Utolsó frissítés: 2025.12.29.
Zalaszántó - Szent Kozma és Damján-templom
A középkori Szántó neve 1236-ban fordul elő első alkalommal az írott forrásokban. Neve annak bizonyítéka, hogy ekkor már legalább két évszázada létezett, a falunév ugyanis azoknak a településneveknek a sorába tartozik, amelyek a történettudomány véleménye szerint az államalapítás kora óta a fejedelmi - királyi szolgálónépek lakóhelyei voltak. Keletkezésük idejét a 10-11. századra helyezik.
1236-ban Szántó már magánföldesúri birtok volt, lakói pedig szabadosok, szolgák, cselédek és szőlőművelő vincellérek. Ez év március 9-én vásárolta meg a budai káptalan előtt az akkor még prédiumnak nevezett települést Zlaudus mester, a fehérvári káptalan lektor-kanonokja rokonától, Andornak fia Jánostól, akinek az öröklött birtoka volt. Az erről szóló oklevélben szerepel először a falu Szent Kozma és Dámján tiszteletére épített kápolnája, amelyet 1247-ben is így említenek, amikor annak jövedelmeiről a káptalan lemondott. A 13. század első felében, sőt még a közepén is eszerint a még predium jellegű Szántón csak kápolna állt, amely a falu birtokosának magánegyháza volt.
Zlaudus kanonokot a közelmúltig a tiszántúli Kaplony nemzetség tagjaként tartották számon. A 20. század legvégén a források kritikai elemzése kiderítette, hogy Zlaudus a dunántúli Ják nemzetség tagjaként annak a Ják nembeli, Nagy-nak nevezett Márton vasi ispánnak a fia, aki a jáki monostor alapítója és egyben építtetője volt.
A már királyi falunak számító Szántón 1333 és 1335 között három éven át szedtek egyházi tizedet a Magyarországra küldött pápai követek. A tizedet az önálló plébániákon szedték. Ez annak jele, hogy Szántó temploma a 14. század első felében már nem kápolna, hanem plébániatemplom volt. Az 1236-ban és 1247-ben említett Szent Kozma és Dámján kápolna plébániaegyházzá történt szervezéséről nem maradt adat, annak időpontja éppen úgy ismeretlen, mint indítéka.
A 14. század első harmadában már plébániaként szereplő szántói templom nem lehetett azonos épület az 1236-ban említett kápolnával. A mai templomnak a történeti adatokból és a falkutatás, valamint az ásatás nyomán megismert részleteiből arra lehet következtetni, hogy az 1330-as évek plébániaegyháza a korábbi kápolna déli oldalára, faragott kő tömbökből emelt, egyhajós és egyenes záródású szentéllyel felépített, román stílusú templom lehetett. Ennek a templomnak az építése, falazatának igényesen kialakított szövete, legfőképpen azonban az annak külső felületén talált alakos freskótöredékek, valamint a késő gótikus szentély alapfalaiba beépített, festett kváderei alapján Zlaudus püspök nevéhez köthető. Felépítése a történeti adatok nyomán 1248 után kezdődhetett és Zlaudus püspök 1262-ben bekövetkezett halála előtt történhetett.
Szántó parochiális templomának papja 1419-ben János fia Mihály, aki ellen több más plébánossal együtt azért folytatott vizsgálatot a magyarországi apostoli követ, mert nem volt hajlandó a pápai tizednegyed fizetésére. János fia Mihály plébános ugyanúgy kerületi esperes lehetett, mint 1357-ben említett elődje, s mint ahogyan az 1472-ben név nélkül szereplő utóda volt. A plébánia Szent Kozma és Dámján tiszteletére szentelt templomát ezt követően 1441-ben említik, amikor a gersei Pethő család pápai búcsúengedélyt kapott az általa a templom körüli temetőben felépített, Gyümölcsoltó Boldogasszony kápolna részére.
A templomáról az eddig ismert 16-17. századi adatok hallgatnak. A sok pusztítás valamelyikében valószínűleg leégett, bár azt, hogy papja volt, az 1572-ből fennmaradt, a neki járó tizedről szóló adat bizonyítja. A templom még a 18. század elején is romos volt. A jelenlegi formájában már főként barokk épületben csupán a szentély falai és a hajó déli fala, valamint a torony két alsó szintje középkori. Valószínű, hogy a százötven esztendős hódoltság idején, a török dúlások alkalmával történt többszöri leégés következtében nemcsak tetőzete pusztult el, hanem beszakadtak boltozatai, s ledőlt falainak egy része is.
