Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Szomolány vára

Szomolány község Nagyszombattól 18 km-re, északnyugatra fekszik. Vára a település északi szélétől kb. 200 méterre emelkedő dombon állt. A vár keletkezésének körülményeit homály fedi. Az első írott forrás Szomolány váráról 1457-ből származik, lehetséges azonban, hogy uradalmi központként már 1438-ban is létezett. A vár építése talán már Zsigmond király uralmának utolsó éveiben, illetve a huszita fenyegetettség időszakában megkezdődött. Így a vár 1438-tól rövid megszakításokkal a Szentgyörgyi és Bazini grófok kezében lehetett, akik Szomolány birtok urai voltak.

1465-ben Mátyás király újból megerősítette Ország Mihályt és fiait Szomolány várának birtokában. Koppány Tibor adata szerint 1485-ben Szomolány várnagyát említik, és a vár ebben az időben is a guthi Ország család kezében volt. 1489-ben Ocskai Ferenc és Szendi Péter, 1498-ban Emőkei Dezső Miklós az itteni várnagy. Amikor az Ország nemzetség 1567-ben férfiágon kihalt, Szomolány vára a királyra szállt vissza.

II. Miksa császártól 1569-ben Ungnad Kristóf egri kapitány és horvát bán, valamint neje, Losonczy Anna kapta zálogba. II. Rudolf császár a  várat az uradalommal együtt 1583-ban 30 000 forint fejében örökadományként is nekik juttatta. Leányuk, Ungnad Anna Mária hozományával 1585-ben Szomolány vára (és Jókő) Erdődy Tamásé lett.

Szomolány ettől kezdve az Erdődyek ezen ágának egyik központi birtoka volt. Erdődy Kristóf (1584–1621) és Erdődy Gábor (1615–1650) sokat tartózkodott itt, I. Erdődy György (1614–1663) a várban halt meg.

A vár a  Rákóczi-szabadságharc során, 1703 őszén a  kurucok kezébe jutott, majd 1705. január 8-án, egynapos ágyúzást követően adták meg magukat védői Siegbert Heister császári főparancsnok seregének. 1705. július 10-én került ismét a  kurucok birtokába, melyet 1707. július 7-én foglalták vissza a császáriak.

Az Erdődyek eladósodása a 18. század második felében oda vezetett, hogy várukat 1777-ben Pálffy János szerezte meg zálogként, és 1781-ben Szomolány mezőváros is az övé lett. A vár a 19. század elején leégett. Amikor Pálffy Móric az uradalmat 1864-ben több mint félmillió forintért megváltotta, az erősség romokban hevert.

Pálffy Móric fia, Pálffy József (1853–1920) romantikus stílusban kívánta újjáépíteni a várat, ennek munkálataival Alpár Ignác budapesti műépítészt bízta meg. A 20. század elején megindult építkezéseket azonban félbeszakította az első világháború, majd Pálffy halála.

A második világháború végéig elsősorban csak a  már elkészült épületek karbantartására szorítkoztak. A vár ezután a csehszlovák állam tulajdonába került, végleges formáját 1949–1957 között nyerte el.

Jelenleg a Szlovák Tudományos Akadémia kulturális központjaként működik, falai között egész évben tudományos konferenciák és szimpóziumok zajlanak. A nyilvánosság számára júliusban és augusztusban áll nyitva, hatalmas angol stílusú parkja azonban egész évben megtekinthető, illetve bejárható.

Szomolány középkori vára a 20. századi nagyarányú átépítések miatt szinte teljesen eltűnt. A vár régészeti kutatása eddig nem történt meg. Könyöki József 1882-ben felmérést és rajzokat készített az akkor már romos várról, amelynek alapján valamelyest lehetséges rekonstruálni az egykori erősség elrendezését.

A legkorábbi várrész, a belső vár délkeleti és északkeleti fala derékszögben találkozott a belső vár keleti sarkában. A déli–délnyugati várfal követte a szakadékos sziklaperem vonalát. Ezen a falszakaszon két kisebb, félkör alaprajzú tornyot építettek. Könyöki rajza egy nagy méretű szögletes tornyot is ábrázol, amely a belső vár nyugati részén állhatott. A vár palotaépülete a belső vár délkeleti fala mentén húzódott. A 15. század végén vagy a 16. század elején épített külső vár alacsonyabb szinten északnyugatról indulva vette körbe a belső várat, egészen annak déli sarkáig. Ezen az oldalon a belső és a külső vár között egy tágas várudvar alakult ki, amelyben a külső várfalakhoz támaszkodó épületeket emeltek az északnyugati és az északkeleti falak mentén.

A sokszögletű külső várfal északi, északkeleti és keleti töréspontjainál hátrafelé nyitott, közel kör alaprajzú lőréses tornyokat építettek, valamint a külső vár déli sarkában egy hátul nyitott kör alaprajzú, többszintes ágyútorony készült. Az ágyútoronytól északnyugatra egy kisebb, félkör alaprajzú torony is állt, a belső vár déli sarkánál. A váron kívül, annak északnyugati sarkától egy kb. 50 méter hosszú sziklás gerinc található, amelynek északnyugati végénél egy faépületet valószínűsítenek a kutatók.

Az 1949–1957 közötti átépítések során a  korábbi vár egyes részeit, tornyait felhasználták, más épületeket viszont teljesen lebontottak. A belső vár falaiból és épületeiből semmi sem maradt, az említett nagy, szögletes torony is eltűnt, helyébe épült a mai látképet uraló hatszögletű torony. A  külső vár tornyait és ágyútornyát megtartották, de teljesen átépítették és zárttá tették. A külső várudvaron ma látható épületekbe beleépítették
az ott korábban állt építmények falait.

Forrás:

Karczag Ákos–Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei. Budapest, 2018. II. 1053–1055.
Borovszky Samu és Sziklay János - Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája