Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Nyírbátor - Minorita templom és kolostor 

 A város szélén emelt téglatemplom tömegformájában késő-gótikus alkotás, belsejét teljesen, nyugati homlokzatát pedig részlegesen átalakították a barokk korban. Egyhajós hosszházához kelet felől sokszögzáródású szentély csatlakozik, amelynek a szentély északi oldalán vaskos torony emelkedik. Az épületet támpillérek tagolják, a köztük lévő falszakaszokat pedig magas, csúcsíves záródású, háromosztatú, mérműves ablakok törik át. A szamárhátíves vimpergás fiatornyos gótikus bejárat a nyugati homlokzat közepén, a később eléje épített, barokk előcsarnokból nyílik.

A belsőben az egyszerű barokk keresztboltozat a hajóban négy, a szentélyben három szakaszra oszlik. A szentélyben a barokk boltvállak között jól látszanak a gótikus gyámkövek, a faloszlopok induló szakaszával. A belső eredeti kialakítására ezeken túl csak a csúcsíves diadalív emlékeztet. A hajó szintjéhez képest megemelt szentély északi oldalából nyílik a sekrestye, amely még a középkori épületrendszer tartozéka, épp úgy barokk keresztboltozat fedi, mint a hozzá kelet felől csatlakozó torony földszintjét.

A templom 18. századi építészeti részletei mellett művészi szempontból igen jelentős barokk berendezése is.

A templom északi oldalához csatlakozik az U-alakú, egy emeletes, barokk kolostor. Templomhoz simuló déli szárnya egyetlen folyosóból áll, a keleti szárny hiányzik. A helyiségek, amelyek mindegyikét barokk boltozatok fedik, az északi és a nyugati szárnyakban találhatók. A kolostor egy része 1959-óta Báthori István Múzeum kiállításainak adnak otthont.

A rend saját hagyománya szerint konventuális águk már 1332-ben megtelepedett Nyírbátorban, korai kolostorukról egyelőre semmiféle megbízható adattal nem rendelkezünk. A ma álló templom egyetlen megmaradt részlete sem eredeztethető a 14. századból, feltűnő, hogy a 14. században és a 15. század 1. felében keletkezett számos osztálylevél közül egyik sem szól ferences templomról és kolostorról. Az általános fejlődési tendencia alapján mégis a rend 14. századi megtelepedése a mezővárosban nem zárható ki.

Szintén a rend saját forrásaiból ered az a történeti hagyomány, hogy Báthori István országbíró és erdélyi vajda a kenyérmezei győzelem (1479) emlékére alapította az akkor még ferences egyházat és kolostort. Így tudják ezt a rendház saját 18. századi történeti forrásai, a jegyzőkönyv és az 1779. évi canonica visitatio (egy másik változat szerint nem újonnan alapításról, hanem csak a régi épületek felújításáról volt szó). A kenyérmezei csatáról készült egykorú híradások (Bonfini, Heltai) azonban nem említik a nyírbátori kolostoralapítást, s azt más forrás sem támasztja alá hitelt érdemlően. Annyi bizonyos, hogy a templom 1493-ban már készen lehetett, ha Báthori István vajdát oda temették.

A szakirodalom, a templom és a kolostor építési idejének megállapítására tett kísérleteit döntően meghatározta, hogy a Szent György templommal nagyjából egyidősnek vélték, és mindkettőt azonos mesternek/műhelynek tulajdonították, az így adódó 15. század végi keltezéshez képest viszont a részletformák, a feltárt nyugati kapu és a szentélyben lévő konzolok korábbi időszakra utalnak.

A kolostor későn, Várdai Aladárné végrendeletében (1505) tűnik fel először az írott forrásokban, majd ezt követően végig a egész 16. század folyamán bőséggel megemlékeznek róla. A kolostorban zajló szerzetesi életnek a később lejegyzett hagyomány szerint Petrasko román vaja 1587. évi betörése vetett véget. Az épületegyüttes 17. századi sorsa ismeretlen; úgy tűnik, másfél évszázadig romosan állt, mígnem gr. Károlyi Sándor földbirtokos és Kelemen Didák ferences provinciális összefogásának eredményeként sor került újratelepítésére és betelepítésére, ezúttal a rend minorita ágához tartozó szerzetesekkel. A templom újjáépítésével (1718-1725) és az új kolostorépület emelésével (1733-1758 után), amelynek keleti szárnyát fából ácsolták, az épületegyüttes elnyerte jelenlegi formáját.

A kolostor keleti szárnyának területén 1988-ben került kutatásra. A feltárás eredményei szerint a minden bizonnyal emeletes kolostorszárny alap- és felmenő falai egyaránt téglából épültek, csak a nyíláskeretek készültek kőből. A kerengőről pontosan nem azonosítható funkciójú helyiségek – egy nagyobb helyiség a torony mellett káptalanterem(?) és cellák(?) – sora nyílt. Mivel a barokk épületszárnyak szélessége azonos a középkorival, valószínű, hogy a 18. századi rendház a középkori alapfalaira épült. Az udvaron az 1719-ben egyszer már felfedezett középkori kutat nem sikerült újra megtalálni. A középkori épület részleges pusztulása után, pontosan meg nem határozható időpontban a korábbi elrendezéstől eltérő sekrestyét építettek a torony mellé. A 18. századi újjáépítés során a középkori falmaradványokra emelt épületszárnyak jellegére, építőanyagára, a megfelelő téglaburkolatos járószinten paticstörmelék és égésréteg utalt. Az apró leletanyag zömét újkori kerámia, köztük kályhacsempék, valamint üveg és állatcsontok tették ki.

Forrás: Szekér György - Nyírbátor (CASTRUM BENE EGYESÜLET IX. VÁNDORGYŰLÉS - Castrum Bene Hírlevél - Túravezető - Vaja, 2003. május 30 – június 1.)