1734 év végéről származik Acsády Ádám veszprémi püspöknek az az engedélye, amellyel megkezdődhetett volna a Szent Kozma és Dámján egyház romjainak újjáépítése. Ez azonban nem történt meg, ugyanis 1737-ben újabb engedélyért folyamodott a falu. A helyi hagyomány, illetve a plébánia História Domusa szerint az újjáépítés 1736-ban történt. A plébániát 1730 körül szervezték újjá, az anyakönyveket 1732 óta vezették. Plébániájához tartozott a szomszédos Vindornyalak és a távolabbi Vindornyaszőlős. A templom újjáépítését követő időben építették a plébánia egykor árkádos udvari homlokzatú épületét is. Az újjáépítés alkalmával nyerte el a templom jelenleg látható tömegét. Ekkor bonthatták le oldalkápolnáinak megmaradt falait, hogy azok anyagából építsék fel. Barokk berendezéséből mára csak a fedeles keresztelőkút maradt meg, oltárai és egyéb berendezési tárgyai 19. századiak és részben újak.
Építéstörténeti összefoglalás
Az 1236-ban már létező, Szent Kozma és Dámján tiszteletére szentelt kápolna kisméretű hajóval és félköríves záródású szentéllyel készült épület volt a mai templom északkeleti oldalán, szentélyével a jelenlegi sekrestye alatt.
A kápolna déli oldalára szabálytalanul faragott kőkváderekből nála nagyobb méretű és egyenes szentélyzáródású templomot építettek, amelynek építése a 13. század közepére vagy második felére helyezhető.
A 13. századi templom a következő évszázad első felére a falu megnövekedett lakossága számára már kicsinek bizonyulhatott, ezért hajóját nyugat felé teljes hosszával megnagyobbították. A déli falban látható, csúcsíves résablak nyomán építésének kora a 14. század első harmadára tehető.
A negyedik periódusban a meghosszabbított hajóval rendelkező templom északi oldalán álló, korai kápolna nyugati végére épült ezt követően az az oldalkápolna, amelynek hossza nyugat felé a korai gótikus formákkal meghosszabbított templom hajójával csaknem azonos.
Az északi oldalra emelt és a legkorábbi kápolna terével egyesített oldalkápolna azzal a gersei Pethő László és fiai által építtetett Boldogságos Szűz kápolnával azonosítható, amelyhez ők 1441-ben pápai búcsúengedélyt kaptak. Építése ezt megelőzően, a 15. század második negyedében történt, és feltételezhetően a kegyúri család temetkezési helyének szánták.
A feltűnően hosszú hajóval rendelkező, egyenes szentélyzáródású, északi oldalán majdnem teljes hosszában mellékkápolnákkal megépült templom újabb átalakítását késő gótikus szentélye, az azzal egyidőben emelt nyugati tornya és valószínűleg az azokkal együtt épült déli oldalkápolnája jelzi. A templom késő gótikus átépítése a 15. század végére annak alapján valószínűsíthető, hogy építészeti részleteinek és főként boltozatai rekonstruálható formájának földrajzilag legközelebbi analógiája a Kinizsi Pál által átépíttetett, 1481-es évszámú nagyvázsonyi Szent István plébániatemplom.
Az utolsó középkori építési szakaszba feltételesen két épületrész sorolható: a szentély északi oldalára emelt sekrestye és a román kori déli kapu elé, az ott álló kápolna keleti fala mellé épített, hosszú előcsarnok. Keletkezésük ideje a reneszánsz sekrestyeajtó alapján feltételezhetően a 16. század első negyedére helyezhető.
A templom barokk újjáépítésének kora az erre vonatkozó, de egymással nem mindig egyező adatok szerint végülis az 1730-as évekre helyezhető.
A most látható állapot az 1959 - 1960. évi helyreállítás eredménye.
Forrás: Koppány Tibor: Zalaszántó középkori temploma
