Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

KurityánMagyarországBorsod-Abaúj-Zemplén vármegyeBorsod történelmi vármegye - pálos kolostorrom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Térkép

Utolsó frissítés: 2024.12.11.

Kurityán, Keresztelő Szent János (Újházi) kolostor

Kurityán község Kazincbarcika északi vonzáskörzetében fekszik, Miskolctól 25 kilométerre északra. A Szuha patak völgyében található település első említése 1280-ban történi elsőként Koryth alakban, mikor Pál fiai, Lukács és Miklós birtoka volt. 1299-ben Pál fiai, akik birtokukról Kurityáninak nevezték magukat. Pál fia, Lukács még 1324-ben is a környék birtokosaként szerepelt.

1403-ban Perényi Imre, Zsigmond király titkos kancellárja szolgálatai jutalmául kapta meg a Nyárád, Ormos, Kelecsény, illetve a már elpusztult Tövises és Balázsháza birtokokat, amelyek az 1405 után újjáépített Csorbakő várának uradalmához tartoztak. Perényi 1408-ban, Kurityán falu északkeleti határában alapította meg Keresztelő Szent János tiszteletére az Újháznak is nevezett pálos kolostort. Bár a kolostor Kurityán település közelében fekszik, a középkorban a szomszédos Nyárád faluhoz kötötték és nyárádi kolostorként is emlegették.

A kolostor építkezései elhúzódtak, még 10 évvel később sem volt teljesen készen. Perényi búcsúengedélyt kért és kapott a pápától, az általa alapított rendház befejezésére, melyet már nem ért meg. 1418 nyarán, Perényi Imre halálát követően fiai, János és István az egri káptalan előtt megállapodtak Kurityáni Imrével, hogy a birtokában évő Kurityán falut cserebirtok ellenében átengedi a kolostor számára. Az év végén az egri káptalan, Zsigmond király parancsára iktatta be a testvéreket Kurityán birtokába.

A kolostor jelentős szerepet töltött be a Perényi család életében. Az újjáépített csorbakői vár úra és az Újház kolostorának alapítója, Perényi Imre, és minden valószínűség szerint kisebbik István fia is ide temetkezett. A mohácsi csatavesztét követően Csorbakő várával együtt a nyárádi Újház kolostor is a Bebek család tulajdonába került. A Bebekek a Perényiekhez hasonlóan nagy becsben tartották azt. Bebek Imre 1541-ben végrendeletében úgy rendelkezett, az újházi kolostorban temessék el.

A kolostor minden bizonnyal a növekvő török támadások hatására néptelenedett el. Birtokait rövid ideig, valószínűleg 1567-ig még a gombaszögi rendház igazgatta. Az évszázadok alatt elhagyatottan, tető nélkül álló pálos kolostor falai   romba dőltek. A 20. századi bányatevékenység is sokat rombolt az épületegyüttes állapotán.

A kurityáni pálos kolostor feltárását Czeglédi Ilona régész végezte 1969-ben, amikor állagmegóvás is történt a romoknál. Az épület az 1408. évi alapításnak megfelelően az ekkor virágzó csúcsíves, gótikus stílusban épült. A sekrestyéből előkerült Perényi Imre vörösmárványból készült sírkőlapja, figurális címerábrázolással és gótikus minusculás felirattal. Szintén a kolostorból származik Imre fiának, Istvánnak vörösmárványból faragott, 1437-ből származó sírlapja, amely a rudabányai református templom falába van beépítve.

2011-től újabb állagmegóvási munkák folytak a területen. Sajnos napjainkra a kolostor területe és épületének romjai ismét szakavatott beavatkozást igényelnek. Remélhetően a közeljövőben sor kerülhet a legégetőbb állagmegóvási munkák elvégzésére és a terület újbóli kitisztítására.

Forrás:

Galuska Tünde: A pálos rend építészeti emlékei - Kelet-Magyarorszag Pálos kolostorai - Kurityán
Weboldal: www.palosepiteszet.hu

Czeglédy Ilona: A kurityáni pálos kolostor Herman Ottó Múzeum Évkönyv 25-26. 1988

GPS: É 48° 19.693 (48.328217)
K 20° 37.832 (20.630539)

Információk: Kurityán község Kazincbarcika északi vonzáskörzetében, Miskolctól 25 km-re északra, a Szuha patak völgyében fekszik.

A település északi részén, az Arany János út végén indul az a földút, amely átvezet a Szuha patakon, majd az északra fekvő dombok lábainál található romokhoz vezet.

A 2024 november végi bejárásunk alkalmával tapasztaltuk, hogy az aktuális erdőművelési munkák miatt, a földút állapota jelenleg elég rossz. Célszerű mostanság a száraz, vagy a hídeg fagyos időszakot választani a kolostorrom felkeresésre.

Utolsó frissítés: 2024.12.11.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025