Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Pécs-JakabhegyMagyarországBaranya vármegyeBaranya történelmi vármegye - megerősített pálos kolostor

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Archívum
  • Mellékletek
  • Térkép
  • Szállás

Jakabhegy pálos kolostorának romja Pécstől nyugatra, a Mecsek-hegységben, az 592 m magas Jakab-hegy fennsíkjának közepén fekszik. Mindig Baranya megyéhez és a pécsi egyházmegyéhez tartozott. Ma a legkönnyebben Kővágószőlős községből közelíthető meg, ahonnan a romok északkeleti irányban, kb. 2,5 km-es meredek hegyi ösvényen érhetők el.

Bertalan, a burgundiai származású pécsi püspök 1225 körül a Mecsek erdeiben élő remetéket összegyűjtötte, és számukra a patacsi birtokán lévő hegy tetején Szent Jakab apostol tiszteletére kolostort építtetett. Így keletkezett a pálosok egyik legkorábbi rendháza. A kolostor titulusáról ekkortájt vette fel a Jakab-hegy nevet a hegy, amelyet addig patacsi hegynek neveztek. Bertalan rendi szabályzatot is adott a remetéknek, akik 1234-ben már maguk is vásároltak földterületet. A barátok a tatárjárás elől az erdőkbe menekültek, majd a vész elmúltával visszatértek kolostorukba. Achilles pécsi püspök számos birtokkal gyarapította őket 1252 körül. 1334-ben az erdei zsiványok háborgatásai miatt a jakabhegyi pálosok leköltöztek egy időre a Jakab-hegy délkeleti lábánál fekvő patacsi Szűz Mária kolostorba, mely mára nyomtalanul elpusztult. Visszaköltözésük után néhány évre, 1351-ben Pók nembeli Tadenkai Luchardi fia Apor mester szőlőt adományozott nekik. 1371-ben Demeter tímár fia Ferenc fiai adóssága, valamint a néhai Jakab bíró özvegyének lefizetett 8 márka fejében az Ürög-patakon egy malom felét vették meg a szerzetesek. Balázs valkói foesperes, pécsi kanonok 1512-ben a pécsi káptalan előtt a szerzeteseknek ajándékozta az Ökörvize-patakon álló kétkerekű malmát.

A kolostorban a török hadak megjelenésekor, 1543-ban szűnt meg az élet. A hódoltság után a pálosoknak nem sikerült visszaszerezniük egykori jakabhegyi területeiket és a romosodó rendházat, helyettük másutt kaptak birtokot, és Pécsett telepedtek le. Jakabhegy a pécsi székeskáptalan birtokába ment át 1736-ban, ahol Fonyó Sándor nagyprépost a még használható állapotban lévő templom mellett a középkori alapokon újjáépíttette a kolostort. Ennek lakói már nem pálos szerzetesek voltak, hanem világi remeték, kik kezük munkájával tartották fenn magukat, továbbá nyugalomra vágyó világi és a püspök által penitenciára utalt egyházmegyei papok. Miután II. József 1786-os rendelete a remetéket szétoszlatta, a kolostor berendezéseit és bútorait elárverezték, a lakatlanná vált épületek pusztulásnak indultak. 1819-ben a falai közt tanyázó rablók miatt a helyi földesurak a kolostor tetőzetét leszedették, és a templomot lerombolták. A Pécsen élő pálosok 1947-ben a kolostor romjaitól 200 méterre zarándok-kápolnát építettek, mely a 20. század második felében romba dőlt.

A kolostortemplom falait kivéve napjainkban nagyobbrészt mindössze 1-2,5 méter magas falmaradványok láthatók az egykor hatalmas épületegyüttesből.

A történelmi források arra utalnak, hogy a kolostorépület kialakulása több fázisban történt. A régészeti feltárás megállapította, hogy az épület magja, legkorábbi része egy - a mai templomhajó helyén állt - kisméretű, románkori templom. Félkörös apszisa a mai (részben újkori) diadalív vonalától indult, hajószélessége megegyezett a maival, s nyugati zárófala a hajó közepe táján volt. Az eredetileg zarándoklati céllal épült kisméretű templom környezetében szervezte meg Bertalan püspök az első remeteséget.

