Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

A Kudzsíri- havasok É-i lábánál húzódó Kenyérmező síkságának D-i szélén, a D-ről érkező Berény (Városvíz) és a DK-ről jövő Sebeshely patakok találkozásánál fekszik Sászváros (Brooss, Or�ştie) település.

1224-ben Waras, 1283-ban Warasium, 1291-ben Waras, 1421-ben Zazwarus, 1449-ben Broos, 1486-ban Százváros, 1532-ben Saxopolis, 1656-ban Szász Város néven jelentkezik az oklevelekben.

A mai város helyén és az innen keletre, az Olt kanyarulatáig ill. északra a Marosig húzódó területen a XIII. század előtt székelyek laktak, miként erre több helynévi adat is utal. A gyéren lakott területre először II. Géza király idején (1141-1162) érkeztek német telepesek a Rajna és a Mosel folyók vidékéről. Ők, illetve a XII. század vége felé az elsőket követők alapítottak itt várost. II. András király nevezetes oklevele, az 1224-ben kiadott Andreanum (a Szeben vidéki szászok kiváltságlevele) a szászoknak adományozta a Szászvárostól Barótig húzódó földeket (Szászföld), melyekről a még itt fellelhető székelyeket a Háromszéki-medence környékére telepítette át. A később fallal kerített város a körülötte kialakult szász szék központi települése lett, mely a szomszédos falvak életét is irányította, de bíráját (Nagy)Szeben adta a XVI. századig. A várost 1420-ban, miután a Hátszeg melletti csatában Csáky Miklós vajdának nem sikerült feltartóztatni az Erdélybe betört török sereget, a támadók elpusztították, lakosságának többségét rabszolgaságba hajtották. Szászváros etnikai összetétele ezután a szászok kárára megváltozott, mert az emberveszteség pótlására ezután jórészt románokat telepítettek be. Az 1848-49-es szabadságharc idején a városparancsnok az osztrák származású Hauck Lajos őrnagy volt, aki ekkoriban Bem segédtisztjeként szolgált, későbbi elítélésében s 1850 márciusában történt kivégzésében nagy szerepet játszott, hogy származása ellenére a szabadságharc győzelméért küzdött. A levert forradalom után kialakított új erdélyi közigazgatási beosztással megszűnt a szász autonómia, Szászvárost leválasztották a Szászföldről, és a várost a gyulafehérvári kerülethez csatolták. A XX. század első felében még vegyes etnikumú Szászvárosban mára szinte csak románok laknak.

Az 1990-es évek első felében a templom körül végzett ásatások a szentély mellett egy 11. századi rotunda-templomot hoztak felszínre, körülötte temetővel. Ezt a korai templomot követte a város XII-XIII. századból való mai református erődtemploma, mely eredetileg háromhajós bazilikának épült, amit keleten félköríves szentély zárt le.

E templomnak 1291-ben Hench a plébánosa. 1318-ban Conradus a papja, aki dékán is 1309-től. 1332-ben Miklós pap a pápai tizedjegyzék szerint fél márkát fizet, majd ismét fél márkát ezüstben, 1333-ban 2 és fél fertót, 1334-ben 1 pensa dénárt, majd ismét 3 pensa dénárt, újra 6 pensa dénárt. Az 1334. évi összeíráskor 344 füstöt találnak, a fürdőn és 4 begina házán kívül. Ekkor Miklós pap 6 márka ezüstöt fizet. 1344-ben a plébániát Thomas Martini birtokolja, akivel szemben Petri András VI. Kelemen pápát arra kéri, hogy neki juttassa a plébániát. Kérése teljesül is. 1536-ig Mathias Ramasi a plébános, aki 1515-ben bécsi diák.

A XII–XIII. században épült templom helyébe lép a ma is álló XV. századi templom (Olyan vélemény is van, hogy szerzetesi templom volt, de ennek nincs semmi alapja, mert a szerzetesi templom a városon kívül állott.) A templom szentélye hosszú, háromhajós, mindhárom a nyolcszög három oldalával zárul. Tornya zárt tömegű, védelmi célokat szolgált, a részben fennmaradt várfalakkal együtt. E bástyás védőfalakat a XIV. század első felében, a gótikus átépítéskor emelték a templom köré. 1839-ben a torony összeomlik. Helyébe 1840–1843-ban építenek újat.

Forrás:

Karczag Ákos - Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 800 - 801.