Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Fenyőfalva - Gierelsau - BraduRomániaErdély és PartiumSzeben történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

Az oltmelléki hegysorhoz tartozó Hortobágy-hegység nyugati részében, az északnyugatról jövő, és itt keletre forduló Hinterbach-patak mellett fekszik Fenyőfalva község.

1311-ben Feneufalua, 1332-ben Gerudis Vallis, 1335-ben Insula gerhardi, 1395-ben Fenyefalwa néven említik a források. A község Szent Gellértről kapta latin nevét, templomát is neki szentelték.1311-ben már plébániatemploma van: ekkor plébánosát, Mátyást, I. Károly király a székeskáptalannak ajánlotta, mondván, nevezzék ki kanonoknak az ő hűséges káplánját.

Mivel Fenyőfalva az egyik legkorábbi település volt ezen a vidéken, bizonyos, hogy első említésénél (1311) jóval korábban, talán már  a 12. században volt temploma.

Egy török támadás során megrongálódott a templomhajó és a szentély, ezeket a 15. században gótikus stílusban építették újjá. Feltehetően ekkor kerítették sokszög alakú várfallal is az épületet.

A 17. században a középkori templom helyett új templom épült (1633), vaskos, négyszögletes tornyát azonbanmeghagyták. Ezt ma is zárt, deszkázott faerkély futja körbe a toronytető alatt. A várfalat a 19. század során visszabontották, egyszerű kőkerítéssé alakították.

Forrás:

Karzcag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 632.

GPS: É 45° 43.190 (45.719830)
K 24° 19.684 (24.328060)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció