Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Szent László karmelita kolostor

A karmelitáknak a középkori Magyarországon mindössze négy kolostoruk volt. A pécsi Szent László karmelita kolostor alapítója Vilmos püspök volt (akinek a pécsi egyetem létrehozásában is közismert a szerepe). A karmeliták letelepedése 1372-re tehető. A magyarországi kolostorok bécsi vezetés alatt állottak; a kezdeti időszakban a rendtagok is németek lehettek, de a 15. század közepén már a magyarok kerültek túlsúlyba, amikor a hozzájuk küldött német perjelt elutasították. A kolostor helye sokáig ismeretlen volt.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Bár a pécsi bencés kolostor létezését évtizedekkel ezelőtt sikerült cáfolni, az információ tehetetlensége elvének megfelelően továbbra is Szent Benedek templomként görgetik előre a falmaradvány leírását a róla beszámolók. Pedig a valódi tulajdonos, a karmelita rend pécsi jelenléte jól dokumentált, a maradványok értelmezését pedig egy friss ásatás is segíti.

... hogy mi lehetett ez a gótikus épületegyüttes a déli középkori városfal szomszédságában, az valójában meglehetősen nyilvánvaló. Pécs városának középkori kolostorait jól ismerjük: régészetileg feltárták és azonosították már a ferencesek, dominikánusok, ágostonrendi remeték rendházát, a 15. századi írott forrásokból pedig tudjuk, hogy a dominikánus apácák kolostora a városfalakon kívül állt. Ezeken kívül mindössze még egy középkori kolostorról van tudomásunk a városból, ez pedig a karmelitáké volt. Ahol pedig az ő kolostorukat sejtette korábban a kutatás – a mai irgalmasrendi templom közelében –, ott sem középkori templomnak sem temetőnek nem került elő semmilyen nyoma. 

A karmelitákat, középkori pécsi egyetemet is létrehozó Vilmos püspök hívta be Pécsre 1372-ben, és ő építhette fel számukra a Szent Lászlónak szentelt templomot és a hozzá csatlakozó rendházat. A szerzetesek a felnémet rendtartományból érkeztek és felügyeletüket is mindvégig német földről látták el. 1410 körül már helyreállításra szorult a düledező kolostorépület, amit a pécsi püspökség akkori kormányzója, Eberhard zágrábi püspök támogatott is, akit ezért egy korabeli oklevél a kolostor alapítójának nevezett. Ezzel azonban nem értek véget a szerzetesi közösség viszontagságai, ugyanis 1436-ban már Csehországból kellett újabb barátokat hívni az elnéptelenedett rendházba. A kolostor perjeleit a 15. század közepéig mindig német földről küldték Pécsre, ami 1451-ben komoly konfliktushoz is vezetett, ugyanis a magyar szerzetesek nem voltak hajlandóak elfogadni többé német elöljárót maguk felett. Az ügyben a város vezetősége próbált békét teremteni. Pécs városa amúgy is sokat tett a rendházért: rendszeresen közbenjártak érdekében a karmelita rendtartomány főnökénél, a polgárok pedig adományokkal segítették a szerzeteseket. A kolostorban nem élt sok barát. 1536-ban még új perjelt neveztek ki a közösség élére – a helyi származású Johannes Janust – de Pécs 1543-as török meghódítása után a karmeliták végképp elhagyták a zárdát. 

A Jókai utcában álló, hatalmas méretű, 12 méter széles, egyhajós, gótikus teremtemplomnak legalább 20 méter hosszú hajója és vele azonos szélességű, legalább ugyanilyen hosszúságú szentélye volt egykor. A hajótól diadalívvel elválasztott szentélyt bizonyosan boltozat fedte, amelynek északnyugati indítása fenn is maradt. A templomtól délre kerítésfallal övezett temető került elő Kárpáti Gábor egy korábbi ásatása során. A kolostor a templom északi oldalán állhatott. Az északi templomfalon megmaradt az egykor a kolostorudvarra nyíló templomkapu, amit valaha a szerzetesek használtak, felette pedig a kerengő emeletéről a szentélyrekesztőre vezető kisebb ajtó is megfigyelhető. Korábban már a kolostorudvar kútját is feltárták Tóth Zsolt vezetésével. 

Az elmúlt hetekben a több szakaszban kiépült, és egy újkori házba befoglalva nagyrészt ma is álló keleti kolostorszárny elpusztult északi részén, egy gótikus ajtókerettel rendelkező kőpadlós helyiséget tártak fel. A keleti kerengőt, és a feltételezhető nyugati kolostorszárnyat sajnos a most kutatott területen újkori pincék teljesen elpusztították, az északi szárnyat pedig a korlátozott ásatási terület miatt nem lehetett megkeresni. A kolostorudvar területén viszont számos temetkezés bukkant elő, köztük női sírok is, ami arra vall, hogy – mint ez koldulórendeknél szokásos volt – a szerzetesi közösséget támogató polgárcsaládok tagjai engedélyt kaptak a kolostorban való temetkezésre. A sírokat a korábban itt állt későrómai épületek alapfalaiba vágták bele, hiszen a kolostor területe a IV-V. századi Sopianae központjának szomszédságában terül el.

A keleti kolostorszárny mögött egykor a kolostorkert feküdt. Ennek földjébe a török korban ástak számos szemétgödröt. A kolostorépületet a 16. század második felében tehette rommá el egy tűzvész, aminek bizonyítékaként ma is láthatók a kiégett kövek a templom falcsonkjának felső részén, az egykori kerengőfolyosó felett. A romoknak a karmelita kolostorral való azonosítását az is támogatja, hogy az ásatáson 15. századnál korábbi középkori régészeti leletanyag nem került elő, azaz a délkeleti városrész a későközépkori kolostor felépítése előtt beépítetlen lehetett.

A karmeliták a töröktől való visszafoglalás után már nem tértek vissza, emléküket a levéltári források ugyan megőrizték, de kivesztek a helyi emlékezetből.

 Forrás: Buzás Gergely – Kovács Olivér: Elpusztíthatatlan a félreértett kolostor mítosza