Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Salamonfa, Gróff castellum - majd Rátky-kastély

A 15. században a főként köznemesi famíliák által lakott Salamonfa egyik legnagyobb birtokosa a salamonfalvi Gróff család volt. Az elpusztult kastély a mai Zsira községbe beolvadt, annak egykor déli részét alkotó Salamonfalván állt. Építtetője feltételezhetően az a faluról salamonfalvainak nevezett Gróff Bernát, aki 1545-ben a felsőlindvai Széchyek dobrai várnagya, 1548-ban pedig Nádasdy Tamás nádor familiárisaként a nógrádi Drégely várnagya volt.

Gróff Bernát a török elleni harcban tanúsított érdemeiért 1556-ban címeres nemeslevelet kapott a királytól. Birtokaitól állandóan távol lévén, azokat 1543-ban valkóvári Allya Mátyásnak adta zálogba. 1556 után bekövetkezett halála miatt csak akkor kerültek vissza özvegye és gyermekei kezére, amikor az asszony 1562-ben Gerdák István szigetvári számtartóval lépett házasságra, és Gerdák fegyverrel foglalta vissza a kastéllyá épített Gróf-udvarházat.

Az ismertetett eseményekből arra lehet következtetni, hogy a várszerű kialakított épület még 1543 előtt épült. A kastélyt 1569-ben országgyűlési határozat alapján Sopron megye fegyveres serege vette el Gerdáktól, az ifjabb Gróf Bernát és húgai számára. A birtokos család azonban az ifjabb Bernáttal kihalt, Salamonfalvát a kastéllyal együtt Gróf Katalin és férje, Rudnyay Miklós örökölte. Az ő Zsuzsanna leányuk vitte tovább Rátky Menyhért kiskomári kapitánnyal kötött házasságába.

Dénes József a gyűjteményében egy érdekes eseményről is ír: A kastélyépülethez, mint helyszínhez kötődik a híres kuruc brigadéros, Bezerédj Imre és Bottka Mária 1705. október 9-én tartott lakodalma. Ezt egy olyan időpontban tartották, amikor elméletileg a környék a “labanc” (császári-királyi) erők ellenőrzése alatt állt. Sopronban állomásozó labancok meg is próbálkoztak az esemény megzavarásával, gondolom Bezerédj elfogásának szándékával. A kurucok azonban még idejekorán, Sopronkeresztúrnál (németül: Deutschkreutz) visszazavarták őket.

A 18. század végéig a Rátkyak birtokában maradt. 1711-ben és 1718-ban is említik, majd 1719-ben egyemeletes kőépületként írták össze, de már külső erődítmények nélkül, alatta pincével, emeletén két nagyteremmel, kis kamrával és konyhával, oldalán pedig egy zsúppal fedett kis házzal, amelynek végében volt a régi konyha. 1723-ban romos állapotban említik, majd majd 1738-ban a Rátkyak birtokosztozkodásában szerepel. 1770-ben a család utolsó tagja, József, rokonának, Rimanóczy Ádámnak kötötte le birtokait és kastélyát, amelyet utoljára 1786-ban említenek.

Dénes József bukkant rá az Esterházy-levéltár (MNL-OL S 16) egyik keltezetlen 18. századi térképén, az épület korabeli vázlatos képére. A 20. században a határörség vette birtokába. Az ekkori átalakításokat követően, nem tudható mennyi maradt meg a fő falakon kívül a régi kastély részleteiből. A saroktorony már biztosan korábban lebontásra került, mivel az 1857-es kataszteri térkép már nem ilyennek jelöli. A határörség kiköltözését követően az épület üresen állt, majd néhány évre rá magántulajdonba került.

A Virág Zsolt által szerkesztett Magyar kastélylexikon 5. (Vas megye - 2004) kötete foglalja össze a kastély történetét és közöl pár képet az épületről. Sajnos a Dénes József és Keserű László által 2024 februárjában végzett terepbejáráson derült ki az a tény, hogy az egykori castellum helyén 2021-ben még álló kastélyt, nem sokkal korábban lebontották és a területét simára egyengették.

Források:

Koppány Tibor: Kastélyok a végvárak mögött - Budapest, 2014
Virág Zsolt: Magyar kastélylexikon 5. kötet - Vas megye, 2004
Dénes József: Salamonfa kastélya, 2020 Djnaploja
Dénes József - Keserű László: Terepbejárási feljegyzések, 2024 - www.varak.hu