A második építési korszak valószínűleg abban az időben lehetett, mikor a szerzetesek a rablók háborgatásai miatt egy időre a patacsi kolostorban húzódtak meg. Az üresen maradt és megrongálódott épületeket a szerzetesek visszatelepítése előtt, az 1340-es évek táján a kor követelményeinek megfelelően részben átalakították, kiegészítették. A harmadik fázis a XV. század végére (az 1480-1520 közötti évekre) tehető. Ekkor a kolostort későgótikus stílusban újjáépítették. Ennek, és a Fonyó Sándor nagyprépost által 1736-ban emelt épületeknek a maradványait láthatjuk ma is. A templom hajójának hossza 11,10 m, szélessége 5,87 m, alapterülete 65,16 négyzetméter. A támpilléres szentély keletelt, a nyolcszög három oldalával zárult. Déli oldalán helyezkedik el a négyszög alaprajzú kolostorudvar, közepén kúttal. A belső udvart körülvevő zárt folyosókról nyíltak a keleti, déli és nyugati épületszárny helyiségei: az ebédlő, a káptalani gyűlésterem, a könyvtár, a szerzetesek cellái, valamint a vendégek és a betegek szobái. A kolostor épületeit - melynek alapterülete 772,71 négyzetméter - a keleti és a déli szárnyon kb. 10,5 m széles udvar veszi körül, amelynek kő kerítésfala a templomapszis harmadik támasztópillérétől indul ki.

A kolostorhoz kelet felől tornyokkal megerősített, középkori eredetű vastag erődfal csatlakozik, amely az egykori gazdasági épületeket, műhelyeket, veteményeskertet és gyümölcsöst vette körül (a hegytető középső részén, a kolostorromok mellett jelenleg meglevő tisztás alig valamivel kisebb az egykori kolostorkertnél). Néhány méterre a tisztás szélétől, az erdőben a kerítőfal omladozó maradványai 1-1,5 m magasan ma is állnak.

A kolostorkerthez tartozott egy mesterségesen kialakított, töltéssel övezett halastó, amely most is jól látható. Vizét egy áteresztő csatornán át a mellette lévő ciszternából és kútból kapta.

A kolostortól néhány száz méterre hatalmas vaskori földvár sáncai láthatók.

/Karczag Ákos/

 

 

Kiegészítés: Jakabhegy

- 1945-ben felvetődött az ősi Jakab-hegyi kolostor romjai mellett egy kisebb rendház és kápolna építésének gondolata. A július 27-i jakabhegyi búcsúról így írt az Új Ember korabeli száma: „Pécsről és a falvakból négyezren jöttek fel a hegytetőre. Olvasó helyett téglát hoztak a kezükben... Ezen téglákból készül majd az új kolostor alapfala.

- 1947-ben 7 hold területet kaptak a Jakabhegyen (a Mecsek Egyesület 1000 Ft-ot adományozott a kolostor építéséhez),

- 1949-ben a kápolna elkészült lsd. Pálos_kolostor_epul.jpg című rajz

- A kolostor befejezését a kommunista diktatúra akadályozta meg, amikor 1949. június 9-e éjszakáján felszámolta a pécsi szerzetesközösségeket, köztük a pálosokat is.

- A kolostor kezdemény sokáig romosan állt majd a Mecsekerdő 1985-ben átalakította kilátóvá.
(Nagy Vilmos szíveségéből)

 

Források:


Kalotai László szerk.: Pécs - Baranyai ismertető. 1934. 24, 219. 
Gosztonyi Gyula: A mecseki Jakabhegy hallstatti földvára és középkori páloskolostora. Technika. 1942. 1.sz. 24-25. 
Hervay F. Levente: Szerzetesházak a középkori Baranyában. Baranya. IV. 1991. 1-2. 46. 
Szőnyi Ottó: Történelmi emlékek a Mecseken. A Mecsek Egyesület Évkönyve. 1912. 87-96. 
Maráz Borbála: Pécs - Jakabhegy T.V.T. Bp. 1985. 11-14. 
Lehmann Antal: Földrajzi tanulmányutak a Mecseken és környékén. Pécs. 1995. 9-11. 
Documenta Artis Paulinorum II. Bp. 1976. 149-158. 
Guzsik Tamás - Fehérváry Rudolf: A pálosrend építészeti emlékei a középkori Magyarországon. I. Bp. 1980. 12. 
Rupp Jakab: Magyarország helyrajzi története. I. Pest. 1870. 392-396. 
Guzsik Tamás: A Pálos rend építészete a középkori Magyarországon. Bp. 2003. 29-34, 196-197, 219. 
Kárpáti Gábor: A jakabhegyi kolostor régész szemmel. Pécs. (é.n.) 20. 

 

GPS: É 46° 5.528 (46.092133)
K 18° 8.461 (18.141018)

INFORMÁCIÓK: A kolostorhoz Kővágószőlős felől vezet a legrövidebb - bár helyenként meredek - jelzett turistaút.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció