Utolsó frissítés: 2025.07.24.
„…Slunjtól keletebbre találhatók meg, Kremen várának romjai [9], mely a Ladihovich nemzetség vára lehetett.
Krement, 1442-ben vette meg Frangepán István, Ladihovich Domsa özvegyétől, Kapitanich Balázs leányától, Ilkától, ám 1454-ben, a csávai (Čava) Imrét vezették a vár birtokába, majd a későbbiekben, a Lika vármegyei bužimi Herendichek alá tartozott. A vár és javai végül, a Frangepánoké maradt. Kremen, 1582-ben lett a törököké, sőt a törökök még 1645-ben is kijavítatták, s csak 1699-ben vehették birtokukba a katonáink.
Ennek kicsiny várnak az alaprajza, szabálytalan háromszög alakot mutat, melynek az élébe építették az öregtornyot.
[9] Lopašić: Oko Kupe i Korane, 153. (A Kupa és a Korana folyók környéke, 153. oldal)
Gj. Szabo: Sredovječni gradovi… Zágráb, 1920.
Engel Pál adatai szerint:
Kremen (Zágráb m., ma HO.) Castrum. Először 1442-ben említik (Frangepán I. 337), amikor a horvát Vladihović nemzetség elzálogosította a Frangepánoknak. Valószínileg Domsa horvát vicebán építtette az 1430-as években. – Rom Slunjtól K-re a Korana partján, ~ mellett (Szabo 164, Lopašić 153-157; Engel 128).
Castrum. 1507-ben lipai Herendics Matkó és Mihály eladták szluini Frangepán Mihálynak.
A vár mai állapota:
A vár bejárása 2009. 03. 21-én került végrehajtásra Keserű László és Szabó Tibor társaságában. Noha a vár igen könnyedén megközelíthető, az állapota sajnos nagyon rossznak mondható. A vármagot oly sűrű bozót borítja, hogy még a márciusi hóban is alig lehetett a romok közé behatolni. Az egykori udvart övező falak, csak sáncszerűen maradtak fel, míg az északi fal melletti épület csak egy teraszként figyelhető meg. Kőfalak egyedül a 100 éve még 8 öl magasan álló öregtoronynál látható. A szomszédos, magasabb terep felé a sarkával irányuló toronynak egyetlen, kb.
2 méter magas fala áll, de a maradványai még jól kirajzolódnak. A várból nagyon jó kilátás nyílhatott a Korana folyóra, illetve a partmentén húzódó útra, de a látványt jelenleg fák takarják.
Összességében a várat csak egy, a környező területet érintő vártúra keretében érdemes felkeresni, külön úti célként nem javasolt.
Radoslav Lopašić: Oko Kupe i Korane, Zágreb, 1895.
Kremen és a Ladihovicsok
Kremen vára és környékének leírás – A Ladihovics (Ladihović) nemzetség és története – Kremen, Frangepán István birtokában, 1442. – Kremen a Herendicsek (Herendić) birtokában – A törökök 1582-ben elfoglalják Krement – A vlachok betelepülése.
Amíg az egykori szluini ezred által felügyelt kordonrész, Maljevactól kezdődő és a Cetin utáni Batnoga településéig tartó szakaszát, zöld és szelíd dombok, valamint termékeny földek alkotják, addig a Szluinra eső kordonrész teljesen másmilyen, s ahogy átmegyünk a Žalčeva kosa gerincén, a táj erdőktől megfosztottá, teljesen kopárrá és műveletlenné válik. Sajnálatos, hogy ezen a vidéken és Szluin környékén észrevehetően mind jobban hiányzanak az erdőségek, mint ahogy hiányozni fog a legutoljára elköltöző lakosság is, amely költözik is, mihelyst lesz hová. A táj karsztosodása és kopársága különösen akkor válik szembetűnővé, amikor az úton a Kremenska glavica tetejére érünk, ahonnan teljes panoráma nyílik egészen Plešivica-ig, a Lisac-ra, Cvitović-ra és a Szt. Miklósnak szentelt katolikus és ugyanazon védőszenttel bíró pravoszláv templomaira, sőt Veljun-ra és Szluin-ra is.
Ez, a ma meglehetősen kietlen vidék a maga kisszámú és szegény lakosával, valaha a népes Ladihovics (Vladihovics) nemzetség szülőföldje volt. A Ladihovicsokat meglehetősen sokszor említik a történeti források. Az idő vasfoga számos nyomát eltüntette a múltnak, de két helyiség, a külvilágnak mutatott képével, ma is emlékeztet a múltra. Az egyik település Gnojnice, ahol már 1334-ben állt az a Szt. Mária templom, amelynek egykori, Korana fölötti helyén, ma is számos faragott kő látható (ma, Donje Gnojnice – Crkvina/294 m). Gnojnice volt az egykori szülőfaluja a horvát Praprutovics (Praprutović) családnak, akik közül vitézi hírével kiemelkedett az a Praprutovics Vuk, aki Zrínyi mellett veszett oda az 1566-is szigetvári ostromban. Később, miután a török támadások miatt a Korana vidéke már tarthatatlanná vált, a Zrínyiek a Praprutovics családnak adományozták a Bozsjákó (Božjakovina) melletti Ostrna kastélyát, ahova aztán a család át is költözött.
A vidék másik régisége Kremen vára, mely valaha a Ladihovics nemzetség legfőbb vára volt, majd a szluini Frangepánok tulajdonába került. A vár romjai ma is állnak a Szluinba vezető úttól nem messze, Gornji Kremen falu fölött. A várat a Korana folyó fölé építették, melyen túl terül el, a félig-meddig bükkerdők borította kremeni hegység (Kremenita glava). Kremen vára mára teljesen romba dőlt, csak egyetlen tornya áll, kb. 8 ölnyi magasságban és az övező fal néhány része. A vár alatti mezőt ma is táborhelynek (logorište) nevezik, ami arra utal, hogy valaha katonai célokat szolgálhatott. Egy népdalban megemlítik, hogy a törökök a vár alatti táborhelyről hurcolták hét esztendőre Mile-t és Janje-t. Kremen vára mellett haladt el a Korana folyón át Dalmáciába az, az ősi út, amelyen még II. József császár is utazott. Krementől északnyugati irányban, Hrvatski Blagaj felé, Velika Glava-nál van egy kőhalom, mely valaha egy templom lehetett, mivel a helyet ma is Crkvina-nak nevezik. Lehet, hogy itt állt az a Szt. Bernát templom, amit a ladihović-i (ma Cvitović, Brkašici) Szt. Miklós templommal együtt (már 1334-ben plébánia), a Ladihovics nemzetség tulajdonában említettek.
A Ladihovics (Ladihović; Ladyhovich; Vladyhovych) nemzetségről semmilyen emléke sem maradt a helyieknek, egyedül a várról mesélik azt, hogy a törökök rombolták le. Így most itt szenteljünk egy kis figyelmet a nemzetségnek a fennmaradt írásos emlékek alapján. A Ladihovics nemzetség földjei kiterjedtek a Korana mindkét oldalára, egyrészről Ladjevci, Szluin felé, másrészről a Glina és a Klokoč forrásvidékére, továbbá határos volt a klokocsi, a szmrcskovicsi és a sztojmericski nemzetségek földjeivel is. Már Károly Róberttől és utódja Lajos királytól is megerősítést kapott a Ladihovics nemzet nemesi szabadságára és birtokára. Ám, már a 15. szd. kezdetén, a török betörések következtében megfakultak az emlékei a királyi adománynak, így Ladihovics György fia Domsa (Domša) kérelmére, Zsigmond király 1425-ben újból megerősíti őket a nemességükben és kiváltságaikban. Ebben az oklevélben, a Ladihovics nembeli Domsát, az „aliter Miksych” nemesi előnéven is nevezik [1]. A Ladihovics nemzetség tagjai a Ladihović-i Szt. Miklós templom padjai közt gyűléseztek. Kétségtelen, hogy a nemzetség tagjai saját maguk közül, szabadon választhattak plébánost. Ilyen nemzetségbeli barát volt 1552-53-ig Sztoics Gergely pap is, akinek volt földje és voltak jobbágyai is, és akit meglehetősen gyakran említenek a fennmaradt írásos források. A nemzetség kezében volt a közös uradalom, amelyen jobbágyok és egyfalvas nemesek éltek. A nemzetség fejét, ahogy a szomszédos Szmrcskovics nemzetségét is, horvátul knezsinjáknak (knežinjak), latinul „iudex nobilium generationis Ladihovich”-nak (azaz Ladihovics nembeli szolgabírónak) nevezték [2]. Az uradalom legtekintélyesebb személyei a Fabianicsek, a Nemanicsek, a Herendicsek, a Szankovicsek, a Niksicsek, vagy Miksicsek és a Cvetovicsek voltak. Az utóbbi két családról nevezték el minden valószínűség szerint a mai Nikšić és Cvitovići falvakat. Az 1464-es esztendőben voltak várjobbágyok Ladihović-ban, Simon Vuk, Fabianics, Nemanicso és Kremen alatt a Herendics. Kremen volt a Ladihovicsok főbirtoka s vára egyben a család legfőbb menedékhelye. Krement, Ladihovics Domsa özvegye, desniki Kapitanics Balázs leánya Ilka, 1442-ben zálogba adta Frangepán István főúrnak 1.000 forintért és némi Modrusi vármegyei földekért, azzal, hogy ha eladná a várat, azt visszaválthatja [4]. Később, vagy Domsa özvegye Ilka, vagy már Frangepán István, átengedte Krement nemes Csávai Márknak, akit 1454-ben be is vezettek a kremeni kastély birtokába [5]. Az adásvétel után 1461-ben, valamennyi ladihović-i várjobbágy szluini Frangepán Damján főúr birtokába került, Kremen pedig a nemes Herendics család tulajdona lett. A Herendicsek a 15. szd, közepén, az alsó likai Buzsánból (Bužan, Bužim) érkeztek a Kulpa vidékére, ahol megszerezték a Mrezsnica menti Lipaváralját (pod Lipe na Mrežnici) és a Ribnik melletti Bubnjarcit. A kremeni jószág legvégül a szluini Frangepánok kezében volt, előbb Györgyé, aztán halála után szluini Frangepán Ferenc báné lett. Leánytestvére Anna, 1572-ben egyéb birtokok mellett Kremenről is lemondott, amelyért rögtön, a nemes Herendics család kapott, állítva, hogy jogilag az ő birtokuknak számít. A likai Hojsics Tamás kapitány 1573-ban azt jelentette a zágrábi káptalannak, hogy mondott évben, Herendics Mihály és Péter társaságában és néhány katonával (cum certia militibus et satelitibus) Vrbanovo felé tartva, hogy az akkoriban gyakran errefelé kóborló törökökkel találkozzon - megült a Radoplica nevű kaszálóréten, hogy bevárja a törököket. A várakozás közben, egyszer csak ágyúdörejt hallott Kremen felől, így a csapatával azonnal Kremen alá indult, hogy megkeresse a törököket, akiket azonban nem talált. Ehelyett azt az üzenetet kapta a kremeni jobbágyoktól, hogy a várat Herendics Mihály és Péter szolgái akarják erővel elfoglalni. Miután Hojsics ebbe a dologba nem akart beavatkozni, se segítséget nyújtani Kremen elfoglalásához, így a csapataival visszavonult [6].
A Herendicseknek végül nem sikerült elfoglalni a határőrvidéki (krajinai) őrség birtokában lévő várat [7]. A szluini grófoknak sok gondjuk, bajuk akadt azzal, hogy megőrizzék Krement, mely pedig mindig nagy veszélynek volt kitéve a kremeni szoroson áthatoló törökök miatt. Krement a törökök végül 1582 augusztusában foglalták el, amikor Mihalovics vajda épp nem tartózkodott a várban, amit csak két strázsa őrzött. A négy uszkók vezette törökök éjjel rohanták meg a várat, amit felperzseltek és 40 környékbeli embert rabságba vetettek [7]. Az utolsó Ladihovics nembeli plébánost 1574-ben említették meg. Ő talán még megélte Kremen és saját nemzetsége pusztulását is.
Ezután, Kremen sok éven át puszta maradt, de 1645-ben a törökök újból megerődítik annak ellenére, hogy 1635-től a környéken béke volt. A vár eztán Szuinnal szembeni török várként működött egészen 1699-ig, amikor is a horvátok újból visszafoglalták, majd némi lakosság is települt köréje. Az első telepesek zöme vlach volt, de Brkašica vidékére, a Szt. Miklós templom romjai mellé néhány katolikus család is megtelepedett. Miután az új telepesek állandó veszélyben voltak a törököktől, a katolikusok meg még a vlachoktól is [8], a krajinai hatóságok meg nagy adókat is kivetettek, ezért Kremenből és Cvitoviči-ből számosan Szerémbe költöztek át. Az elköltözöttek helyére, Modrusból és Bosziljevóból jöttek új lakosok, akik ma is Kremen környékén élnek. Ők maguk is mesélik még, hogy honnan jöttek őseik Kremen alá.
[1] Mindkét régi okirat, E. Laszowski gyűjteményében.
[2] Ilyen „knežinjak” volt a Ladihovicsok közül 1461-ben Kacsizics Tamás (Tomaš Kačizić), 1464-ben Simon, 1493-ban Broz Govorković, 1501-ben Lovorkovics Iván, 1540-ben Nemanics Iván, mint „iudex nobilium”.
[3] Rajtuk kívül, a különböző oklevelek az alábbi Ladihovicsokat említik meg: Bežanići, Dućančići, Fabkovići, Hrčići, Lackovići, Mihalovići, Pivičići, Stoići, Štefačići, Štefoići, Vitalići, Vukovići, Žibrinići, Žilkovići. (ez a jegyzet, a goricai járás és a zágrábi káptalan, prot. 28. loc. credibilis egyházi tizedjegyzékén alapul.).
[4] Neo reg. acta, fasc. 316. no. 9 (korábban a horvát levéltárban, most Budapesten) [5] A zágrábi káptalan levéltárában, fasc. 24. no. 2.
[6] A zágrábi káptalan levéltárában, Loc. cred. Prot. III. no. 122.
[7] Fugger Relationen. Rkps. a bécsi császári könyvtárban [8] Egy 1715-ös szolgálati jelentésben az áll, hogy Cvitoviči-ek elmondták, hogy: „dass auch die Wallachen ihre Kinder stehlen und in die Türkhey zu Verkauf fangen” (kb. a vlachok ellopják a gyerekeket és eladják őket Törökországba) Lopašić: Spomenik hrvatske Krajine, Kaj III. 310.
/Szatanek József/
