikája szerint 1455-ben Giskra erős sáncot vetett a csütörtökhelyi templom körül, hogy a késmárki kapitányok ellen megvédje magát. Az egymás ellen harcoló csehek Pálóczi László országbíró és Perényi János tárnokmester közbenjárásával rövid időre beszüntették az ellenségeskedést, de 1456 tavaszán ismét kitört a háborúskodás. Giskra Csütörtökhelyet felkészítette a harcra és innen indult meg Brcsal ellen Késmárkra. A csehek közötti ellenségeskedésnek V. László vetett véget.

1462-ben Szapolyai István Mátyás király parancsára Brcsal Márton és Barthoss cseh vezérektől 16.000 forintért megváltotta Késmárk, Gölnic, Merény, Savnik, Csütörtökhely városokat és még 9 várost. Csütörtökhelyet Mátyás 1465-ben a Szapolyainak adta.

Az 1470-es években Szapolyai István nádor építtette a Szent László-templomhoz csatolva a kétszintes gótikus kápolnát ( újabb kutatások ezt korábbra, inkább a Thurzó Györgyhöz kötik. Thurzó címer van az egyik zárókövön és Thurzó 1454-től Szepesvárat birtokolta majdnem 10 éven keresztül). A kápolna alsó szintje temetkezési helynek épült, a felső szintje a magyar gótika kiemelkedő alkotása.

1693 és 1747 között többször javították a templomot, melyek során barokk boltozatot kapott a hajó, de a szentély gótikus jellege megmaradt.

1869-ben leégett a templom. Gyűjtés indult a megmentéséért, és 1896-ban megindult a helyreállítása. A MOB Steinhausz Lászlót bízta meg a munkák vezetésével, akitől 1899-ben a szervezet másodépítésze, Sztehlo Ottó vette át a tervezést és a kivitelezést. 1901-ig nem csak a káponát, hanem a templomot is megújították. A leglátványosabb változás a tornyon látható: az ablakokat Sztehlo ikerablakokra cserélte, és a tornyot négyfiatornyos sisakkal látta el, mely igen látványos, de a régiótól idegen.

A templom körül még részben ma is áll az 1,5 - 1,8 m magas körítőfala, de azt egy ismeretlen időpontban visszabontották, és lőrések nyomai már nem láthatók rajta. A lőcsei krónika által említett sáncolásnak sincs már nyoma. Egy 1969-es ásatás során a templom közvetlen közelében elbontott alapfalak és 14-16. századi leletek kerültek elő. Ezen leletek egy része a huszita időszakhoz köthető.

Szöllősi Gábor: Csütörtökhely Szent László templom - szövegrészlet - Várlexikon - 2024
Részletes anyag: https://varlexikon.hu/csutortokhely
A Várak.hu és a Várlexikon közös szepességi kutatóútja - 2024.

A szócikkben felhasznált források:

Balázsik Tamás: A csütörtökhelyi kettőskápolna (1993); C. Tóth Norbert: Zsigmondkori oklevéltár X. (1423) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 43. Budapest, 2007) Bruckner Győző: A reformáció és ellenreformáció története a Szepességben. I. kötet (1520–1745-ig); Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1924); Galambosi Péter: A szepesi lándzsásnemesség története a 13–14. században (Századok, 2022); Dr. Domonkos János: A csütörtökhelyi Zápolya-kápolna; Szakács Béla Zsolt: Árpád-kori építészeti hagyományok Szepes és Sáros megyében I-II; Divald Kornél: Felső-Magyarország ingatlan és ingó műemlékeinek lajstroma; Szepesvármegye művészeti emlékei, 1 kötet, írta divald Kornél (1905); Hain Gáspár Lőcsei Krónikája (kiadva 1910-ben); Dr. Szabó György Piusz: Ferencrendiek A Magyar történelemben (Budapest 1921); Dr. Hajnóci R. József: A szepesi bányavárosok története (1903); Hunfalvy János: Magyarország és Erdély eredeti képekben, 1860.; Bakó Zsuzsanna Ildikó: Gerecze Péter fényképhagyatéka (Forráskiadványok Budapest, 1993); Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei – Várak, castellumok, erődített kastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődök a 10. századtól a 19. század végéig, Budapest, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, 2018, I. kötet;