Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Aldebrő, Csalavár

A vár maradványai a 18. század végén még láthatóak voltak Aldebrő déli végének beépítetlen területén. Ezt támasztja alá Aldebrő és Tófalu környékének ábrázolása az I. katonai felmérés 1783. évi térképén, amely a szabályos négyzet alakú várat egyértelműen Aldebrő déli végén ábrázolja.

A vár helyének meghatározásában az irodalom nem egységes. A Borovszky-féle megyei monográfiájában a valóságnak megfelelően Aldebrő déli végére helyezik. Pásztor József egy 131 m magas kis hegykúpra lokalizálta. Közelebbről azonban nem jelölte meg ennek helyét, így ez alapján Soós Elemér Feldebrő nyugati oldalán említi a vár helyét, feltehetően csak térképi adatok segítségével. Ott valóban van egy 131 m magas domb, amely jelenleg temető. Kiss Gábor is ugyanitt jelöli a vár helyét. A temetődombon őskori várat is említenek, ennek azonban semmi nyoma a felszínen. Pásztor József sáncárkot, felvezető utat említ és szerinte nagy részét kőbánya pusztította el.

Csalavárként is említik, ezt a nevét a mellette egykor létező Csal falutól kapta. A falu első említése 1317-ből ismeretes, 1549 óta pusztává vált. 1701-ben Csalaváralja-puszta néven szerepelt. Aldebrő falu 1740–1743 között keletkezett az elpusztult Csalaváralja helyén. A régi Debrő falu ettől kezdve lett „Feldebrő”. Napjainkra Aldebrő összeépült a tőle délre fekvő Tófaluval.

Az 1783. évi térkép által jelölt helyen, Aldebrő déli végén a Fő utcából kelet felé nyílik a Vár utca, amelynek déli oldalán, a település telkei által közrefogott kertek alkotta területen (tszf. 125 m) – a vár helyén – jelenleg egy nagy mélyedés látható.

Nováki Gyula és Baráz Csaba 1999. évi terepbejárása során a Vár utca egyik házának udvarán egy nagy faragott követ figyeltek meg. Ez a helyiek elmondása szerint állítólag a várból származott, amelynek helyéről sok követ is elhordtak építkezésekhez. Ez talán magyarázatot adhat a mintegy 15 m mély gödör keletkezésére.

Története:

Debrő az Aba nembeli Debrei-család ősi, névadó birtoka volt. A várat először 1411-ben említik, amikor arra utalnak, hogy a birtok, amely az 1403-ban hűtlenné vált Aba nembeli Debrői István királyi kincstartó tulajdonában volt, a királyra háramlott. 1438-ban Albert király a várat tartozékaival együtt a néhai Rozgonyi László fiainak adományozta. Később újra adomány tárgya a vár, amikor 1461-ben Mátyás király a debrői várbirtokot szolgálataiért Rozgonyi Sebestyén erdélyi vajdának adja, noha az adományozás ellen – a család másik ágához tartozó – Rozgonyi János majd özvegye tiltakozást jelentett be, mivel szerintük a várbirtok örökség címén rájuk szállt. Debrő azonban a későbbiekben Rozgonyi Sebestyén fia László birtokában maradt. 1478. júl. 5-én itt keltezi oklevelét Rozgonyi László asztalnokmester (Datum in castro nostro Dewbrew...).

Kanizsai György 1493-ben feleségül vette Bánffy Erzsébetet, Rozgonyi László özvegyét és ezzel megszerezte a debrő uradalmat is. Bánffy Erzsébet 1496-ban bekövetkezett halála után nem sokkal később, Kanizsai György felségül veszi Rozgonyi Klárát, Egervári László dalmát-horvát-szlavon bán özvegyét. Azonban a közöttük lévő másodíziglen fennálló rokonság miatt, még ebben az évben az egyház kiközösítette őket.

Ezt követően Ulászló király, az egyházból kiközösített Kanizsai György debrői uradalmát Bakócz Tamás egri püspöknek és kancellárnak, valamint Bálint, Péter és János nevű rokonainak adományozta. A püspök azonban mégsem jutott annak birtokába. Kanizsai György ugyanis 1497. január 21-én Debrő várbirtokát bélteki Drágffy Bertalan erdélyi vajdával cseréli el a Kőrös megyei Vasmegyericse váráért és a hozzátartozó uradalomért.

A vár történetének egyik jelentős eseménye volt, amikor 1514 június 10–15 között Drágfy Bertalan fia János, Dózsa György 7000 főnyi seregének nagy részét a vár ostromakor megsemmisítette. 1518-ban Drágffy János országbíró elcserélte a debrői uradalmat a Perényi Imre nádor birtokát képező Bihar megyei Sólyomkő várával.

1518-ban Perényi Imre eladja Debrőt második nejének, Kanizsai Dorottyának. 1526 után Perényi Péteré, majd 1537-ben Debrőt gúthi Országh László kapta Ferdinánd királytól, tőle fia Kristóf vette át, de kiskorúsága miatt a rokon Perényiek kezelik. 1567-ben férfiágon kihalt az Országh család, és a birtokokat kezelő Perényi Gábor halálát követően lett a vár újra királyi birtok, melyet I. Miksa Ungnad Kristóf egri főkapitánynak zálogosított el.

Eger 1552. évi ostroma alkalmával Debrő falu és a vár elpusztult, utóbbi többé nem épült fel. A törökök ugyan 1560-ban Eger ellenében a romos mocsári várba palánkot állítottak, de ezt feltehetően Eger birtokbavétele után feladták. 1603-ban II. Rudolf a lerombolt Debrő várát és az uradalmat Rákóczi Zsigmond volt egri főkapitánynak adja. Az uradalom később is a Rákócziaké maradt, akiktől részben öröklés útján az Aspremont családé, és miután 1712-ben a királyi kincstár lefoglalta a Rákócziak itteni birtokrészét, részben az Althan családé lett. 1701-ben a lerombolt várat, mint uradalmi központot említik.

Egy 1712. évi német nyelvű összeírás említést tesz arról, hogy a debrői erdőben az elpusztult „Selgi vár” némely romjai még láthatók. A várból a 19. század második felére már csak egy halom és néhány kő maradt.

Forrás:

NOVÁKI GYULA – BARÁZ CSABA – DÉNES JÓZSEF – FELD ISTVÁN – SÁRKÖZY SEBESTYÉN - Heves megye várai az őskortól a kuruc korig, Castrum Bene Egyesület – Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Budapest – Eger, 2009, 71 oldal