Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Néraaranyos - ZlatiţaRomániaBánságKrassó-Szörény történelmi vármegye - erődített kolostor

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Alig egy futamnyira, Néraaranyos (Zlatica) után, egy hajdan monumentális épületegyüttesre bukkanhatunk. A kolostor barokkosított templom tűrhető állapotban van, mellette a kolostor egy épnek tetsző, rendbe tett szárnyában tavasztól őszig szerb gyerekek táboroznak, szerbiai vallástanárok felügyeletével. A kolostort hajdan körülvevő erődfalak maradványai jelzik, hogy a környék lakói számára is menedéket nyújthatott. A falakon kívül egy forrás – Szent Száva – kőre festett képének maradványával és néhány álló, néhány ledőlt mohos kőkereszt a monostor egykori lakóinak nyughelyét őrzi.

A kolostor mai állapota:

A 2007. március 19-ei vajdasági túránk egyik mellékállomásaként kerestük fel a kolostort, hogy az addig csak hírből ismert erődítési elemeit szemügyre vehessük. Ezek szerint: a mai útnál jóval lejjebb, egy arra alkalmas platón található kolostort hajdan egy téglalap alaprajzú védőfal övezte, melynek a déli oldala maradt fenn a legjobb állapotban. Ez a fal kb. 1,50 méter vastag, benne lőrések maradványaival. A mára már földel takart keleti fal közepén, egy félkör alakú kitüremkedés található, mely feltehetően egy bástya, vagy egy kaputorony maradványa lehet. Még látható a falak északkeleti sarka, valamint az északi vonulata, mely egy felújított kolostorszárnyba csap bele. Az már nem megállapítható, hogy a fal a kolostorszárny mögött haladt-e el, vagy a kolostorépület északnyugati sarka képezte a védőfalat. A falak nyugati vonala teljesen elpusztult, így nem állapítható meg, hogy volt-e itt valamiféle kapu, vagy egyéb erődítési elem (pld. árok). Az észak-dél tájolású téglalap alakú kolostor déli harmadának legfelsőbb részében található a kicsiny, barokkizált, ortodox kolostortemplom. A templomot zárva találtuk. A templom déli előterében, az övező fal délnyugati sarkában, egy épület romjai figyelhetők meg. A kolostor-együttes keleti, rézsűs oldala, az egykori temetőig tart, ahol egy máig működő forrás is található, amit Szent Száva kőre festett képével díszítettek. A keleti rézsű és a forrásfoglalás közti, viszonylag egyenes terepen, egy kereszt-alakú épület alapfalai találhatók. Ennek funkciója ismeretlen, de az alaprajzi kialakítása alapján, akár egy korai templom is lehetett. Összességében: a kolostor a kedvezőtlen fekvése miatt, nagy védelmet nem nyújthatott, jóllehet a fennmaradt maradványok alapján erődítettnek tekinthető.

Megközelítése:

A 2007. március 19-ei bejárásunk során, a kolostort a szerbiai (vajdasági) Bela Crkva településről közelítettük meg, mégpedig úgy, hogy Bela Crkva-t keletnek elhagyva, Néranádasnál (Nadias) léptük át a szerb-román határt. A határátkelőhelytől kb. 50 méterre egy főút halad el, melyen jobbra kellett fordulnunk, majd, kb. 3 kilométernyi autózás után, az első elágazásban, újra jobbra fordultunk. Az utunk ezután közvetlenül a szerb-román határ mentén halad, kb. 15 kilométert, melynek során a romániai úthálózat minden típusával (murvás út, félig kész hidak, jó minőségű aszfalt út, majd újra murvás út és nagy kátyúk) találkozhattunk. Miután elértük Néraaranyos (Zlatica) települését a falun át kell haladnunk, majd kb. 3 km után, közvetlenül a következő település előtt, már meg is pillanthatjuk az útnál jóval mélyebben fekvő kolostort. A kolostor alatti forrás, csak kb. 30 percenként ad vizet, így ha inni akarunk belőle, akkor erre esetleg várnunk kell. Az útvonalat bejárta: Karczag Ákos, Szabó Tibor és Szatanek József.

/Szatanek József/

GPS: É 44° 51.913 (44.865215)
K 21° 26.659 (21.444313)

Megközelítése: A 2007. március 19-ei bejárásunk során, a kolostort a szerbiai (vajdasági) Bela Crkva településről közelítettük meg, mégpedig úgy, hogy Bela Crkva-t keletnek elhagyva, Néranádasnál (Nadias) léptük át a szerb-román határt. A határátkelőhelytől kb. 50 méterre egy főút halad el, melyen jobbra kellett fordulnunk, majd, kb. 3 kilométernyi autózás után, az első elágazásban, újra jobbra fordultunk. Az utunk ezután közvetlenül a szerb-román határ mentén halad, kb. 15 kilométert, melynek során a romániai úthálózat minden típusával (murvás út, félig kész hidak, jó minőségű aszfalt út, majd újra murvás út és nagy kátyúk) találkozhattunk. Miután elértük Néraaranyos (Zlatica) települését a falun át kell haladnunk, majd kb. 3 km után, közvetlenül a következő település előtt, már meg is pillanthatjuk az útnál jóval mélyebben fekvő kolostort. A kolostor alatti forrás, csak kb. 30 percenként ad vizet, így ha inni akarunk belőle, akkor erre esetleg várnunk kell. Az útvonalat bejárta: Karczag Ákos, Szabó Tibor és Szatanek József.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025